Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
II. Urbanizáció, idegenforgalom
karbantartásának tervezése, irányítása és felügyelete volt. A Balaton déli parti út az említett kategóriába tartozott, s fontosságára azért is figyelmet fordítottak, mivel Veszprém megye kiterjesztette postaúthálózatát. D’Estopigniani 1787-ben, a vármegye utasítására tervezetet készített és nyújtott be a megye főútjainak nagyságáról, javításának lehetőségéről.5 Somogy, amely ekkor - és még igen hosszú ideig - a Dunántúl főutakkal leggyengébben ellátott megyéje volt, egyetlen főúttal, a Szigetvár-Nagykanizsa közötti posta- és kereskedőúttal rendelkezett. A jelentésben felsorolt, a megyén keresztülhaladó négy kisebb forgalmú kereskedőét közül az egyik a balatonmelléki út. Fontosságát hangsúlyozza, hogy a Trieszt felől jövő, s Buda felé, valamint az Alföldre, Debrecenbe vezető utak egyik (bár a Bakonyon át vezető ágánál jóval jelentéktelenebb) vonala. Állapota a kor szóhasználatával „természetes”, azaz semmiféle útépítési tevékenység nem folyt rajta, kivéve néhány fahíd létesítése. Az útfelügyelő-mérnök építési tervezetében javasolja, hogy esetleges kiépítésével - pontosabb kijelölésével, árkolásával, hidak építésével, kővel való beborításával - a veszprémi és a tolnai, a tengerpart felé haladó kereskedelmi irányok fő vonalává lehetne tenni azt. Annál is inkább, mert Marcalitól Siófokig homokos - azaz különösebb felületjavítást nem igénylő - talajon vezetett az út. Szükségesnek tartja kiépítését a kor színvonalára, ún. „csinált úttá”. Elkészítése azonban olyan hatalmas összeget igényelt volna (a Drávától Siófokig 1,2 m Ft), hogy a megye fedezet hiányában azonnal elvetette a tervet. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanekkor a jelentős nemzetközi és belső átmenőforgalmat lebonyolító Zala megye - 21 jelentős utat és útszakaszt sorol fel korabeli útkataszterében (Somogy csupán ötöt).6 A megye az általános útfelújítás - és -építés elvetése ellenére - tovább foglalkozott a Dráva melléken haladó forgalmas főútvonal megépítésével, az itt fellelhető és könnyen hasznosítható drávai kavics és részben a baranyai kőanyag felhasználásával. Somogy ezidőben olyannyira elzárt a fő kereskedő utaktól a Kis-Balaton-Balaton-Sió-Sárvíz és a Kapos rendezetlen mocsarai, valamint a délről a Dráva és melléke miatt, hogy nemcsak komolyabb kereskedelmi forgalmat lebonyolító útjai nincsenek, hanem még a hivatalos postaforgalom is nagy kerülővel, Zala vagy Baranya megyéken keresztül bonyolódott le. A balaton-parti utat szolgálta azonban a megye 1790. évi követ-utasítása, amely szerint szükségesnek tartottak postautat létesíteni a Balaton-parttól (Siófokól) a Dráváig7. A Balaton-Nagykanizsa közötti utat támogatták azzal is, hogy Buda és Trieszt között a legrövidebb útvonal lehetett volna. Somogynak érdeke volt minél hamarabb bekapcsolódni mind a bel-, mind a külkereskedelmi forgalomba, de kiépített utak s pénz hiányában ezt nem tehette. Így csupán a részben elkészített és a Balaton mellékihez képest többszörös forgalmat lebonyolító - bár a sok mocsaras útszakasz miatt lassúbb - Dráva melléki úttal foglalkoztak, s hagyták sorsára a nagy lehetőségeket rejtő, de túl nagy összeget igénylő déli parti utat. így az továbbra is csak a helyi és kisebb mértékben a kereskedelmi út funkcióját tölthette be. Az utak használható állapotban tartása a jelentős közmunkás tömeg megmozgatása ellenére is igen komoly feladatot jelentett, s a vármegyei közmunkák jelentősebb hányadát is erre fordították. A nedvesebb, csapadékosabb évszakok és időszakok, a mocsarak, a vizek gyakori áradásaikkal olyan károkat okoztak, hogy a jelentősebb utakon is azonos szakaszokat kellett gyakran egymást követő
