A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Horváth J. Gyula - Eperjessy Ernő: Adatok a németlukafai üveghuta történetéhez
ADATOK A NÉMETLUKAFAI ÜVEGHUTA TÖRTÉNETÉHEZ 241 bizonyos földrajzi és technológiai tényezők is meghatározták. Mivel az üveg egyik értékes alapanyaga a fa - elsősorban bükkfa a huták a hamuzsir készítéshez és a kemencék fűtéséhez nélkülözhetetlen erdőkbe települtek. Működésükhöz szükséges víznyerés okán azokat mindig völgybe, bővizű forrás vagy patak mellé építették. Fontos szempont volt az is, hogy az üveggyártás másik alapnyaga a kvarchomok, közel legyen bányászható. A nyersanyag és készárú szállítása érdekében, ugyancsak meghatározó szerepe volt a közlekedésnek, a viszonylag jól járható utak közelségének. Az egymástól csupán 3 km-re található Németlukafa és Szentluka-puszta adottságai sokban megfelelnek a követelményeknek. A fából (főképpen a bükkfából) égetett-főzött káliumkarbonát vagyis hamuzsír, korlátlan mennyiségben volt előállítható ......a homok is helyb en volt, ugyanis a Zselicben sok helyen a felszínen, vagy közel a felszínhez előfordul a pannon- és levantei korból származó, nagy szilikáttartalmú homokféleség. ” 59 (A lukafai huta egyik felszíni homoknyerő helye (a Homokos-gödör) mindössze 200-300 méterre, míg a másik 2 km-re, a Jámborka nevű dülőrészben volt. A huta működéséhez és a cserépedény gyártáshoz szükséges agyagféleség részben a patak másik oldalán, ugyancsak néhányszáz méterre lévő, későbbi téglavető helyén volt kinyerhető. Az építkezésekhez szükséges könnyebb fenyőanyagot: - gerenda, léc - ugyancsak az uradalom akkor még kiterjedt fenyőerdei biztosították.) Mindkét „Szent Lukácsról - Lukáról” elnevezett erdei huta, a zselici fővízválasztó két oldalán feküdt. Szentluka a gerinc északi, Lukafa a déli oldalán. Szentluka éltető forrása és patakja észak felé a Surjánpatakba, majd a Kapósba, később a Sióba folyik, azzal együtt a Duna vízrendszeréhez tartozik. A gerinc déli oldalán Lukafa, Sasrét forrásaiból és több más ágból kialakult Almás-patak vízrendszere előbb a Gyöngyössel, majd Okorág táján csatlakozva a Fekete-vízzel a Dráva vízrendszeréhez kapcsolódik.60 A lukafai „üveggyárat” a Cigánykút-nak nevezett ugyancsak közeli, bővizű forrás látta el szükséges vízmennyiséggel.61 A vízválasztó gerinc szintén kedvező földrajzi adottság, ugyanis azon vezetett a Kaposvárt Péccsel összekötő főút (A nagytótvárosi elágazásnál Lukafa mindössze másfél km.) Nagyrészt egész évben járható volt, természetesen földút lévén, eső és hóolvadás után hamar kiszáradt.62 Ami még ennél is lényegesebb volt, hogy gyakorlatilag egész hosszában minden műtárgy (híd) nélkül ért célhoz. A hajdani „országút" mentén megfelelő távolságra csárdák álltak, amelyek mellett kis „dombháti soros falvak” (Helesfa, Korpád, Szabás, Tótújváros v. Nagytótváros, stb.) jöttek létre.63 59 Lehmann, ua. 94-95. p. 60 H. J. Gy. Kéziratos vázlat 61 A Cigánykút-forrást és az Almás-patak másik forrását Sasréten Sajgó Ferenc a Mecseki Erdészeti ZRT.igazgatója és baráti köre újította fel 2000 körül. 62 H.J. Gy. Kéziratos vázlat: ’Kivétel volt a gáiosfai átkelő, ahol le kelleti ereszkedni a völgybe, és tengelyig érő sárban kelleti a másik gerincre felkapaszkodni. Hallomásból ismeretes, hogy az átkelőhelyen egy különös foglalkozás született. A völgy alján egy négyökrös fogatos gazda várakozott, aki a feneketlen sáron - nyilván tarifa ellenében - átvontatta az arrajáró kocsikat, mint valami szárazföldi révész. ’ 63 H. J. Gy.Kéziratos vázlat A lukafai üveghuta virágkora az 1800-1830 közötti évekre tehető. Az 1830. évi ibafai Visitatio Canonica (amikor a látogatást Szepesy Ignác pécsi püspök végezte), említésre méltónak találja feljegyezni „Lukafa fiókegyházban található egy üvegkohó, amely egyedülálló az egész egyházmegyében.”Addigra ugyanis a püspöki üveghuták (az óbányai és a kisújbányai) megszüntették működésüket.64 Ezekben az évtizedekben Lukafán iskola működött, amelyről az 1830. évi Visitatio Canonica egyik fejezete részletesen tudósít. Ezek szerint akkor Lukafán 30 iskoláskorú gyermek van, akik közül 15 valóban jár iskolába. A lukafai tanító (magister) Streitenberger János, született Mucsiban 1768-ban, segédtanító volt Závodon, tanított Köblényben és Bőszénfán. Az okmány megjegyzi, hogy zenében jártas és nős. Járandósága az üvegüzem munkásaitól páronként 4 forint, a hamuége- tőktől 2 forint. Minden iskolábajáró gyerek után kap egy iskolai évre 30 krajcárt. A tanító egy uradalmi házban lakik, amely az összedöléshez áll közel. Ugyanaz a helyiség szolgál a tanító lakásául, amelyben a tanítás is folyik. Temetésért kivétel nélkül mindenkitől 30 krajcárt kap. (A tanítás nyelve nagy valószínűséggel: német.) Az 1847. évi ibafai Visita Canonica már azt jegyzi fel, hogy „Lukafán az iskola megszűnt. ”65 Az 1847. évi Visita Canonica arról is hírt ad, hogy Lukafán van egy 75 font súlyú harang, „amely mindeddig nincs megáldva.66 67 ...Temetője 44 négyszögöl és sövénykerítése van. Egy fából készült keresztet 1820-ban állította Jöckl Miklós.” Horváth J. Gyula ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Ezt a kicsiny temetőt valószínűleg kibővítették, mert még sokáig szolgált temetőül. Igaz, hogy az 1960-as években már régi sírok helyén temettek. Egy ilyen felbontott sírban találtam kis üvegmécsest és üveggyöngyöket, amelyek Lehmann Antalhoz kerültek. De én magam is jó egynéhány halottat temettem a lukafai temetőben...Az utolsó temetés itt 1966. jan. 24- én történt,... azóta a lukafai halottakat az almamelléki temetőben temetik el.”67 A ma is álló faragott kőből álló, későbbi temetői nagykereszt olvasható felirata: Állíttatta ... M... Julianna, 1909". A manufaktúra jobbmódú családjai általában német nyelvű kőkereszteket állítottak. Aschenbrenner József (1840-1910) valószínűen vezető beosztású „vitrárius” vagy „porcelános” márványkeresztje és ugyanezen családból származó, 33 éves korában elhúnyt Aschenbrenner Gyula (1873-1906) „áldozár” (felszentelt rk. pap) sírfelirata viszont magyar nyelvű.68 Az „üveggyáriak” sorában egy harmadik kibe64 H. J. Gy.Kéziraírészteg, 57.p. 65 H. J. Gy. Kéziratrészleg, 57-58. p. 66 H. J. Gy. Kéziratrészleg. 59. p.; A szájhagyomány szerint a lukafai harangot a szomszédos Szentmárton-pusztán a Templomhegyi- táblában találták a XIX. sz. elején. A sérült harangból az üveggyári munkások egy kisebb, új harangot öntettek maguknak. Innen az emlékezések eltérnek: Egyik variáció szerint a harang az 1900-as évek elején Szentmárton-pusztára került, onnan 1990 körül Almamellékre, jelenleg az ottani temetői haranglábon található. Mások szerint a Terecsenybe átköltözött üveggyári munkások vitték magukkal, és ma is az ottani harangláb lakója. (Adatközlő: Mózs Ferenc majorgazda, 57 é. Almamellék, Szentmárton-puszta. Gyűjtő: Eperjessy Ernő, 1961. 67 H. J. Gy. Kéziratrészleg, 59. p. 68 A jellegzetesen németlukafai családnév: „Aschenbrenner magyarul „hamuégetőt” jelent, amely nevet esetleg már Magyarországra költözésük után, foglalkozásuk alapján kapták.
