Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)

Józan Zsolt: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet fullánkos hártyásszárnyú (Hymenoptera, Aculeata) faunájának alapvetése • Compendium of Aculeata (Hymenoptera) fauna of the Béda-Karapancsa landscape protection area, South Hungary. • Grundriss der Aculeaten-Fauna (Hymenoptera) des Béda-Karapancsa Landschaftschutzgebietes, Ungarn.

8. Mocskos-Duna - A bal parti gát egy szakaszán egyetlen alkalommal végeztünk gyűjtéseket. Néhány olyan fajt sikerült kimutatni, ami a nyugati oldalon nem került elő. 9. Karapancsa - Tóth Sándor gyűjtött e területen a késő tavaszi időszakban egy kisebb Hymenoptera anyagot. Faunisztikai és állatföldrajzi értékelés A gyűjtőmunka eredményeképpen a tájvédelmi körzetben 8 Scolioidea s. L, 19 Chrysidoidea, 14 Pompiloidea, 27 Vespoidea, 65 Sphecoidea és 181 Apoidea faj került elő. Ez a hazai fauna 18, 19, 12, 27, 31, illetve 26 százaléka. Az előkerült fajszám meglehetősen alacsony, ám így is jelentősebb, mint amennyit a Hortobágyi Nemzeti Park kutatása során sikerült kimutatni. A Zselicben és a Kiskunsági Nemzeti Parkban több, mint kétszer annyi volt a gyűjtött fajok száma. Az összehasonlításkor figyelembe kell venni, hogy a BédaKarapancsa TVK területe sokkal kisebb, mint a többié (2. táblázat). A vizsgált területen kimutatott nemeknek a teljes hazai faunához viszonyított aránya mindegyik öregcsaládnál jelentősebb, mint ugyanott a fajok százalékaránya: 7 Scolioidea s. 1. nem (41%), 6 Chrysidoidea nem (40%), 10 Pompiloidea nem (38%), 12 Vespoidea nem (36 %), 27 Sphecoidea nem (43%) és 26 Apoidea nem (66%) került elő a gyűjtések során. Ebből arra is következtethetünk, hogy a kevés terepnap ellenére a gyűjtések helyét szerencsésen sikerült kiválasztani. A fémdarazsak közül jelentősebb fajszámú a Holopyga és a Hedychrum nem. A pókölődarazsaknál a legtöbb nemből csak egy-egy faj került elő. A fajszám jelentősebb gyarapodására főképp a Priocnemis és az Arachnospila nemeknél számíthatunk. A redősszárnyú darazsak csoportjában a legjelentősebbnek bizonyult a Stenodynerus, Ancistrocernus, Symmorphus és a Eumenes nem. Érdekes, hogy - a százalékos részesedést tekintve - ebben az öregcsaládban elég jelentős számú fajt, ám a legkevesebb nemet tudtuk kimutatni. A hazai Sphecoidea fajok közel egyharmada került elő, ezek 27 nembe sorolódnak, melyek közül az Ectemnius, Nysson és a Cercerís a legfajgazdagabb. A legjelentősebb diverzitást a tekintetben a méhszerűeknél (Apoidea) találjuk, ahol a hazai nemek kétharmada került elő, bár a fajszám meglehetősen alacsony. A legjelentősebbek a Hylaeus, Andrena, Halictus, Lasioglossum és a Sphecodes nemek. A kaparódarazsak (Sphecoidea) alcsaládonkénti fajösszetétele meglehetősen eltér a hazai faunáétól. Ehhez az öregcsaládhoz csak egy családot sorolunk, ezért az alcsaládokat vizsgáljuk. Rendkívül magas a Crabroninae alcsalád részesedése, meghaladja a 40 százalékot. Ez a részarány a teljes hazai faunában nem éri el a 29 százalékot. Más, jól kutatott területeink közül a Béda-Karapancsa TVK faunáját csak a Barcsi borókásé és az Ócsai TVK-é közelíti meg, másutt ezek aránya 30-32 százalék között van. A Sphecinae, Pemphredoninae és a Nyssoninae fajok részesedése meglehetősen alacsony, a Larrinae, Astatinae és a Philanthinae alcsaládok részaránya alig tér el a teljes hazai faunáétól. Az összehasonlított területek közül a tájvédelmi körzet fajösszetételében a Barcsi borókáshoz áll a legközelebb (4-5. táblázat). A méhszerű fauna (Apoidea) családok szerinti fajösszetételét vizsgálva szembetűnik, hogy az ősméhek (Colletidae), bányászméhek (Andrenidae), földiméhek (Melittidae) és a karcsúméhek (Halictidae) részesedése magasabb, mint ugyanezeké a teljes hazai faunában, míg a művészméhek (Megachilidae), bundásméhek (Anthophoridae) 221