Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
d/ Üde-félnedves madársóskás gyertyános-tölgyes - oxalidetosum -, Szűk és mély völgyekben, eróziós árkokban kialakuló, eléggé gyakori, de nem jelentős kiterjedésű típus. A \*ölgyek fenekén rendszerint időszakos vízfolyások is találhatók. Talaja mély, humuszban gazdag lejtőhordalék talaj, igen jó levegőzésű, morzsalékos szerkezettel, üde-félnedves vízgazdálkodási fokozattal. Tavasszal a talajvízszint felszínközeiig /20-50 cm/ emelkedik. Hűvös, páratelt levegőjű, tavasszal fagyzugos,'nyáron kiegyenlített mikroklímajú termőhely, amely montán jellegénél fogva legközelebb áll a bükkösökhöz. Növényzet: A felső lombkoronaszintben csökken a tölgy uralma, megjelenik a hegyi juhar. Cser kevés van és fagyléces. Az árnyéktűrő szintben a gyertyán uralkodik és növekszik a mezei juhar szerepe is, a bükk erősen visszaszorul. Gserjeszint je gyengén fejlett, a veresgyűrű és mezei juhar mellett jellemző eleme a hólyagfa. A gyepszintben a sck páfrány megjelenése szembetűnő. Az erdei pajzsika és hölgyharaszt mellett jellemző a Polystichum lobatum. és setiferum, valamint a Dryopteris carthusiana. Uralkodó az Oxalis acetosella és az Asperula odora ta, de ezt gyakran elfedi a Lamium galeobdolon és a Mercurialis magasabb összefüggő gyepje. Pejlett tavaszi aszpektusa van. A nedvességjelző fajok közül A^.oxa moschatellina, Actaea spicata és a Circaea lutetiana előfordulása jellemző. Pejlett mohaszihtje főleg a leerodálódott meredek oldalakon borít nagy, öszszefüggő felületeket. Gyakori jellemző fajai Anomodon viticulosus, Antitrichia curtipendula, Pissidens taxifolius, Kadotheca platyphylla, Plagiochila asplenoides stb. Ökológiai csoportok: Az erdőtípus üde, kiegyenlített jellegét jól mutatja az Asperula és Lamium galeobdolon csoport magas arányszáma /39 és 30/, valamint a szárazabb jellegű csoportok /Helica és Poa nemoralis/ teljes visszaszorulása. Csupán a Carex pilosa csoport képviseli némileg ezt az ökológiai karaktert, mögötte azonban a tágabb vízgazdálkodási tűrőképességgel rendelkező Brachypodium és Stellaria csoportok /24/ következnek. A termőhelyen érvényesülő montán hatást a bükkösökre és szurdokerdőkre jellemző Lunaria csoport fellépése jelzi 14 előfordulással, míg az Aegopodium /14/ és Oorydalis csoportok /13/ a termőhely jó vízellátottságát mutatják. Erdészeti vonatkozások: Igen kiváló hozamú, kivétel nélkül I.termőhelyi osztályú gyertyános-tölgyesek, melyekben 26-32 m magas, egyenes, ágtiszta tölgyek és ezüsthársak nevelhetők.Ezen a termőhelyen igen nagy az erdő talajvédő szerepe, ezért állományait általában mint eróziógátló védőerdőket kell kezelni és a gyérítéseket, valamint a véghasználatot egyedi vágások formájában kell végrehajtani. Külön problémát jelent a szűk völgyekben a közelítés és kiszállítás kérdése is. A döntéseket ennek megfelelően körültekintően kell végezni, különben az értékes faanyag a vágásban marad. Az állomány természetes utón felújítható, mivel azonban itt az újulatnak külön talajvédő feladata is van, kialakítására különös gondot kell fordítani és a bontást a második szint ritkításával csak ezután szabad megkezdeni.A felújításnak a tölgy javára kell történnie, a gyertyánt és mezei juhart koronacscnkolással és nyakalással kell visszaszorítani, mert a termőhely elgyertyánosodásra különösen hajlamos. Elegyfaként jegenyefenyőt és lucot elegyíthetünk kis szórványos csoportokban lo-15 Ͱig, amellyel az állomány értéke jelentősen növelhető. Jó eredménnyel létesíthetünk ezen a termőhelyen előhasználati nyárállományokat is, a tavaszi fagyok miatt leginkább kései nyár alkalmazásával. A termőhely egyéb hátrányai /erózió, . 80