Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

I. Agrártörténet

vasmarha-tenyésztés. Ugyanakkor a Balaton partján még általános a címeres szarvú szürke magyar marha és nagy bivalycsordák tiporják a lápi legelőket.

Ezekben az évtizedekben mind a Balaton partján, mind a Dráva partján egy hosszantartó válság bontakozik ki, amely nem azonos a magyar mezőgazdaság szemtermelési és árválságával. A Dráva-parti helyzet azonban sokban elüt a balatonitól, mivel a mezőgazdasági termelés más területeit érintette.

A Balaton-parti válság története röviden a következő volt: a XIX. század 50-es, de különösen a 60-as évtizedében a Balaton déli partjával párhuzamosan fekvő és meglehetősen magas dombsorra, amely Zamárditól egészen Boglárig húzódik sok új szőlőt telepítettek, ugyanígy a Kéthelytől Marcalin keresztül a Dráváig húzódó dombsorra és a zselici dombokra is. Az új szőlők európai fajtaalanyokon hoztak termést és rövid idő alatt annyira megnövelték a bortermést, hogy a kortársak szerint mintegy 60%-os volt a növekedés. A Balaton melléki borok jó asztali borok voltak. Piacuk Stájerben, Szlavóniában és a tengerparton volt mindaddig, amíg ott is elkezdtek telepíteni új szőlőket. Miután ezek termőre fordultak a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére, akkor még a filoxera-vésznek nem volt nyoma Somogybán. A szőlőtermesztés válságának ez az első hulláma erősen érintette a paraszti lakosságot.

Abban az időben, mikor a megye középső területein széles gabonatermesztés bontakozott ki, és a Déli-vasút 1861-ben elérte a megyét, Bogláron rövid idő alatt egy gabonaértékesítési és feldolgozási központ alakult ki, ahonnan a Balaton másik partjára, az ország más területeire és külföldre szállították a gabonát és a lisztet, az előbb említett és a Balaton déli partjával párhuzamosan fekvő dombsoron nem volt lehetőség a gabontermesztés erős kiterjesztésére. Az egyre fokozódó pénzterhek ellensúlyozására ezen a területen egy lehetőség maradt: a szőlőtermesztés fellendítése. Futólag említem csak, hogy a Mecsek hegységhez kaposolódó tolnai, baranyai és somogyi dombokon egészen hasonló fejlődés bontakozott ki.

A szőlőtermesztési válság második fokozata a filoxera, a ilisztharmat és a peronoszpóra megjelenéséhez kapcsolódik. Az említett területet mindez hatványozottan érintette, hiszen a dombsor agyagos területe kedvezett a filoxerának, a Balaton közelsége miatt a magas páratartalom a lisztharmat és peronoszpóra nevű gombabetegségeknek. A filoxera elég későn érte el Somogyot. Már Tolnában, Baranyában és Horvátországban egész szőlőhegyeket pusztított ki a filoxera, mikor még Somogy megyében nem volt nyoma. A Balaton somogyi partján 1886- ban észlelték először Siójuton, Ádándon és Balatonkilitiben, majd 1887-ben Balatonszemesen. 1889-ben már a kortársak a sárguló levelű és pusztuló szőlőkről azt írják: „A filoxera megyénkben ijesztő mérvben és rohamosan terjed...” Egymás után veszik zár alá a zamárdi, a híres kötcsai, szóládi, kőröshegyi és a leilei kishegyi szőlőket. Egy évtized múltán, tehát 1896-ban már elvégezte a filoxera gyilkos munkáját, ami még megmaradt, annak termését a lisztharmat és peronoszpóra pusztította. A parasztság, de még a nagybirtokosok sem ismerték a szőlőpermetezőt és a rézgálicot. A permetezőt Bécsből, a rézgálicot pedig Pestről kellett beszerezni, kánport pedig sohasem poroztak a szőlőkre. Mindezt ezekben az évtizedekben ismerik meg, és a védekezőszereket „méregdrágának” tartották. Nyilvánvaló, hogy a parasztság kedve teljesen elment a 60-as években még nagy kedvvel telepített szőlőktől; jövedelme a Balaton pattján erősen megcsappant.

12