Ábrahám Levente: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 7., 1992)
Szinetár Cs.: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet pókfaunája (Araneae). - Spider fauna of Boronka landscape-protection area (Araneae) Hungary
Az erdők (fásszárú társulások) pókfaunája (I, II, IV, V, VIII) A gyűjtőhelyek felsorolásánál megnevezett erdők talaj-, gyep-, illetve cserjeszintjéből 120 faj 1950 egyede került elő. A négy felmért fásszárú társulás (Mernyei-erdő, "Farakodói" égeres, Gyótapusztai tölgyes, Hosszúvizi keményfaliget) mindegyikében történt talajcsapdázás és hálózásos gyűjtés is, így a kapott minták jól összehasonlíthatóak. Fajszámát illetően a legheterogénebb Mernyei-erdő tekinthető a leggazdagabbnak (76 faj). A Böhönye-Nagybajom közúttól délre eső fenyőelegyes állományok legnedvesebb részei különösen figyelemreméltóak (Pirata uliginosus Thor.). Az úttól északra eső oldal gyertyános-tölgyesének avarjára is jellemző a kiegyenlítetten magas nedvességtartalom, ezt jelzi például a Trochosa spinipalpis O.P.Cbr., illetve a Walckenaeria nudipalpis (Westr.) jelenléte is. Az utóbbi faj tőzeglápok, illetve öreg ártéri ligeterdők jellegzetes faja (WIEHLE 1960, LOKSA1981). Az erdők avarszintjében általában jellemző valamely faj erőteljes dominanciája. E tekintetben a Mernyei- és a Gyótapusztai-erdőben egyaránt a Pardosa lugubris Walck. tömeges. A faj hemiombrophil, hemihygrophil (Fuhn 1971), szinte valamennyi erdei biotópunk egyik domináns pókja. A domináns faj tekintetében nagyfokú hasonlóságot találunk a "Farakodói" égeres, valamint a Hosszúvizi keményfaliget között. Mindkettőben a Pirata hygrophilusThor. az avarszint leggyakoribb pókja. Jelenléte jól jellemzi az erősen árnyékolt, magas nedvességtartalmú, időszakosan vizzel borított élőhely arculatát. Ombrophil, hygrophil, sztenotopikus faj a TK legnedvesebb erdeinek karakterfaja. Az égeres kivételével valamennyi erdőben jellemzőek az avarszint kisméretű térhálószövői, melyek szinte valamennyi mezophil hazai erdőnkben gyakoriak (pl. Macrargus rufus Wid., Centromerus sylvaticus Blackw., Leptyphantes tenebricola Wid., Diplostyla concolor Wid.). Néhány kevésbé gyakori faj is előkerült a talajcsapdák anyagaiból, melyek közül a Pelecopsis parallela Wid., az Abacoproeces saltuum L.Koch és a Pacadicnemis pumila Blackw. érdemel említést. Az erdők avarjának jellegzetes karolópókja az Oxyptilapraticola C.L.Koch. Az erdők gyep- és cserjeszintjeinek pókközösségei látványos különbségeket mutatnak az égeres és a keményfaliget, valamint a vizsgált elegyes tölgyesek összehasonlításakor. A nedves erdők alacsony növényein tömegesen fordul elő a Tetragnatha montana Sim.. Ez a faj az égeresek koranyári aszpektusának legtipikusabb kerekhálószövője. Arnyékkedveló' (WIEHLE 1963), így a nyílt, jó megvilágítású vízközeli élőhelyeken - például patakpartok háttérbe szorul a Tetragnatha extensa L.-val szemben. Jól megfigyelhető ez a jelenség a Hosszúvizi keményfaligetnél az erdőből a patakpart felé haladva. A kisméretű hálószövők közül a Gongylidium rufipes Sund, az égeresben és a ke meny fa ligetben rendkívül gyakori. A törpepókokat az Enoplognatha ovata Cl. képviseli a legnagyobb egyedszámban. Az erdők őszi aszpektusában a nedvesebb és szárazabb élőhelyeken egyaránt a Meta segmentata Cl., a Linyphia hortensis Sund, és a Linyphia triangularis Cl. tömegesen fordul elő az alacsony növényzeten. A Farakodónál felvételezett cserjés pókjai közül a Trematocephalus eristatust Wid. érdemes kiemelni, mint tipikus fénykedvelő lomblakó fajt (WIEHLE 1960). E helyen térek ki röviden az Araniella opistographara Kulcz., mint gyakori lomblakó fajra.
