Frankl József: Somogyi orvostörténeti szemle (Kaposvár, 1973)

az ember, hogy tsak a’ tej maradt a’ nyelven, a’ mellyen többnyire először kezdődnek; későbben pedig setétes sárgák. Jó véle való bánás mellett 7 ’s 9 nap tartanak, másra elragadnak, kivált, ha az ollyan tsets bimbót, mellyet illy beteg gyermek szopott, másnak szájába adják.« Helyteleníti a boros vízzel és más »tsipős« nedvvel való mosogatást, dörgölést, kenegetést. »Az illy kisebesedések, mint valami élődi tenyészetek (parasiticum productum) az előbbi mód által ingereltetvén, megszaporodnak.«

Csorba a szájpenész gombás eredetének kifejtésével, a gombatenyészetnek, mint élő kórokozónak leírásával 10 évvel megelőzte Schönleint, Henlét, Grubytl

A második részben az érettkorú ember élettanával és kortanával foglalkozik.

E szakasznak két igen lényeges fejezete: »A’ lázakról« és A’ gyulladásról«. Felfogására jellemző, hogy elismeri az életerő fontosságát, de kizárólagos szerepét helyteleníti. A könyv utolsó része a »Toldalék«, amelyben az első segély módozataival foglalkozik.

Hygiastika c. munkájáért Csorbát az MTA 1832. márc. 9-én levelező taggá választotta. A mű 312 oldalra terjed; Pesten nyomták özv. anyósa nyomdájában.

* * *

Hygiastika c. könyvében Csorba a veszettségről, »a’ víziszonyról vagy dühösségről« (rabies canina, hydrophobia) is szól.

A veszettség elleni küzdelem — mint Magyary-Kossa írja — minden időkben nehéz kérdése volt a magyar közegészségügynek. Hatszáz évre visszamenő történeti adatok utalnak erre, mert már a budai jogkönyv, továbbá a szepesi városok jogkönyve is (1370) foglalkozik a veszett ebek elleni intézkedésekkel.

A szörnyű betegség gyógyítására eredmény nélkül próbáltak meg mindent a kőrisbogártól a homeopata elvig: »similia similibus«. Utóbbi a »kutyaharapást szőrivel« való »gyógyítás« volt. Ez a primitív népek ősi felfogása és eljárása, mely az egész világon el van terjedve. Már Arisztotelésznél is megtaláljuk, s talán (az orvosok közvetítésével?) innen ment át a nép hitébe. Csapó József doktor, Debrecen város híres orvosa még 1791-ben is ajánlja. »A seb tüzes vassal mélyen beégettessék, mely égetett sebre osztán a megveszett állat szőrit rá kell kötni.«

Az a néphit, hogy a kőrisbogár kiváló ellenszere a veszettségnek, ősrégi eredetű; különösen a régi arab írók emlegetik gyakran.

1781-ben helytartótanácsi rendelet tette kötelezővé báró Störck Antal — Ausztria protomedikusa és tanulmányi referense (van Swieten utóda) — terápiás javaslatát: »a mart sebek azonnali kimosása, kiégetése, bevagdalása, kőrisbogárporral való behintése«.

Ismerteti a veszett kutya viselkedését, továbbá a veszettség lefolyását saját tapasztalatai alapján. Utána azt írja: »nékem nem volt még az a’ szerentsém, hogy ha már ki tört a’ dühödtség (víziszony), tsak eggyet is meg gyógyíthattam volna; de ellenben esztendenkőnként van kezemen 10—20 olly személy, kit valóban dühös állat többnyire kutya, ritkábban farkas mart, sebesített meg, de még is a’ kik szót fogadtak, a’ meg előző (prophylactica) gyógyítást pontosan meg tették, — e’ rettenetes betegségtől meg menekedtek ... Mi módon kelljen a’ már ki tört víziszonyt gyógyítani. — azt még tsak a’ jövendő fejtheti meg!!«

33