Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Nagy Gábor: "Kiugrás" az ismeretlenbe. Az 1944-ben Mezőcsokonya területén lezuhant angol szállító repülőgép és legénységének története
KIUGRÁS” AZ ISMERETLENBE 259 „Az ejtőernyőink fennakadtak a fákon, én 30 láb magasan lógtam a hevedereken... Esélyünk sem volt elrejtőzni. Pirkadatkor a Civil Gárda vezetésével már ott nyüzsgött a Magyar Hadsereg. Ennek ellenére Vincentnek és nekem (Vincent a hegy ugyanazon oldalán ért földet ahol én) közel 24 órán át sikerült elrejtőznünk. Sokszor csak néhány lábnyira haladtak el mellettünk az erdőt csatárláncban kutató katonák. Az egyik átfésülés alkalmával azonban az egyik katona pont a rejtekhelyünk felett haladt át. Szerencsénk volt, hogy ijedtségében nem lőtt le minket! Elfogtak és levittek az erdőben felállított főhadiszállásra, ahol a többiek már ott voltak. Itt meztelenre vetkőztettek, átkutatták a felszerelésünket, kihallgattak, majd egy teherautón Veszprémbe vittek ahol közölték, hogy másnap mindegyikünket agyon fognak lőni! Ehelyett azonban vonattal a titkosrendőrség főhadiszállására vittek Budapestre, ahol több napon át tartott a kihallgatásunk. Ezután közölték, hogy a nemrégiben hatalomra került Nyilaskeresztes Kormány átad minket a német hatóságoknak további kihallgatások céljából, amelyre Budán a Gestapo főhadiszállásán fog sor kerülni. így nem sokkal később átszállítottak minket a folyó partján fekvő hírhedt Fő utcai börtönbe. Augusztusban és szeptember nagy részében több alkalommal is kihallgatott a Gestapo... Októberben, az oroszok közeledtével, vonaton több zsidóval együtt átszállítottak minket Bécsbe, a hírhedt elizabetstrassei börtönbe. Itt különválasztottak és úgy tűnt, hogy sok más nemzetiségű és jogállású fogollyal együtt minket is likvidálni fognak - ami mindennapos esemény volt a börtönben. Néhány nap múlva azonban együtt újra vonatra raktak, de fogalmunk sem volt, hogy hova szállítanak csak annyit tudtunk, hogy nyugatra. Végül kiderült, hogy az úti cél a Frankfurt-am-Main közelében lévő Ober Ursel, a Luftwaffe kihallgató központja. A kihallgatások nem voltak túl komolyak és pár nappal később átvittek minket Wetzlarba a Luftwaffe elosztó központjába... A Gestapo nyomatékosan a tudtunkra adta, hogy vissza fognak hozatni hozzájuk, de a Luftwaffe ezt nem hagyta jóvá tekintve, hogy hadifoglyok voltunk így az elosztó központjukba szállíttattak minket. Mivel a szárazföldi hadsereg egyenruháját viseltük, itt átadtak minket a Wehrmacht Limburg közelében lévő elosztó központjának. Itt történt, hogy a RAF egyik bombázása során, amely a mellékvágányokat érte, szerencsétlen módon találatot kapott a hadifogolytábor tiszti részlege is, aminek következtében Wright őrnagy és Vincent hadnagy életüket vesztették.43 Boughey valódi kilétét sosem tudták meg a németek. Ő és Manley kitűnően ismerték a süketnéma jelnyelvet, így számítva a kihallgatásokra fedőtörténetet találtak ki, amelyet kézjelekkel kommunikálva egyeztettek.3 4 A trükk bevált. A Boughey által ismertetett „kalandok” végállomásaként a négy ügynök Limburgba, a Stalag XIIA hadifogolytáborba került. Sajnos azonban közülük ketten már nem érhették meg a háború végét. 3 John Grehan and Martin Mace 2012: Unearthing Churchill’s secret army - The official list of SOE casualties and their stories 4 Manley unokahuga, Jane Starkie visszaemlékezése 1944. december 23-án az Egyesült Államok 9. légiereje támadást intézett a limburgi vasúti rendezőpályaudvar ellen. A támadást éjszaka a RAF gépei folytatták, ám véletlenül néhány célmegjelölő világítóbomba a hadifogolytábor területére esett. A tábort ezt követően több bombatalálat is érte, aminek során Wright őrnagy és Vincent (Vass) Alexander hadnagy is életüket vesztették. A tábort végül a Vörös Hadsereg szabadította fel. Boughey felfedte valódi kilétét a szovjet parancsnokok előtt, akik Odesszán keresztül visszajuttatták Angliába. Kutatás a helyszínen Az 1997-ben megkezdett kutatásom sajnos különböző okok miatt félbeszakadt. Az évek során leginkább levelezés útján próbáltam dokumentumokhoz jutni és kapcsolatokat kiépíteni. Az összegyűlt adatokból lassan összeállt a történet, de maradt még jó pár megválaszolatlan kérdés, amire szerettem volna választ kapni. Egyrészt jó lett volna még több szemtanút meghallgatni, másrészt még mindig titok övezte a gép becsapódásának pontos helyét. így 2016 augusztusában ismét ellátogattam Mezőcsokonyára. Derner Tamás barátommal és kutató társammal már a legelső alkalommal sikerült egy újabb szemtanút megszólaltatnunk, Fisi Lajos személyében. Filó Ferenc, akivel még 1997-ben találkoztam sajnos időközben eltávozott, én pedig nem találtam vissza arra a helyre, amit akkoriban mutatott. Ezért Lajos bácsit kértük meg, hogy mutassa meg. A terepre érve azonban jól láthatóan bizonytalan volt és nem tudta megmondani, hogy hol feküdt a roncs. Mint kiderült, az igazi problémáink itt kezdődtek, aminek megoldása közel másfél évet váratott magára. Az augusztusban és szeptemberben tett látogatásaink során sikerült két újabb szemtanút találnunk. A hetesi Takács Máriának igen részletes emlékei voltak és mint később kiderült, ezek hajszálpontosnak bizonyultak. Csapó Sándor egykori hetesi lakossal pedig a terepen, térképek segítségével próbáltuk beazonosítani a helyszínt. De a próbálkozásunk ismét kudarcba fulladt. Habár az eseményre élénken emlékezett, a helyszínen nem tudta betájolni magát. Ennek magyarázatát a nálunk lévő két térkép szolgáltatta. Egyik a mai tájat ábrázolta, a másik pedig egy 1963-as légifelvétel volt, amelyről feltételeztük, hogy nem sokban térhetett el az 1944-es állapotoktól. A két térképet egymás mellé helyezve azonnal megértettük a szemtanúk bizonytalanságát. Ahol 1944-ben még nyüzsgő élet folyt, gazdaságokkal, cselédszállásokkal, szeszfőzdével, csárdával és a gazdálkodáshoz szükséges építményekkel, ma csak szántó és erdő van. Az egykori épületeknek, szőlősnek, gyümölcsösnek, nyárfasornak már nyoma sincs. Nem csoda, hogy a tájékozódási pontok eltűnésével egyikőjük sem ismerte ki magát a tájon. így hát megpróbáltuk a visszaemlékezéseiket „rávetíteni” az 1963-as légifelvételre, majd onnan a jelenlegi domborzati fotóra. Ezután már „csak” át kellett fésülni a lehetséges helyeket. Természetesen nagyobb darabokra nem lehetett számítani, hisz
