Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

IV. Néprajz, régészet

A teljes összeírás elemzésével ezúttal nem foglalkozom,7 példaként csupán Kanizsa és Egerszeg ruházati iparáról szólok röviden, ezek adatait hasonlítom össze az 1770-es, illetve az 1876-ik évi összeírással. A két város iparosainak száma az 1770. évihez viszonyítva stagnálásról, , sőt néhol visszaesésről tanúskodik. Figyelembe kell azonban venni, hogy csupán a 18-60 éves egyénék kerültek összeírásra, tehát egy 61 éves mester már kima­radt belőle. De nem számították az iparosok közé azokat sem, akiknek iparból származó jövedelme - az egyéb bevételek között - nagyobb tételt nem jelentett. Nagykanizsán az összeírt 176 mester közül 97 dolgozott a ruházati iparban a következő megoszlással: 30 csizmadia, 12 varga, 14 takács, 11 szabó, 4 csapó, 4 szűrszabc, 11 szüos, 2 kalapos, 3 gombkötő és 2 pántlikakészítő. Az élénkülő textilkereskedelemre utal, hogy összeírtak már 1 posztókereskedőt is. Ugyanekkor 2037 adózó élt a városban.8 Zalaegerszegen 34 csizmadiát, 9 vargát, 30 takácsot, 12 szabót, 9 szűrsza­bót, 1 kalapost, 3 gombkötőt és 2 festőt írtak össze. A mesterek közül dlenyészően kevés dolgozott egész éven át, többségük csu­pán negyed- vagy félévig űzte mesterségét. Jövedelmük nagyobb része így a gaz­dálkodásból származott. Az iparosok osztályhelyzetét vizsgálva szembetűnő a XVIII. sz. végétől be­következő gyors zsölléresedés. Kanizsa kézművesei pl. kivétel nélkül zsellér jog­­állásúak már. Ennek oka lehet az is, hogy Kanizsán nem volt úrbéri telekrend­szer, a kézművesek így földjeiket, szőlőiket - mint városi polgárok, de ugyan­akkor a földesúr zsellérei - szabadon adhatták, vehették. (Zsellérek lévén men­tesültek a jobbágyokra kirótt súlyos szolgáltatások alól.) Az 1828. évi országos összeírás adatai azért elgondolkoztatóak számunkra, mert más források azt bizonyítják, hogy a XVIII. sz. vége és a XIX. sz. eleje a céhes ipar virágzásának, mezővárosaink gyors fejlődésének kora volt,10 melyben növekedett a céhek társadalmi megbecsülése és anyagi jóléte. III. III. A Soproni Iparkamara 1876. évi jelentése Az Iparkamara kitűnő jelentésében híven tükröződik a megye társadalmi és gazdasági életében lezajlott jelentős átalakulás. Legszembetűnőbb a mezővá­rosok és a vásáros centrumok iparának és kereskedelmének megerősödése. (IV. tábla). Ám ezek közül is kiemelkedik Nagykanizsa gyors fejlődése. A Zala vár­megyében összeírt összes válallkozé (iparos, kereskedő, pénzintézet) csaknem egytizede (5913-ból 577 fő) Nagykanizsán élt, ugyanakkor az összes kereseti adó­nak (91768 Ft) több, mint ötödrésze (20551 Ft) származott Kanizsáról. Keszt­hely és Zalaegerszeg ipara kb. azonos színvonalon állt, Sümeg és Tapolca azon­ban mindinkább lemaradt. A többi helységek között - iparát és kereskedelmét tekintve - változatlanul első helyen állt Zalaszentgrót, melyet Kiskomárom, Balatonfüred, Alsólendva, Kapornak és Kővágóőrs követett. Búcsúszentlászló, Nemesapáti és Tűrje iparo­sainak száma csökkent.11 A legizmosabb iparággá a takács, a csizmadia és a szabó vált, még pedig főként a keszthelyi, a nagykanizsai és a tapolcai járásban. Az alsólendvai, baksai, letenyei és zalaegerszegi járás egy részében - mivel itt még szokás volt a hímes 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom