Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
III. Művelődéstörténet
6 tagból álló intéző bizottságot választott évenként, amely az igazgatóval az élen intézte az egyesület összes ügyeit és ugyancsak a közgyűlés választotta a 12 tagból álló választmányt is. Amikor a választmány az 1929. évi XVI. te. alapján üdülőhelyi-bizottsági hatáskörrel ruházódott fel, akkor a választmány üdülőorvossal, hatósági orvossal, s a megyei és a községi hatóságok egy-egy képviselőjével kiegészítette magát. E bizottság a hatósági biztos elnöklete alatt hatósági jogkörrel végezte az üdülőhelyi bizottság ügy- és vagyonkezelését, kezelte irattárát és jegyzőkönyveit, mindenkor elkülönítve azokat az üdülőegyesület irataitól. Az egyesület tisztikara elnökből, alelnökből, jegyzőből, igazgatóból, titkárból, pénztárosból, gondnokból és ellenőrből állott. Pénzügyeik felülvizsgálatát egy minden évben újraválasztott háromtagú számvizsgáló bizottság végezte el. Az üdülőövezeti régiók (szakaszok) érdekeltségét képviselő fürdőegyesületek közül egy-egy község területén több is működhetett, ilyenek voltak - többek (között - a Balatonmáriai Hullám Fürdőegyesület (1930) és a Balatonmária-fürdői Fürdőegyesület (1936). Több egyesület működött még Fonyódon, Zamárdiban és Siófokon is. A közgyűlés az egyesületek tisztikarát rendszerint a helyi lakosokból választotta, a számvizsgáló bizottság és az igazgató választmány tagjait azonban már kevésbé, A közgyűléseket soikszor már nem is helybén, hanem a fővárosban tartották. A választmányokban foglaltak hivatalból tagként helyet a községi bírók, a jegyzők, s a képviselőtestületek kiküldött tagjai. Rajtuk keresztül érvényesíthette a helyi lakosság, főiképp a helyi hatáság a maga jogos, vagy kevésbbé jogos igényeit. Az üdülőegyesületek sorában tartjuk számon a gyógyfürdő egyesületeket is. Ezeknek csak azokra a fürdőhelyekre engedélyezték a működését, amelyek gyógyfürdő jelleggel rendelkeztek. Alapító tagjainak - a kaszinókhoz hasonlóán - 100 pengőt kellett fizetniük. Javarészt fővárosiak voltak a tagjaik, nemegyszer közgyűléseiket is a fővárosban tartották. A gyógyfürdő-egyesületek - a közönséges fürdőegyesületektől eltérően - tisztikarukba választották a fürdőorvost is, aki részben közegészségügyi tanácsadóként, részben pedig hatósági közegként fejtette ki tevékenységét soraikban. Külön színfoltot jelentettek az egyesületek sorában a fürdőkaszinók. Ilyenek működtek a déli parton: Balatonföldváron (1932, 1939) és Balatonlellén (1933). A kaszinókat klubszerűén működtették az egyesületek vezetői; a fürdőközönség müveit osztályának olyan érintkezési központjaként, amelyek a társas 'szórakozás mellett közművelődési és hazafias célokat is szolgáltak. Céljaik elérésére zeneestélyeket, kiállításokat, kerti ünnepélyüket, 'kirándulásokat, téniszjátékokat, tombolákat, s egyéb sportversenyeket rendeztek. Az alapító tagoknak 100 pengő tagdíjat kellett lefizetniük belépésük alkalmából. A kaszinók választmányai exkluzívabb jellegüknek megfelelően - csak két tag ajánló aláírásával vehettek fel új tagokat. A tagfelvételi kérelemről nyilvános közhírré tétel után, titkos szavazással döntöttek a választmány tagjai. Az 1932-ben alakult „Balatoniöldvár Üdülőkaszinó Egyesület-”nek 21 alapító «tagja közül csupán 2 (a fürdőorvos és az építészmérnök) volt a helybeli tag, valamint az illetékes járás főszolgabírája és postafőbiztosa a járási székhelyről, a többi fővárosi volt. Az alapító tagok közül 4 volt az ügyvéd, 2 a mérnök, 2 a kereskedő, 2 a cégvezető, 3 az igazgató, 3 a tisztviselő és egy szállodás.
