Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

ESZKÖZÖS JÁTÉKOK

5. kép. Kerekezés. Lakócsa, 1920-as évek 21. ábra. Karika hajtórúddal (Mike-Simon 1976:25. ábra nyomán) UGRÓKÖTELEZÉS Az országosan ismert játék lényege, hogy az ugráló gyerek lába bele ne akadjon a kötélbe. Három változata közül az egyik, hogy az ugráló függőlegesen hajtja maga körül a kötelet, két végét a kezébe fogva. Az ügyesebbek előre is, hátrafelé is tudják hajtani, sőt haladni is lehet vele. Ketten hajtják és a harmadik gyerek ugrálja át a kötelet a másik változatban. Játszhatják többen is, a hibázó kiesik, vagy a nem hibázó kap pontot. A harmadik változatban egy játékos vízszintesen a föld felett forgatja körbe a kötelet, amely végén egy kisebb súly van. A többiek körben állnak, és amikor a kötél hozzájuk ér, átugorják. Ez az ún. ponyvázás (vö. Lázár K. 1990:561.). CSIGÁZÁS Már a római korban igen elterjedt volt a csigapörgetés. A csiga többnyire borókafából készült és rovátkolt volt, akárcsak a maiak. Bőrostorral, vagy könnyen gombolyodó zsinórral hozták mozgásba. A törököknél is mindennapos játék, ők a görögöktől vették át (Lukácsy A. 1964:281., 355.). Eszközét szülök, nagyobb testvérek, esetleg mesteremberek készítették. Egykor a magyar diákok kedvelt játékai közé tartozott (Lázár K. 1990:560.). Hajdú a BOTOS (PÁSZTOR-) JÁTÉKOK közé sorolta (1971:130.). Somogyban jól ismert játék. A facsigát a gyerekek maguk faragták (nyárfából), vagy a felnőttek esztergálták számukra. A csiga oldalán körben vájatok voltak, ebbe tekerték be az ostor sudarát, melyet ha megrántottak, pörgésbe hozta a csigát. Az ügyesebbek képesek voltak ostorral maguk előtt hajtani akár egy utcahosszat is (EH 145/A és 149/B sz.sz., MARCALI, AK: Hárti István, sz. 1909., Gyi: 1973.). LÁBODON és BALATONSZENTGYÖRGYÖN is hasonlóan játszották (MikeSimon 1976:35., 59.). 22. ábra. Csigázás