Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
I mester található a járás többi helységében. A járás összes kelmefestője és kalaposa Tapolcán lakott. Csupán a takácsok tevékenykedtek szép számmal a többi Balaton-felvidéki helységben is, a csaknem 1000 lakosú Kővágóőrsön pl. 8 mester. Ruházati iparosokkal legkevésbé a kapornaki kisebb járás volt ellátva. Oka lehet ennek, hogy az összeírt io helységből (csaknem 14 000 fő) csupán 2 volt népesebb: Koppány és Zalaapáti, de ezekben is csak a takácsipart képviselte népesebb számú mester: 13, ill. 7 fő. Feltűnően magas a takácsok száma a mindössze 244 lélekszámú Kalosd helységben: 9 fő, akiknek ezen ipar űzése 74 Ft-ot jövedelmezett. Szűrszabót, csapót, szűcsöt és kalapost egyáltalán nem találtam a járás területén, csizmadiát is mindössze hármat, vargát pedig hetet. Nyilvánvaló, hogy a járás északi részének lakossága Égerszögen, a délen lakók pedig Nagykanizsán szerezték be ruházati szükségleteiket. A mesterek forintjövedeleméből első látásra kitűnik, hogy a falvakban tevékenykedők iparukat nem űzhették egész éven át, mivel jövedelmük alacsony volc. Összevetve egymással a falun s az 5 mezővárosban tevékenykedő kézművesek jövedelmét, azt tapasztaljuk, hogy az utóbbiak átlagjövedelme (a takácsokét nem tekintve) három-négyszerese a jelentéktelenebb helységekben dolgozókénak. Meglepő az is, hogy a mesterek milyen nagy hányada működött a mezővárosokban. A 111. táblázat végül azt mutatja, hogy a vizsgált kézművesek az egyes járások hány helységében tevékenykedtek, s a járás településeinek hány százalékát teszi ez ki. A takácsok kivételével - akik főleg a szántói, a tapolcai és a kapornaki kisebb járás viszonylag sok helységében működtek - meglepően kevés faluban, mezővárosban dolgozott ruházati termékeket előállító kézműves. A 27 csapé mindössze két helységben dolgozott: Egerszegen és Alsólendván. Az 1770. évi összeírás vizsgálataiból tehát az tűnik ki, hogy a falvak lakói ruházati cikkeiket zömmel önmaguk állították elő, a módosabbak pedig a mezővárosokban szerezték be azokat. Legnagyobb kereslet a takácsok portékája iránt nyilvánult meg, ezek átlagjövedelme is jóval meghaladta a legtöbb iparágét. Valószínű, hogy a háziszövés a kapornaki nagyobb járásban volt a legelterjedtebb, ezért működött itt a legkevesebb takács, s a legkisebb jövedelemmel. II. Az 1828-ik évi országos összeírás A kézművesekről az 1828. évi országos összeírás is közöli részletes adatokat, bár akkor csak az adózó népességet írták össze. Ebből az összeírásból az is kiderül, hogy a mesterek az év mely részében űzték iparukat, s hogy hány legénynyel dolgoztak. Értéke még többek között az összeírásnak, hogy megállapítható belőle az adóterhet viselők társadalmi megoszlása, sőt ezen belül a foglalkozási ágak szerinti megoszlás is. Egyes összeírok gondosan differenciálták a mesterségeket. külön írták össze a magyar- és németvargát, a magyar- és németszabót, a gombkötőt, a kalapost és a süvegest. Ebből következtethetünk arra, hogy mekkora kezművesréteg szolgálta a magyar és mekkora a német származású polgárságot. Sajnos, az összeírás az adókivetés újjászervezése céljából készült, ezért figyelmen hívül hagyta a nemeseket, pedig azok is szép számmal foglalkoztak kézművesiparral. 219
