Uherkovich Ákos: A Dráva mente állatvilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 9., 1998)
Józan Zs.: A Duna-Dráva Nemzeti Park fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera, Aculeata) faunája. - The Aculeata fauna of the Duna-Dráva National Park, Hungary (Hymenoptera, Aculeata)
298 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 9. (1998) A csak a két homoki biotóptípusban előkerült fajok száma 60, azon belül csak az óholocén homoki területeken 6 faj került elő, tehát lényegesen kevesebb, mint a pleisztocén homoki biotópokban. A két élőhelyet összehasonlítva néhány érdekes különbséget állapíthatunk meg. A pleisztocén homoki biotópok faunája sokkal specializáltabb, hiszen a saját fajok részaránya eléri az összes faj 13%-át, míg az óholocén területek esetében ez a hányad csak 4%. Ezek közül jelentősebb természeti értékkel bírnak a Diodontus ínsidiosus, és a Nysson tridens. A homokterületek nyílt gyeptársulásaiban előkerült Chrysidoidea fajok több mint negyed része stenoök eremophil. Ez a részarány a többi biotóptípus esetében jóval alacsonyabb. Az euryök eremophil fajok részesedése már az egyes biotópoknál jóval kiegyenlítettebb. Hylophil faj itt nem került elő, a hipereryök faunaelemek hányada alacsony (6. táblázat). A pleisztocén homokon a Sphecoidea fajok közel 30%-a stenoök-, majdnem 60%-a euryök eremophil ökofaunisztikai jellegű. A holocén homokterületeken a steonök fajok részesedése már lényegesen alacsonyabb, de az euryök faunaelemeké túlhaladja a 75%-ot. Az intermedier és hylophil fajok részesedése mindkét helyen igen alacsony (7. táblázat). Az Apoidea faunában is megmutatkozik az eremophil faunaelemek túlsúlya, ám jóval kisebb mértében, mint a Sphecoidea faunánál. Itt már jelentős az intermedier taxonok aránya, de a hylophil fajoké meglehetősen alacsony (9. táblázat). Ezek az arányok jól mutatják a sajátos hógazdálkodású homoki biotópok, azon belül is főképpen a pleisztocén eredetű homokon kialakultak specializált környezeti jellegét. A ligeterdők két jól elkülöníthető formációját vizsgáltuk a fullánkos fauna tekintetében, a puhafa ligeterdőket és a keményfa erdőket, főképpen tölgyesek, gyertyános tölgyesek területét. Mindkét erdőtípus esetében főleg a szegélytársulások, a puhafa ligeterdőkben pedig kifejezetten ezek voltak a gyűjtések színterei. A puhafa ligeterdőket - első sorban füzeseket - a nemzeti park szinte valamennyi részén tanulmányoztuk. A tölgyesek már jelentősen visszaszorultak, így csak Bélavár határában, a Gyékényes környéki Lankócierdőben és a Potony és Tótújfalu között fekvő Lugi-erdőben folytattunk rendszeresebb gyűjtéseket. Az előkerült fajok száma 250-300 közé esik. A puhafa ligeterdőkben és szegélytársulásaikban jelentős a Pompiloidea és a Vespoidea fajok számaránya, míg a keményfa erdőkben a családsorozatok fajszáma kiegyenlített. Mindkét helyen jelentősen kevesebb Scolioidea (s. 1.), és jóval több az Apoidea fajok száma, mint a homokterületeken (2. táblázat). A Sphecoidea alcsaládok közül erősen háttérbe szorul a Larrinae és részben a Sphecinae, jelentőssé válik a Pemphredoninae és a Crabrorninae. Az előbbiekben a terricol, az utóbbiakban a xylocil (fában fészkelő) fajok vannak túlsúlyban, ami a környezeti tényezők sajátosságaival jó összhangban van (3. táblázat). Az Apoidea családok közül a puhafa ligeteredőkben legnépesebb a Halictidae és az Andrenidae, a keményfa erdőségekben ezek mellé felzárkózik még a Megachilidae is. Ez utóbbiban jelentős a xylocol fajok száma, míg az előző kettőben csak terricol fajok találhatók (4. táblázat). Sok sylvicol fajt találunk a Priocnemis, Dipogon, Ancistrocerus, Symmorphus, Discoelius, Ectemnius és a Clisodon nemekben. Csak a puhafa ligeterdőkben 15, csak a keményfa erdőkben pedig 13 faj került elő. Ez az adott biotóptípusban előkerült összes faj csak 5%-a. A saját fajok közül jelentősebb természeti értéket képviselnek: Ancistrocerus ichneumonideus, A. dusmetiolus, Discoelius dufourii, D. zonalis, Dolichurus corniculus, Solierella compedita, Lasioglossum fratellum, Anthidium septemspinosum. A két erdőtípus között lényeges különbséget találunk a tavasszal repülő méhszerű fajközösség tekintetében. A tölgyesek gyepszintjében április-májusban számos Andrena, Lasioglossum és Nomada faj repül, összefüggésben az aljnövényzet gazdagabb kétszikű
