A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)

Knézy Judit: Bőrcserző és bőrlábbeliket készítő kézművesek a csurgói "Magyar Céhben" (1810-1872)

216

KNÉZY JUDIT

A 19. századi bőr lábbelik, mint a mesterremekek mutatják azt a sokszínűséget, amely a lábviselet területén uralkodott, bár csak sejthetjük, hogy melyik társadalmi rétegre volt egyik-másik készítmény általánosan jellemző. Megkönnyítették a segédeknek, hogy mesterremeket készíthessenek a költségek mérsékelésével. 1805 után a mesterebéd vagy asztal adásának kötelezettségét számos céhirat kifejezetten megtiltotta a pályázók szegénységére hivatkozva. Királyi parancsolat tett javaslatot 1805-ben többek között a mesterremek készítés körülményeire, a kispénzű legények támogatására a remekkészítés költségeiben, de az inas tartás körülményeire is.35

A 19. század közepéről való adatok jól tükrözik azt is, hogy átvételek történtek az egyes bőrös szakmák között. Az is szembetűnő hogy ugyanabba a szakmában tartozók pl. nem ugyanazt a fajta darabor készíttették mesterremeknek. Mivel más részletes leírás az adott időben hagyományos lábbelikről alig akadt, pótolja az adatok hiányosságait a mesterremek igények jelzése.36 Többé-kevésbé minden bőrlábbeli készítő mester munkájáról szó esett az iratokban, de nem egyforma részletességgel. E korszakban nem voltak nagyon szigorúak a mesterremek elfogadásánál, mint korábban, amikor ritkábban esett szó a hibák pénzen történő megváltásáról, vagy csak kevesebb hibát fogadtak el. A cél az volt, hogy az igényeknek megfelelő mennyiségű iparos lássa el a lakosságot. A törvény előírta, hogy kontár ne legyen, de aki dolgozik és elad, valamiképpen kötődjön a céhhez, hogy ellenőrizni tudják, és adózzon.37

A bocskorkészítők mesterremekeiről kevés adat van, és nem elég részletes, pedig többen is tevékenykedtek e területen és a helyi, a közeli kanizsai, de a Dráván túli vásárokon is jobban tudták eladni áruikat, mint a többi bőrrel dolgozó iparos is.38 * Különösen sok bocskor kelt el azon Dráván túli vidékeken, ahol egyes területeken egész éven át bocskorban járt a köznép, míg Somogybán a Dráva menti horvátokat kivéve, csak a legszegényebbek viselték éven át. A módosabb parasztok az 1910-es évek után elhagyták viselését (4. kép), csak a nyári dologidőben főképp aratáskor használták. Meg is szólták azt a jómódú parasztlányt Csökölyben az 1940-es évek elején, aki állandóan bocskorban járt. Sajnos Somogy megyéből nincs részletes leírás erről a mesterségről. A 20. században ismerték a kanca- vagy szijas bocskoii a somogyiak, melynél egy darabból szabták a talpát és felső részét,

35 A 18. század második felében királyi és földesúri rendeletek is foglalkoztak e témával, de általános érvényűvé a 19. százada elejétől vált. A céhek iránt kiadott királyi parancsolat 1805. március 18.i.nyomtatvány

36 Flórián Mária mintaszerűen elemezte a Vas megyei köznép ruházatának illetve lábbelijeinek leírásánál a 18. 19. századi árszabások adatait is. Flórián M. 1996. 180.

37 Külön összeírás készült a kontárokról és külön a céhes mesterekről. pl. 1831-ben Hárságyról van összeírás csak a kontárokról SML Különféle összeírások 1792-1850. k. 1852-ből több céhről maradt fenn teljes összeírás a tagokról - ezek a céhes iratokban találhatók.

38 Bánhidi Buries L 1938. 55. Mindez az első világháború után megszűnt az országhatár megváltozásával.

4. kép: Csökölyi református parasztember 1910-ben Garay Ákos felvételén bocskorban fémgombos fehér szűrposztó mellényben, gatyában és befenekelt ujjú ún pógárszűrben. Ethnológiai Fotótár EF 11 528.

nem volt sarka. A bőr szélébe vágott lukakat nevezték teleknek, az összefűzött bocskor neve telekes bocskor volt a 18. századi, 19. század eleji árszabásokban is, de a népnyelvben is. Lehetett kerek vagy hegyes orrú is. Somogybán, ha a lábfej felett összevarrták a bőrt nevezték fejes bocskornak, orra így hegyes lett. A bőrpánt felment a térdig, vagy lábszárközépig. Akadt egy- lábas, ahol egyforma volt mindkettő és féllábas azaz balos és jobbos. A 20 század első felében már csak a pásztoroknak és idősebbeknek készült a telekes bocskor Dél-Somogyban. Általában a pásztorok maguk is elkészítették, de ők nem használtak sámfát, mint a képzett mesterek. Előfordult főként pásztorok hagyatékában bocskortalp és bocskorszíj is, de a bocskorok paraszti megrendelői is rendelkezhettek ilyen alapanyaggal. A puhaszárú csizma fejének tönkremenése után a szárából a pásztorok elkészítették a bocskort, ehhez szíjinak való marhabőrt tímároktól vettek vásáron. A somogyjádi Körű János kanász a 20. század elején a lukakat a bőrdarabra bicska hegyével fúrta és szarvasagancs csúcsával tágította kit, a bocskort lábikráig felkötve viselte és lábfején vászon kapca-