Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)
Horvatovich Sándor: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet futóbogarai és állasbogarai (Coleoptera: Carabidae, Rhysodidae) • The Carabidae and Rhysodidae (Coleoptera) of Béda-Karapancsa landscape-protection area, South Hungary.
gyűjtötték. A vidiwn fajnév azért szerepel sokat a faunisztikai irodalmunkban, mert az Agonum moestum (Duftschmid) fajt régebben ennek a fajnak a varietás-aként kezelték. A pontos elterjedés tisztázása érdekében a teljes hazai anyag revíziót igényel. A területen (Bok-erdő, Kölkedi Nagy-rét) összesen 2 példány került elő. Platynus krynickü (Sperk) - Euroszibériai elterjedési típusú faj, amely sOcvédékeink nedves talajú erdeiben fordul elsősorban elő. Az ismert hazai lelőhelyeinek száma húsz körül van. Fényre is repül, a téli félév folyamán pedig fakéreg alól is gyűjthető. A Dráva-síkon általánosan elterjedt faj a nedves talajú erdőkben. Úgy látszik, hogy az erdők talajvízszintjének csökkenése a faj eltűnését vonja maga után. A síkvidéki, nedves talajú erdeink egyik karakterfajának tartom. Platynus livens (Gyllenhal) - Elsősorban Észak-Európában és Nyugat-Szibériában elterjedt faj (LlNDROTH, 1986). Meglehetősen hűvösségkedvelő, elterjedésének egész területén mocsaras talajú erdőkben fodul elő. Magyarországon meglehetősen ritka faj, mert nagyon megritkultak a számára alkalmas élőhelyek. A Hortobágyi Nemzeti Park területéről egyáltalán nem került elő, míg a Kiskunsági Nemzeti Parkból 5 lelőhelye van melyek, mindegyike mocsárerdei élőhely. A Dél-Dunántúlon több lelőhelye ismeretes: Barcsi Borókás, Zselic, Pellérd, Majláthpuszta. Ugyancsak a mocsaras erdők karakterfaja. A területen minden példányt fényen gyűjtöttünk. Platynus longiventris Mannerheim - Kelet-Európára és Nyugat-Szibériára jellemző faj. Ugyancsak mocsaras erdőkben él, csak az eddig tárgyalt fajoknál nagyobb mértékben érzékeny a talajvízszint süllyedésére. Különösen kedveli az évente legalább egy alkalommal elöntött igazi ártéri erdőket. A valóban mocsaras erdők, illetve az ártéri erdők karakterfaja. Az ilyen típusú élőhelyeken a legérzékenyebb, a legkisebb populációnagyságú faj. Amara aulica (Panzer) - Európában és Nyugat-Szibériában él, a forró, száraz nyarú területekről hiányzik. Fő élőhelye erdők szegélyén lévő nedves rétek, amelyek elsősorban a hegy- és dombvidékeinken találhatók. Az Alföldön egyedüli lelőhelye az ócsai Nagyerdő, még Bátorligetről sem került elő. A legtöbb hazai lelőhely adata fénycsapdából származik, vagy lámpafényen gyűjtötték. Úgy látszik, hogy vízközei is szükséges élőhelyéhez. A leközölt eddigi hazai adatai nem érik el a húsz lelőhelyet. Észak-Európában gabona- és burgonyaföldön is él (LlNDROTH 1986), Magyarországon Acsádon került elő talajcsapdával vöröshere földről egyetlen példánya. A területről származó példányát a Böki gátőrház mellett működő fénycsapda gyűjtötte. Amara plebeja (Gyllenhal) - Európa nagy részében és Nyugat-Szibériában él. Kedveli a vízközeli füves területeket. Az eddigi hazai faunisztikai eredények szerint a Tiszától keletre nem fordul elő. Dél-Baranya és Dél-Somogy területén a Janus Pannonius Múzeum gyűjteménye alapján többfelé előfordul: Barcs, Botykapeterd, Bürüs, Nemeske, Berzence. Az utóbbi példányok szántóföldi talajmintából származnak. A kölkedi Nagy-réten egy alkalommal gyűjtött 32 példányt tavacska melletti füvekről egyeltük. Valószínűleg gyakoribb faj lehet hazánkban, annál, mint ahogy most ismerjük. Amara saphyrea Dejean - Délkelet-Európára jellemző faj, amely nemcsak melegkedvelő, hanem nedvességkedvelő is. Állapotjelző erdei fajnak tekinthető: az alaposan kutatott két alföldi nemzeti parkunkból mindössze 6 lelőhelye van, mindegyik erdei reliktum terület. Licinus depressus (Paykull) - Európa északi és középső tájain, a Kaukázusban, valamint NyugatSzibériában él. Európában elterjedése szigetszerű. Hazai elterjedése elsősorban a nedves-mocsaras alföldi erdőkre korlátozódik, a Dunántúlról mindössze 3 lelőhelye ismert (Németbánya, Tihany, Zirc). Hazánk hegyvidékein nem ismerjük még a pontos elterjedését. Természetvédelmi szempontból fontos fajnak tartom. Polystichus connexus (Fourcroy) - Magyarországon szórványosan fodul elő. Az ismert előfordulási adatok többsége síkvidéki nádasokból származik. Észak-Afrikától Európa déli részein át Nyugat-Ázsiáig élő faj. Természetvédelmi szempontból ugyancsak jelzőfajnak számit. Mivel fényre jól repülő faj a fénycsapdák segítségével pontosan összeállítható hazai elterjedése. Brachinus ejeculans Fischer - A Földközi-tenger keleti medencéjében és Belső-Ázsiában van a fő elterjedési területe. Ezen kívül megtalálható sporadikusan a Balkán-félszigeten is, elsősorban délen vannak adatai. A hazai faunisztikai irodalomban egyetlen kiskunfélegyházi lelőhely található, ami kérdéses. A tájvédelmi körzetben előkerült egyetlen példányát áprilisban vakondtúrás tetején gyűjtöttem Hóduna körzetében erdőszélhez közeli parlagföldön. Brachinus nigricornis Gebier - Mediterrán elterjedésű faj, amely Dél-Európában (Ukrajna) mélyen' behatol a szárazföld belsejébe is. A Mediterráneumban csak a folyóvölgyekben lévő mocsarakban fordul elő a Földközi-tengertől távolabb. A kárpátmedencei futóbogár-monográfia (CSKI 1946) nem tárgyalja. Első hazai lelőhelyét Békés-megyéből ismerjük (ÁDÁM 1981). Azóta előkerült Debrecenből (az Agrártudományi Egyetem kertjében működő fénycsapda anyagából), a Hortobágyról (Nyilas István, kézirat), valamint Tőserdóről és Mosonmagyaróvárról (ÁDÁM, MERKL 1986). Hazai elterjedése valószínűleg jóval nagyobb a jelenleg ismertnél és magába foglalja a síkvidékeink szikes mocsarait, valamint a környező síkvidéki holtágakkal átszőtt mocsaras92
