Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Sánta Gábor: Zalavári tüskevár
ZALAVÁRI TÜSKEVÁR 383 5. ábra. A várszigeti palánk és sövénykerítés zerinihez hasonló lehetett (1664) a Turco-féle rajzon ábrázolt torony alapozási maradványainak megtalállásához. Ennek alapján sikerült megállapítani, hogy a rajz grafikus léptéke (passus) a római mértékegységnek (1,48 m) felel meg. A toronytól nyugatra és délre kijelölt ellenőrző szelvények a feltevéseket igazolták, emellett a Römer [Flórisj-féle feltáráskor észlelt templommaradványok méretadatait is sikerült hitelesíteni”.15 A kortárs Gyulay Rudolf megállapításait a mai régészet viszont fenntartásokkal kezeli. (Iványi Béla szerint minden bizonnyal „nem ismerte a Turco-féle rajzot”.) 3. Minderről, vagyis a legújabb zalavári ásatások eredményeiről Fekete István természetesen mit sem tudhatott. Az ötvenes évek közepén mindenekelőtt azokat a leleteket ismerhette, amelyekről Fehér Géza számolt be. Nincs nyoma annak, hogy a múlt régészeti feltárása az írót a laikusok általános érdeklődésénél jobban foglalkoztatta volna, ám a térséggel kapcsolatos felszínes ismeretei is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Tüskevárban és a Téli berekben az elődök „tüskevári” nyomai minduntalan felidéződjenek. A regénypár cselekménye mindenekelőtt a főszereplő nézőpontja szerint alakul; a narrátor szerint Tutajos a képzeletből „többet kapott a kelleténél”. 15 Cs. Sós Ágnes: Megjegyzések a zalavári ásatások jelentőségéről és problematikájáról. Zalai Gyűjtemény 6. (1976) 105-140. 21. lábjegyzet. Például, amikor a Tüskevár elején egyik osztálytársa tudni szeretné, miért kettős a keresztneve - azaz miért Gyula Lajos -, akkor magától értetődően válaszolja neki, hogy „azért, mert az őseim gyulák voltak.” Majd magyarázatként azt is hozzáteszi: „gyulák voltak, azaz vezérek. Anno dacumál... még az ősmagyarok idején. [...] Ezért vagyok én Gyula Lajos, az apám Gyula Ákos, a nagyapám Gyula Xavér...” Vagyis a regény főszereplője a „gyulák ivadéka”, és egészen a honfoglalásig, illetve a korai Árpád-korig vezet vissza a família emlékezete. A Téli berek című folytatásban Fekete István fontosnak tartotta emlékeztetni olvasóit, hogy Tutajos az „ősi gyulák ivadéka”. Vagyis a családi hagyománya szerint a „Ladó-ősök” katonai vezetők voltak, ezért a família elsőszülöttje mindig Gyula, akit elődeitől a kettős keresztnév különböztet meg. A kamasz élénk képzeletét rendszeresen foglalkoztatja, hogy hajdanán, „ha sok volt az ellenség, azt mondták, hogy »annyi volt az ellen, mint fűszál a réten, úgy szállt a nyílvessző, mint este a szúnyog, és annyi maradt belőlük, hogy egy kis karámban elfért volna valamennyi«.” Ezért aztán különösen érdekli, amikor Matula arról beszél, hogy a tüskevári erődítmény „talán tüskéből volt, mert követ nemigen lehet ott találni. Az öregapám mondta, hogy legénykorában még látszottak valami maradék falak, de aztán elnyelte a föld azokat is. Hó meg fagy mállasztotta, iszalag befonta, bokrok nőttek rajta. Volt, nincs”. (A vár alap
