Ábrahám Levente: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 7., 1992)
Kevey B. - – Borhidi A.: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet bükkösei. - Beeches of Nature Conservation Area at Boronka region
(BOROS 1936) is képviselve van. BOROS (1925) és FOLDVARY (1932) néhány igen idős, 250-300 éves bükkcsoportot közöl a Rinyabesenyő melletti Gyöngyöspuszta erdejéből, ezek létezéséről azonban újabb információink nincsenek. Az utóbbi évek kutatásai során a társulás Bélavárnál a "Kerék-hegy" egyik völgyéből (KEVEY ined.), valamint a Boronka-melléki TK néhány újabb helyéről is előkerült (részletesebben ld. később). A tájvédeimi körzet bükköseinek előfordulási viszonyai A jelenlegi TK területéről először BOROS (1925) tesz említést a Dávodpusztától délre lévő "Tranglus-erdő" bükköséről. A Marcali melletti "Nagy-Gyótai-erdő" bükkállományára szintén BOROS (1936) hívja fel a figyelmet. Az utóbbi évek kutatásai révén a TK alábbi erdőrészeiben találtunk bükkösöket. Böhönye 10/B: "Tranglus-erdő" (JUHÁSZ ined.) Marcali 28/C: "Nagy-Gyóta" (PINTÉR ined.) Mesztegnyő 43/F, G: "Szili-Bükk" nevű erdőrésznek a "Dávodi-tó" és a "Soponyai-tó" közötti része (JUHASZ ined.) Nagybajom 8/H: "Lencsenpuszta" és a "Soponyai-tó" közötti erdőrész (KEVEY-KLUJBER ined.) Nagybajom 14/G: "Felső-Csikotai-erdő" (PINTÉR ined.) Nagybajom 28/A,C: "Lencsenpuszta"-tói délre elterülő "Bükk" nevű erdőrész (KEVEY KLUJBER ined.) Fent említett bükkösök meglehetősen kicsiny - 500-1000 négyzetméteres - szigetszerű foltokat képeznek a terjedelmesebb gyertyános-tölgyesek (Fraxinopannonicae-Carpinetum) között. Állományai a hűvösebb, csapadékosabb és kiegyenlítettebb klímájú Bükk I. korban (i.e. 2500-tól i.e. 800-ig) jóval nagyobb kiterjedésűek lehettek (vö. ZÓLYOMI 1936). A későbbi klímaváltozás mellett az emberi tevékenység is jelentősen hozzájárult e társulás visszahúzódásához. Ezek közül kiemelt szerepet játszottak az utóbbi évszázadtól felgyorsult vízrendezések és az erdőgazdálkodás egyaránt. A tarra vágott bükkösök jelentós része - a megváltozott mikroklímaviszonyok miatt - nem volt képes felújulni, s állományai másodlagosan elgyertyánosodtak. Ezt bizonyítják a fiatalabb gyertyános erdőkben szórványosan látható idős bükkfák, melyek a néhány évtizeddel ezelőtt letermelt bükkösök hagyásfái. A TK bükkáíl о manyai mészmentes homok alapkőzeten s barna erdőtalajon alakultak ki. Mint ismeretes, a szubmontán bükkösök 600-800 m tengerszint feletti magasság között zonálisak, Belső-Somogy homokvidékénazonban kitettség nélküli termőhelyeken leereszkednek 120 m-ig is. Ennek éghajlattani magyarázata aligha lehet, mivel a hőmérséklet- és csapadékviszonyok alapján a TK területe a zárt tölgyes és gyertyános-tölgyes zóna határán helyezkedik el (BORHIDI 1961). A jelenség oka a talajtani tényezőkben keresendő. BelsőSomogy nyugati részén ugyanis a homoktakaró jelentősen elvékonyodik, un. "lepelhomok"-ot képez, alatta pedig löszös-agyagos vízzáróréteg található (MAROSI 1970), mely igen kedvező vízgazdálkodási viszonyokat biztosít. Az ilyen talajok a vizet hamar magukba szívják, majd sokáig képesek azt megőrizni, így a rajta kialakuló növényzet számára viszonylag kiegyensúlyozott talajnedvességet, ezen keresztül pedig üde, párás és hűvös mikroklímát tudnak biztosítani. Bükkösök esetébe« e kedvező hatást még tovább növelik a vízfolyások és a •mikrodom61
