Szapu Magdolna: Karácsonyi ünnepkör. Adventtől vízkeresztig (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 2. Kaposvár, 1994)

Évkezdés - Állandó időpontú téli ünnepek, jeles napok

A disznótorok családias hangulatú összejövetelek, megyénkben is a gazdasági események egyik ma is divatos alkalmai. Somogyban a disznótartásnak tisztes hagyománya van. A pásztortársadalom ranglétráján bár a kanászok voltak az utolsók, mégis róluk esett a legtöbb szó. Ők életformájukkal, a makkoltatással a Dráva és a Balaton közötti somogyi erdőrengetegeknek az év nagy részében szinte lakói voltak. A legkeményebb életű pásztornép volt. (Takáts Gy. 1986 : 7. A somogyi kanászok.) A somogyi parasztság fó étele a húsok közül a sertéshús volt, bár ezt a húsfélét is inkább csak fó dologidőben és ünnepeken fogyasztották. Úgy tartották, hogy disznóvágásra legalkalmasabb időszak december és január. Volt, aki már karácsony előtt, más csak újévre vágott. A paraszti konyha legfontosabb tartósított húsféléje volt a disznóhús. A sertésvágás napjának étrendje fontos része volt a vidék táplálkozási hagyományának. Somogyszentpálon 1930-40-es évekig egyszerű és régies volt az étrend. Reggel paprikás forralt bort ittak és sült vért ettek. Délben friss húsból való gulyáslevest és vöröshagymás sült húst tálaltak. Vacsorára disznóöléses káposztaleves volt, ami azt jelentette, hogy több hús volt benne, mint máskor. Vacsora végén búzalisztből való hájas pogácsát hoztak be. Andocson estére 'orgyából' fórt metéltleves volt, a levesben fórt csontos hús, pirított száraz tormával, vagy káposztaleves, végül hájas pogácsa. Mosdóson a vacsora igen rangos, hat fogásból állt. A gálosfai németek vacsorára vendégeket is vártak. A kóstoló küldése vidékenként más módon történt, ám célja az állandó friss hús és töltelékfélék biztosítása volt. Egyszerűbb kóstoló volt Lábodon, hogy egy mély tányérba 'abalében' fórt kását mertek, folyós zsírral megöntözték, tetejére néhány szelet húst tettek. Balatonszentgyörgyön három ízben is vittek kóstolót a legközelebbi rokonoknak, szomszédoknak, a legjobb barátnak. Először kövesztőlében fórt kását, frissen sült pörcöt; másodszor káposztalevest, pörköltet és sült húst; harmadszor töpörtyűt és hurkát vittek az 1920-40-es években. Itt kell megjegyezni, hogy a rántott hús és a fasírt divatja nem túl régi Somogyban, a század első évtizedében kezd hódítani a húskészítésnek e két módja a megye kevésbé elzárt területein. A zselici belső-somogyi és a Dráva-menti községekben csak a második világháború után válik kedveltté. (Knézy J. 1980, 1988) Somogyban a disznóvágás napján ismert adománygyűjtő szokás volt a nyársdugás. Nagyberkiben a téli disznóvágások idején gyerekek mentek nyársat dugni. Vágtak maguknak ágasbotot, a bot végeit kihegyezték, majd erre rászúrták az előzőleg megírt nyársdugó szöveget, melyet maguk találtak ki. Szóltak a házigazda ügyességéről, a sertés kövérségéről, vastag szalonnájáról, finom húsáról. A gazda és a gazdaasszony dicsérete után a disznóból kértek egy kis falatot. A nyársat észrevétlen kellett az ajtóhoz dugni. A nyársdugó gyerekek elbújtak és így várták a hatást, főként pedig a hússal, kolbásszal, hurkával megtűzdelt nyársat. A nyárs elvitele is észrevétlenül történt. Az ételt a gyerekek otthon fogyasztották el. (Sz.sz.: M 134/B) Igáiban akácfából készült hosszú botokkal mentek a nyársdugók. Ők sem tértek be a disznótoros házhoz, Hanem a következő szöveget írták a cédulára, amit a bentiek felolvastak: „Jó estét kívánunk tisztelt házigazda. Messziről jöttünk, nagyon meg-