A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Somogyi Zoltán: Erdőművelés aljnövényzetre gyakorolt hatásainak vizsgálata zselici bükkösben
ERDŐMŰVELÉS ALJNÖVÉNYZETRE GYAKOROLT HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ZSELICI BÜKKÖSBEN 59 tos felújítóvágás. Ez a módszer egyenletes bontáson alapul, amit a gyakorlatban rövid idő alatt folytatnak le és az egész felújítás alá vont területről, néhány év eltéréssel termelik le az állományt. A jóformán egy-két év makkterméséből felverődő újulatból egykorú faállomány keletkezik. A természetközeli erdőgazdálkodás koncepciója megkövetelné, hogy ennél sokkal kedvezőbb vágási módok (pl. lékes felújító vágás, csoportos szálaló vágás) kerüljenek előtérbe, azonban az erdőgazdálkodási gyakorlat, egyelőre ragaszkodik a korábban kialakult módszerekhez. Ezért vizsgáltam az erdők fajösszetételében bekövetkező változásokat a felújítóvágás különböző stádiumaiban, és elemeztem a fajok által indikált hatásokat. Anyag és módszer A mintaterületek kijelölése és az azt megelőző részletes terepbejárás 2009-2010. márciusában történt. Ennek során nyolc kvadrát lett kijelölve (1. ábra). Ebből öt középkorú illetve idősnek mondható zárt bükkösben, egy bontott-, egy végvágott-, illetve egy pedig fiatalos (tizenöt éves) állományban. Akvadrátok mérete a társulásra feltételezhető minimiareálnak megfelelően 40x40 méterben lett meghatározva. A mintaterületek határai festéssel lettek megjelölve, sarkpontjaik pedig GPS koordinátákkal kerültek rögzítésre. Szintén 2009 és 2010 folyamán került sor a tényleges adatfelvételre. A két vegetációs időszakban négyszer ismételt felméréseket a Braun-Blanquet-féle vegetációfelvételezés módszerével végeztem (Braun-Blanquet 1928, 1949). A felvétel során a borítási értékek százalékban kerültek rögzítésre. A fajok megnevezését Simon (1992) szerint adtam meg. A cönológiai tabella kiértékeléséhez a Microsoft EXCEL programot használtam. A fokozatos felújítóvágás hatásait a fajok flóraelem, életforma, cönológiai karakter (Soó 1964-1980, Horváth et al. 1995) és szociális magatartástípus (Borhidi 1993, 1995) megoszlása alapján elemeztem. A számításokat jelenlét-hiány alapján (csoportrészesedés szerint) végeztem, illetve ahol a teljesség kedvéért szükségesnek éreztem a fajok borításával súlyozva (csoporttömeg szerint) (5., 6. táblázat) is. Ennek során összevetem az öt középkorú (1.-3. mintaterület), illetve idős korú (4., 5. mintaterület) állomány lágyszárú szintjének adatait a felújítóvágás három különböző stádiumú állományának gyepszint adataival (1. táblázat). Eredmények A bükkös erdőtársulás jellemzése A felmért bükkösökben állományalkotó a Fagus sylvatica és a Tilia tomentosa (1. táblázat). Elegy fafaj a Carpinus betulus, Quercus petraea, Quercus cerris valamint megjelenik az Acer platanoides. A honos fafajok mellett megjelenik az exóta Quercus rubra. A többnyire gyér - egyedül a kevésbé záródott állományrészeken jelentősebb - cserjeszintet a Cornus más és Ligustrum vulgare mellett a két domináns fafaj a bükk és a hárs csemetéi alkotják. A gyepszintben a Carexpilosa domináns, de idősebb bükkösökben nem alkot sűrű állományokat. Ezekben, az idősebb erdőkben megfigyelhető a nudumhoz közeli állapot is. A lágyszárúak közül konstansan jelen van az Asarum europaeum, Dentaria bulblfera, Euphorbia amygdaloides, Galium odoratum, Viola reichenbachiana. Továbbá előfordul a védett Cephalanthera longifolia, Listera ovata, Neottia nidus-avis. A vizsgált Dél-dunántúli bükkös erdőtársulásban a Fagetalia fajok dominálnak 36,84%-os részesedéssel (3.táblázat). Mellettük igen jelentős a Querco-Fagetea elemek 24,56%-os részesedése. Az illír mezofil lomberdők (Aremonio-Fagion) faja az Aremonia agrimonoides és a Ruscus hypogtossum. A fajok flóraelem szerinti megoszlására jellemző, hogy közel ötven százalékuk (47,27%) európai vagy eurázsiai flóraelem (4. táblázat). Továbbá jelentős részesedéssel bírnak az atlanti-szubmediterrán elterjedésű lágyszárúk, mint a Tamus communis, Ruscus aculeatus, Hedera helix, Ligustrum vulgare. Szubmediterrán flóraelem például az Isopyrum thalictroides. A társulás fontos ponto-mediterrán elterjedésű faja a Lathyrus venetus. Elmondható, hogy különböző délies elterjedésű fajok csoportrészesedése együttesen meghaladja a 20%-ot. A termőhelyen közel 42%-os csoporttömeggel (5. táblázat), a lágyszárúak legjellemzőbb növényi életforma típusa a tőrózsa, tősarj vagy földbeli hajtással rendelkező évelő hemikriptophyta. Második legnagyobb részesedéssel az üde/árnyas erdőkre jellemző hagymás-gumós gyöktörzses növények, vagyis a geophyta fajok szerepelnek (27%). A szociális magatartás típusokat elemezve megállapítható, hogy a fajok a klimax társulásoknak megfelelően nagyrészt generalisták és kompetítorok (6. táblázat). Míg a lágyszárúak csaknem fele generalista, addig a természetes kompetítorok 20%-ban vannak jelen. Ugyanakkor mivel ezek a fajok sok esetben igen nagy tömegességgel bírnak ezért borítási értékek szerint számítva- esetünkben már 42,49%-os részesedét kapunk. A különböző zavarást tűrő és honos gyomfajok a vizsgált asszociációban csoportrészesedés szerint 16,36%-ban vannak jelen, azonban borítássukkal súlyozva részvételük csupán 1,85%. Végezetül a specialista fajok ismertetésével zárnám a sort melyek részesedéssel mind jelenlét-hiány, mind pedig borítással számolva 16-17% közötti. E fajok közé sorolható az Anemona nemorosa, Aremonia agrimonoides, Gaianthus nivalis, Flepatica nobilis, Isopyrum thalictroides, Lathyrus venetus, Listera ovata valamint a ritka specialista Ruscus hypogtossum. A gyepszintben történt változások a felújító vágás során Bontott állományok Bontás hatására történő változás nagyban függ annak mértékétől. Az általam vizsgált állományban csak igen enyhe bontás történt, így az erdőkép lényeges változást nem mutat. Bontóvágás során a lombkorona záródása csökken, illetve megszűnik, így az erdőbei-
