Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Nagy Gábor: "Kiugrás" az ismeretlenbe. Az 1944-ben Mezőcsokonya területén lezuhant angol szállító repülőgép és legénységének története
258 NAGY GÁBOR 11. ábra. A 148. század csoportképe, háttérben az FS-J jelű Halifax. Alulról a második sorban középen világos egyenruhában Bird őrnagy. (Forrás: Penelope Bird Barnard). helyszínre. Ahogy odaértünk láttuk, hogy a gép először nekiment a nyárfasornak, majd a mögötte elterülő rozsföldre esett. Ezen aztán végigcsúszott, úgy 100 méteren át egészen a nyíresi szőlőtőkék közé. Az elsők között voltam, aki odaért. Sok helyen még füstölgött a roncs. Láttam a halottakat is. Nem volt mindegyikük megégve. Makulátlan, ápolt úriemberek voltak. Egyikük távolabb feküdt a roncsoktól, ő valószínűleg az ütközéskor kirepült. Mire odaértünk, már volt ott egy férfi. Észrevette, hogy a távolabb heverő repülős ujján egy arany jegygyűrű van. Ezt azonnal lehúzta és elrakta. A roncsok között rengeteg élelmiszer és ruhanemű volt. Édesapám felvett egy nagy csomag összekötözött posztót. Világos khaki színű volt és a becsapódástól apró lyukak voltak rajta, de még használható volt. A szüleim ebből varrtak nekünk nadrágot, inget, kabátot. Apám félve vitte el, mert a közben kiérkező csendőrök, gyanakvó szemmel néztek. Időközben megérkeztek a fináncok is, akik azonnal lefoglalták az élelmiszert és a ruhaneműt. Mi nem sajnáltuk a repülősöket, mert az ellenségeink voltak. Nyírespusztán temették el őket. A temetőben ástak egy gödröt, az aljára szalmát szórtak. Erre tették a halottakat, majd betemették a gödröt. Fejfájuk nem volt, csak egy jelzés, hogy tudni lehessen, hol van a sír.” Csapó Sándor, egykori hetesi lakos, 83 éves: „Tíz éves voltam. A robbanást nem hatottuk, csak másnap mondták, hogy mi történt. Reggel, már mentünk is biciklivel, hogy megnézzük. Hetes déli végénél lévő földútról kerekeztünk a József major irányába. József majortól délnek volt Pat puszta, vagy páti erdő. A major és a puszta között volt egy hatalmas nyárfasor, amik közel 20 méter magasak voltak. A repülő Hetes felől jött és voltak, akik látták, ahogy égett a levegőben. A gép nekirepült a nyárfáknak és a fasor után elterülő területre esett, majd ezen csúszva a nyíresi szőlőhegy irányába a tőkék közé rohant, ahol volt egy akácos. Ennek ment neki. A roncsok nagy területen szóródtak szét. Én a halottakat nem láttam. Mire odaértünk már ott voltak a csendőrök és éberen figyeltek, így nem lehetett sokat nézelődni. Én megláttam a földön egy érdekes tárgyat, ami körülbelül akkora volt, hogy egy gyufásdobozban elfért volna. Nem tudom mi volt az. Felvettem és magammal vittem, otthon pedig eldugtam. Csak hónapokkal később vettem elő. Láttam, hogy az egyik végéből valami por potyog ki. Többször rácsaptam, mire ez a por elkezdett sisteregni. Akkor aztán egy vasdarabbal ütöttem rá, mire az felrobbant a kezemben. A bal kezem két ujja leszakadt, a jobb combom pedig tele ment szilánkkal. Többsége még ma is benne van. A mellettem álló testvérem mindkét szemöldöke és az arca is tele ment szilánkkal. Rajtam kívül is voltak még páran, akik szerencsétlenül jártak.” Fisi Lajos, 85 éves mezőcsokonyai lakos: „13 éves voltam. Éjjel hallottuk a robbanást, másnap reggel kimentünk megnézni mi történt. Nem láttam közelről a roncsokat, mert a szüleim nem engedtek oda. A gép a szőlős-gyümölcsösre esett. A halottakat egy helybéli, Hegedűs József temette el többed magával. Ez önkéntes alapon zajlott. Amikor a háború után az angolok eljöttek a halottakért, akkor is Hegedűs segített nekik megmutatta, hogy hova temette el őket és mindenben segített nekik. Viszonzásul felajánlották neki, hogy ha disszidálni akar, akkor segítenek neki kijutni az országból. Ez végül nem volt lehetséges, mert addigra már mindenütt ott voltak a szovjet katonák. Hegedűs végül pár évvel később az USA-ba emigrált. ” Rosszkor, rossz helyen A négy ügynöknek a Balatontól északra kijelölt ponton kellett volna földet érnie, ahol az előre megbeszéltek szerint várták őket. Ehelyett azonban egy sikertelen rárepülés után végül kilométerekre a kijelölt ponttól ugrottak ki és szerencsétlenségükre a herendi porcelángyár közelében fekvő zsidó munkatábor szomszédságában egy erdő kellős közepén landoltak. A csapat két részre szakadt, egyik fele a hegy egyik oldalán, másik fele a másikon. Boughey alezredes később így emlékezett vissza a történtekre:
