Uherkovich Ákos: A Dél-Dunántúl természettudományos kutatásának eredményei I., 1976

6 2 UHERKOVICH ÁKOS Photedes minima Haw. (= Petiiampa arcuosa). Két évtizede még csak 3 helyről ismertük, még 1958-ban is nagy ritkaságnak tartották {Kovács, 1953, 1958). Űgy látszik, több hasonló fajjal együtt terjedőben van (v. ö. Uherkovich 1976). Szép számban került elő új helyekről az utóbbi években (Jablonkay, 1972; Rézbányai, 1973, 1974), újabb adatait részben még nem is közölték (Darány, Komlósd, Kisvaszar, leg. Uherkovich Á., fénycsapadák; országos fénycsapda-hálózat stb.). A Villányi-hegységben eddig 2 példánya került elő (Villány, 1972. VI. 19., leg. Uherkovich Á., Nagyharsány, 1975. VI. 23., fénycsapda). Encarta amethystina Hbn. Kovács (1953, 1958) még csak 2 helyről említi. Az utóbbi évtizedben igen erősen szétterjedt és elszaporodott, egyes helyeken közönségessé vált (Uherkovich, 1972, 1975b, 1976). Több mocsári fajjal együtt előfordul a Villányihegységben is; mivel aránylag jól repül, 17 példányát fogtam itt, illetve gyűjtötték a fénycsapdák. Apatele strigosa Schiff. Országszerte ritka, kevés helyen fordul elő (Kovács, 1953, 1956; T

alios, 1959; Uherkovich, 1972, 1975b). A Villányi-hegységben nyilván nem él, egyetlen itt gyűjtött példánya (Nagyharsány, 1975. V. 16., fénycsapda) a környező nedvesebb területekről röpülhetett be. Apatele alni L .Első hazai előfordulásáról 1957-ben számoltak be (Kovács, 1957). Az azóta eltelt években több helyről is előkerült, elsősorban az ország délj és nyugati határvidékeiről (Uherkovich, 1972, 1975b, 1976; Rézbányai, 1974; Gyulai-UherkovichVarga, 1974). 1975-ben Darány körül (leg. Uherkovich Á.) és Szalafőn (leg. Sin Katalin) fogták .meg. Északnyugati előfordulására is van adatunk (Jósvafő, leg. Varga Z„). A Villányi-hegységben gyűjtött egyetlen példány az előző fajhoz hasonlóan valószínűleg a síkvidék nedvesebb erdőiből repült be (Máriagyűd, 1974. V. 2., fénycsapda). Polymixis flavicincta F. Egyetlen, eddig ismert hazai példánya kétes eredetű (Kovács, IQ$8.). Mivel újabb bizonyítópéldánya nem került elő, Kovács L. törölte a hazai nagylepkék sorából. A nagyharsányi fénycsapda 1974-ben és 1975-ben összesen 10 példányát fogta, tehát a magyar faunára ú) faj! Repülési ideje igen késői: 1974-ben két példánya XI. 14-én és XII. 2-án került a csapdába, 1975-ös példányait X. 24- XI. 5. között gyűjtötte, de Lattin (1967) atlantomediterrán fajnak tartja, hasonlóan a nálunk élő, de igen ritka Campaea honoraria Schiff, araszolóhoz. Centra erminea Esp. Kovács (1953, 1956) még csak 6 lelőhelyét említi, újabban viszont a Dunántúlon több helyen előkerült. (Uherkovich, 1972, 1975 b, 1976; Rézbányai, (1974) megfogtam Darányban és Jósvafőn is (utóbbi helyen Gyulai P. és Varga Z. társaságában). A Villányi-hegység déli oldalának klímája, túl száraz számára, ennek ellenére higanygőzlámpa segítségével megfogtam egy példányát (Máriagyűd, Csukma-hegy, 1973. VI. 7), továbbá egy Siklóson talált hernyóját is kineveltem (Siklós, vasútállomás, 1969. VIII. 14., e. 1., leg. Uherkovich A.) Phalera bucephaloides O. Magyarországon igen ritka, molyhostölgyes karsztbokorerdőkben fordul elő. A Villányi-hegység területén 3 példányát sikerük begyűjteni: Máriagyűd, Csukmahegy, 1972. VII. 5., leg. Uherkovich Á. ; Nagyharsány, Szársomlyó, 1972. VI. 29., leg. Uherkovich Á.; ugyanott 1975. VII. 30., fénycsapda. Polyploca ruficollis F. A fentihez hasonlóan ez is elsősorban molyhostölgyesekben fordul elő, bár annál gyakoribb. Néhány előfordulási adata arra enged következtetni, hogy egyéb száraz tölgyesekben is élhet (Kovács, 1953, 1956; Rézbányai, 1972; Jablonkay, 1965). Ezek a lelőhelyek egymástól elszigetelve, mikroklimatikusan kedvező zugokban fekszenek, s ott egyéb, molyhostölgyön élő nagylepkefajok is előfordulnak (Varga-Uherkovicb, 1974). A Villányi-hegységben 14 példányát gyűjtöttem illetve fogták a fénycsapdák, zömét március folyamán. A NAGYLEPKEFAUNA ÖKOLÓGIAIÁLLATFÖLDRAJZI JELLEMZÉSE A hazai nagylepkefajok egy részének ökológiai igényét, illetve állatföldrajzi viszonyait még hiányosan ismerjük, így a Villányi-hegység teljes nagylepkefaunájának beosztását még korai lenne elkészíteni. Korábbi irodalmi források segítséget nyújtanak sok jel! egzetes faj ökológiai értékeléséhez (Varga, i960, 1961, 1963, 1964a, 1964b; Uherkovich, 1972, 1975b, 1976). Mint a legtöbb helyen, itt is a legnagyobb tömegben az országszerte elterjedt, közönséges fajok dominálnak. Ezek kultúrhatásokra is érzéketlenek, széles ökológiai tűréshatárú, poligáf fajok. A gyűjtési helyek közvetlen közelében jelentős nagyságú mezőgazdasági és egyéb, ember által megbolygatott, elgyomosodott területek voltak, így a gyűjtések jelentős részénél ezeknek a területeknek a fajai játszották a vezető szerepet (pl. Amabhes c-nigrum L., Axylia putris L., Scotia segetum Schiff., Mythimna pollens L., Mythim;:a albipuncta Schiff., Mamestra-î&jok, Discestra trifolii Huf п., Phragmatobia fuliginosa L. r.tb.) A fentiek mellett legnagyobb mennyiségben különböző - palearktikus illetve nyugat-palearktikus -elterjedési alaptípusú, de szárazságkedvelő fajok jelentősek. így igen jellemzőek a szubmediterrán - pontomediterrán elemek: Cataclysme riguata Hbn., Eupithecia alliaria Stgr., E. gueneata Mill., Ocnogyna parasita Esp., Simyra nervosa F., Periphanes delphinii L., Sterrha aureolaria Schiff., S. filicata Hbn., S. elongaria Rmbr., S. obsoletaria Rmbr., Lygepbilya limosa Tr. stb.). A molyhostölgyesek nagylepkefajai a Villányi-hegységben - a számukra megfelelő élőhelyek igen erőteljes összezsugorodása miatt megfogyatkoztak, bár országos viszonylatban is csekély számúak és viszonylag ritkák. Csak két faj: Phalera bucephaloides O. és Polyploca ruficollis F. Ezek mellett viszont több olyan mono- vagy oligo-