Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
II. Urbanizáció, idegenforgalom
Nem foglalkozunk az alábbiakban az összes mélységi vízfajták problematikájával. Kimarad a vizsgálódás köréből a felszíntől számított első vízzáró réteg felett összegyűlt talajvízinek elemzése is. Ennek a település- és gazdaságfejlesztésben betöltött szerepe napjainkban egyébként is rohamosan csökken. Igaz ugyan, hogy ebből a szintből gyakran nagyobb mennyiségek is biztosíthatók, de antropogén hatásra ige'n nagyifokú a szennyezettség, ezáltal a felhasználásra gyakran alkalmatlan. Az alábbi elemzésből kimarad a termálvizek problematikája is, bár társadalmi-gazdasági szerepük több esetben fontos. Figyelmünket az alábbiakban teljes egészében a harmadkori (miocén-pliocén) ún. hideg rétegvizekre fordítjuk, amelyeknek a legnagyobb, és területileg a legáltalánosabb a jelentőségük Délkelet-Dunántúl település- és gazdaságfejlesztési feladataiban. Eddigi főbb eredmények A túlzottan gazdagnak nem nevezhető hidrogeológiai irodalom tanulmányozása során megállapítható, hogy Délkelet-Dunántúl e problémáinak kutatásában még van fehér folt. Yánnák olyan jelenségek és folyamatok, amelyeknek az elemzésére a jelenleg birtokunkban lévő adatolk alapján már lehetőség nyílik. Foglalkoztak már egyes rétegtani szintek vízadó képességével magyarországi szintézis keretében (Urbancsek J. 1973). Megállapították, hogy legfőképpen a pliocén rétegek a vízadók, az ország, tehát Délkelet-Dunántúl területén is. E rétegek vízbősége azonban a három megye területén ÉNy-ról DK felé 'növekvő tendenciájú (Erdélyi M. 1961, 1962). Az eddigi kutatások azt is feltárták, hogy Délkelet-Dunántúl ÉNy-i peremén, azaz a Balaton partján, miocén rétegekből (helvét, törtön, szarmata) nyernek jóminőségű vizet (Erdélyi M. 1961, 1962, Urbancsek J. 1973). Példaként említjük, hogy Fonyódon, Buzsáko'n, Balatonföldváron, Zamárdiban középső- és felső-miooénből nyerjük a jciminőségű vizet, illetve szénsavas vizet (Fonyód). A táj túlnyomó részén a pliocén rétegek a vízszolgáltatók. Országos szintézis keretében két esetben is készült vízföldtani körzetesítés. Az 1961-ben közre adott, és 1958-ban szerkesztett tájbeosztás (Schmidt E. R. 1961) még egyszerűbben tagolja Délkelet-Dunántúlt, mint az 1971-ben publikált térkép (Erdélyi M. 1971). A két különböző mennyiségű adatbázisra támaszkodó beosztás közötti alapvető módosulások a magasra emelt pannon dombságokon rajzolódnak ki. Schmidt E. R. és munkatársai ezt a területet még nem bontották fel, de Erdélyi M. már több kisebb egységet különböztet meg. Mindkét tájbeosztás rendező elve azonos; elsősorban rétegtani alapokon nyugszik. A széles tematikájú, de kezdeti stádiumban lévő kutatásoknak egyik eredménye egy olyan körzetbeosztás, amely csak a fúrásokban tapasztalt vízhozamok (i/p) paramétereit veszi alapul. így ez a körzetesítés még nem komplex vízföldtani jellegű. Elismerve természetesen az előző tájbeosztások igen nagy jelentőségét, ezt a körzetesítést a területi tervezési gyakorlat tudja hasznosítani közvetlenebbül. A vízhozamok alapján történő körzetesítés paraméter jellege miatt közelebb áll a közvetlen felhasználhatósághoz. 1. Délkelet-Dunántúlon az egyik nagy hozamú körzet a Zalai-dombság K-i peremén rajzolódott ki. A Zalaapátihát D-i részén, a Zákányi-rögnek K-i peremén nagyszerkezeti vonalat követ és 250-500 i/p-el jellemezhető. Ez az É-D-i irányú keskeny sáv egyben a Rinya-lapály szerkezeti határa is. 89
