Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
II. Urbanizáció, idegenforgalom
években helyreállítani. A vizekkel való szoros kapcsolatra jellemző a töltések, töltés- és gátutak magas aránya, hiszen a Balaton berkei vagy az elmocsarasodott patakok mellékén csak ezekkel oldhatták meg a közlekedést.8 Óriási munkaráfordítással készültek, s elpusztulásuk gyakran inkább áz út áthelyezését hozta magával, semmint többszöri újjáépítésüket. Ez történt Lelle és Szemes között, ahol a tó magas vízállása és a vihar 1775 körül lerombolta az igen tekintélyes hosszúságú - kb. 2 km-es - töltésutat. Két év alatt újjáépítették, s szerepel még 1785 körül is az első katonai térképfelvétel lapján. Üjbóli lerombolása után már nem építették újjá, s az út, sőt a XIX. század elején kiépülő postaút is, a terjeszkedő berket délről megkerülve, Lellét már nem érintve haladt tovább.9 A századforduló időszakában egész Somogybán visszaestek az addig sem túl jelentős nagyságrendű útkarbantartási munkák, s így a Balaton-parti út állagának megőrzéséről is alig lehetett szó. A XVIII. században az útépítőanyaggal ellátatlan megye a következő évszázad első felében is az maradt, s a Balatonmellék még a Dráva mellékén előforduló és felhasználható kavicsanyaggal sem rendelkezett. Az önellátó gazdálkodás nem igényelte a gazdasági növekedés által megkövetelt és az azt elősegítő korszerűbb közlekedési-szállítási viszonyok megteremtését. A belső forgalom is gyér volt, a Balaton és a Sió-Sárvíz mocsarai között: azok közlekedési holtterében nagyforgalmú út nem alakult ki. Azok már a szomszédos megyék területén kikerülték a Balatont, különösen annak nehezen járható és bizonytalan déli partját. Hiába nyilvánították 1805-től főútvonallá - azaz postaúttá -, a Balaton-parti utak forgalma továbbra is osak töredéke maradt az Eszék-Nagykanizsa irányú főútvonal megyei szakaszának. A századforduló utáni gazdasági élénkülés egyik gátja a közlekedés, a szállítás alacsony hatékonysága volt. Ekkorra ez már olyan tehertétellé nőtt, hogy a vármegyei igazgatásnak sürgősen kellett döntenie és előrelépnie. A szomszédos megyék - közöttük is elsősorban Zala - már mellékútjainak a kiépítésén fáradoztak, Somogy legfőbb gondja még a meglévő két főútvonalának jobb állapotba hozása volt. A megye a Balaton-parti út postaúttá nyilvánítása után rövid idő múlva, hozzálátott a főútvonal tulajdonképpeni úttá történő kiépítéséhez. A megyei mérnökkel - Török Ferenccel - előbb a hidak terveit készítették el,10 majd még így is több mint egy évtizedes várakozás után indult meg az addigi természetes állapotú út átépítése. Az építőanyagot (az északi part kőanyagát) a Balatonon át bárkákon, vagy télen a jégen keresztül szállították az útépítéshez, s emellett kitermelték a bogiári hegy vulkáni tufáját, rossz minősége ellenére szinte az utolsó darabig.11 A korábban bizonytalan állapotú szakaszokat is munka alá vették Szemestől Lelléig. A Boglár-Lelle között korábban megszakadt összeköttetés ekkor még nem állt helyre. Helyét kijelölték ugyan 1828-ban, mivel rajta hordták a követ, de a postaútba nem kapcsolták még be. Továbbra sem indult megyei szervezésű útépítés a Boglártól Balatonkeresziúrig tartó parti sávon, s a főútvonalakat jelölő balatoni térképeken a Siófoktól tartó parti út Lelle után délnyugat felé tért el, kikerülve a Nagyberek mocsarait.12 A Balaton-parti út kiépítésének kezdete is mutatja, hogy ebben az időszakban a megye ismét fokozottabban fordult a közlekedés problémái felé. A megyei mérnökök fő feladatává váltak ismét az útépítések, s a Helytartótanács is igyekezett e munkákat országos méretekben valamiféleképpen összefogni. A század 30-as éveinek munkálatai nyomán kezdett körvonalazódni Somogy megye út
