Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

Elmaradtam árvákkal, szenvedő betegen, Ó, nem volt egy betevő falatka kenyerem. Sir az árva gyermek, ó anyám, mit tegyek, Én az ágyban zokogok, szűzanyám, mit tegyek? Eredj fiam, hisz vannak gazdag rokonaid, Mondd el, hogy mint éheznek kisebb testvéreid, Hogy én beteg vagyok, arról is szóljatok, Hát talián megesik a szive rajtatok. Megy az árva reszketve, sose tett még ilyet, Hogyne indítana meg bármilyen kőszívet. Két kisebb testyére ott; megy en mellette,. , Mindháromnak tele van könnyel a két 'síeme. De a gazdag rokonok még meg sem hallgatják, A három árvára a kutyákat uszitják. Megy a három árva, tovább megyén sirva, Ó szűzanyám, mi van a számunkra megirva! Egy utca szegleténél a legkisebb gyermek, Zokogva igy kiált fel, én tovább nem megyek, Nem megyek, nem tudok, már tovább nem birok, Jó emberek, egy falat kenyeret adjatok. Nincsen, aki meghallja az árvák panaszát, így érik el az árvák a szomorú tanyát, A szomorú tanyát, a nagy beteg anyát, Ki már meg sem érheti gyermeke panaszát. Alkony borult a tájra, sötét lett az éjjel, A bús háznál nem lehet már látni sem széjjel. Leborult az árva mind édesanyjára, Sivár csend borult már az egész tájra. Jön a hajnal aranyos, biboros köntösbe, A szomorú kisházba világ sem ömlött be. Óh jaj, mit látná ott, négy halovány halott, Három árva anyjával egy ágyban nyugodott. Milyen boldog mindegyik, mosolyog az ajkuk, Mert a kegyes szüzanya megkönyörült rajtuk, A bús éjszakában hozzájuk leszálla, S lelküket felvitte a fényes mennyországba. Tapsony, ifj. Szabó Lajosné kézírása után 183