Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)
Horvatovich Sándor: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet futóbogarai és állasbogarai (Coleoptera: Carabidae, Rhysodidae) • The Carabidae and Rhysodidae (Coleoptera) of Béda-Karapancsa landscape-protection area, South Hungary.
Hazai elterjedése meglehetősen sporadikus képet mutat. Az utóbbi 15 év intenzív gyűjtései ellenére a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében a területről származó példány az egyetlen. Harpalus marginellus Dejean - A legutóbbi évek gyűjtései tisztázták e faj hazai elterjedésének alapvonalait. Az első, szakirodalomban található elterjedési adata a Börzsönyből van (1974). Azóta a DélDunántúl hegy- és dombvidékeinek mélyebb völgyeiből, síkvidéki vizes erdeiből mintegy 30 példány került elő, elsősorban talajcsapdás gyűjtések révén. A Duna mindkét oldalának az árterületén való előfordulása valószínűleg árvizi behurcolással magyarázható. A területen gyűjtött 5 példány mindegyikét egyeléssel fogtuk. Harpalus zabroides Dejean - Az eddig ismert hazai lelőhelyek száma nem éri el a húszat. Elsősorban síkvidéki, ligeterdei faj, amelynek pontos biotopválasztásáról keveset tudunk (ÁDÁM, MERKL 1986). Lárvafejlődése - mint a legtöbb futóbogárfajé - tisztázatlan. Pontos hazai elterjedésének megismerését a fénycsapda anyagok feldolgozása lehetővé teszi, mert fényre is repülő faj. A Debreceni Agrártudományi Egyetem gyakorlókertjében felállított fénycsapda 12 példányát gyűjtötte, a Hortobágyi Nemzeti Park kutatásakor viszont egyetlen példányát sem találták, csak Ötvös János gyűjtötte 3 lelőhelyen (Malomház, Bekefenék, Máta). Amblystomus niger Heer - A hazai irodalomban található elterjedési adatai nem érik el a húszat. A faj legtöbb lelőhelyadata a Hortobágyi Nemzeti Park területére esik (ÖTVÖS 1975, НШКЕ 1983). A nedves, erdőszegélyekkel körülvett, mocsarakkal tarkított réteken fordul elsősorban elő. Természetvédelmi szempontból fontos indikátor faj. Egyetlen példányú lelőhelye a területen a kölkedi Nagy-rét. Anthracus transversalis Schaum - A területen gyűjtött 5 példányon kívül más magyarországi lelőhelye Ócsa, ahol az ötvenes években lámpázták 2 példányát. Pontos élőhelyéről nagyon keveset tudunk. Az imágók gyakran tartózkodnak maguk ásta föladatti járatokban (ĴEANNEL 1942). Valamennyi lelőhelye sporadikus elhelyezkedésű és mindenütt csak néhány példányban találták. Valószínűleg a Duna ártéri erdeiben többfelé is megtaláható. Pterostichus elongatus (Duftschmid) - Déleurópai faj, amely jellemző a síkvidéki ártéri- és mocsárerdőkre. Elterjedése sporadikus áreája egész területén. A területen előkerült 3 példányát a Bok-erdőben egyeléssel gyűjtöttük. Jelenleg biztos lelőhelyei a Nagy Alföld mocsaras erdeiben, a szikes- és halastavak erdősávok övezete partszegélyén vannak. Valószínűleg a jelenlegi ismereteinknél nagyobb mértékben elterjedt a Duna és a Tisza ártéri erdeiben. Pterostichus leonisi Apfelbeck - A Magyarországi faunisztikai közlemények egyetlen egy példányos lelőhelyéről tesznek mindössze említést: Kiskunsági Nemzeti Park: Péteri-tó. (ÁDÁM, MERKL 1986). Csiki Ernő monográfiája (CSIKI 1946) említést sem tesz erről a fajról, amely pedig APFELBECK (1904) balkáni futóbogármonográfiájában szerepel. A német faunamunka (FREUDE et al. 1971) foglalja össze első alkalommal a faj areáját, amelyben Magyarországot még nem említik. A faj magyarországi pontos elterjedését még nem ismerjük, hiányzik hozzá a Budapesti Természettudományi Múzeum teljes anyagának a revíziója. Az eddig ismert elterjedést a Janus Pannonius Múzeum anyagának revíziójára alapozva annyi megállapítható, hogy a DélDunántúl mocsaras-erdős tájain - elsősorban a síkvidéken - elterjedt faj. A Dél-Dunántúlról - beleszámítva a kölkedi gyűjtőhelyet is - már 6 lelőhelye ismert erdős-mocsaras élőhelyről. Agonum angustatwn Dejean - A nehezen felismerhető fajok közé tartozik, ezért viszonylag kevés a megbízható elterjedési adata. Az első közölt hazai faunisztikai adata Simontomyáról származik (PlLLICH 1914: Agonum viduum v. moestum ab, angustatum verum Dejean néven). Csiki Emő 1931-ben gisellae néven írta le ugyanezt a fajt és 1946-os monográfiájában a mai Magyarország területéről nem, hanem csak Herkulesfürdő (Románia) környékéről jelzi előfordulását. APFELBECK (1904) az addig ismert balkáni elterjedést foglalja össze, boszniai és szerbiai lelőhelyeket sorol fel. A faj eddig ismert valamennyi hazai elterjedési adata (beleértve a területen lévőket is) a Dél-Dunántúlon található: Simontomya, Kétújfalu, Cún-Szaporca, Majláthpuszta, Bok-erdő, kölkedi Nagyrét. A német faunamű csak a Lajta-hegységből ismeri. A Budapesti Természettudományi Múzeum anyagának a revíziója még módosíthatja valamennyire a hazai elterjedését. Agonum longicorne Chaudoir - A faj fő elterjedési területe a Balkán-félszigetre esik, de észak felé Sziléziáig (Dél-Lengyelország) fordul elő. Magyarországi elterjedését a kárpát-medencei monográfia nagyon hézagosan tárgyalja (CSIKI 1946), mindössze 3 lelőhelyét említi hazánk területéről (Mezőberény, Érd, Gyulaj). További leközölt lelőhelyadatai Tihany, Simontomya és a Kiskunsági Nemzeti Parkból 6 lelőhely (ÁDÁM, MERKL 1989). A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében lévő, még le nem közölt adatok: Barcsi borókás (3 pl), Majláthpuszta (fénycsapda, 2 pl), Kétújfalu (lámpafényen, 2 pl.). Hazánkban - ahogy a most felsorolt adatokból kitűnik - elsősorban a síkvidékek mocsaras, ártéri erdeiben fordul elő. Meleg és nedvességkedvelő faj. Agonum viduum (Panzer) - Euroszibériai elterjedési tipusú faj, amelynek a hazai faunisztikai irodalomban szereplő lelőhelyadatai sok esetben tévesek a faj nehezen határozható volta miatt. Az utóbbi 15 év alatt a Dél-Dunántúl számos területén rendszeres futóbogárgyűjtés folyt és ezalatt mindössze 3 lelőhelyen gyűjtöttük (Barcsi Borókás, Lipótfa, Kétújfalu). A Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Parkban egyáltalán nem 91
