Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
Ökológiai csoportok : Az erdőtípus mezofilra hajló jellegét igen szemléltetően fejezi ki az Asperula csoport magas részesedése /92/, mely meghaladja a termőhely saját ökológiai csoportjának, Carex pilosa /71/ előfordulási értékét is. Csak ezután következnek a nagyobb ökológiai tűrőképességű és szárazabb termőhelyt jelző fajcsoportok, mint a Stellaria csoport 55, a Melica csoport 50, a Poa nemoralis csoport 47, a Brachypodium silvaticum csoport 45 előfordulással és a társulás montán vonásaira utaló Lamium galepbdolon csoport /45/. Erdészeti vonatkozások: Igen jó, I-II. termőhelyi osztályú gyertyánostölgyesek 24-30 m-es felső magasságú, ágtiszta kocsánytalan tölgyekkel. A felső szintben első sorban ennek a fafajnak az érdekében kell a művelési eljárásokat foganatosítani. Legfontosabb feladat a helyes elegyarány fenntartása,melyet a felső szintben az ezüsthárs borításának szabályozásával, az alsó szintben pedig a gyertyánnak a bükkel szemben való visszaszorításával lehet elérni. Helyes kezeléssel a gyertyán elegy csaknem teljes egészében bükkel cserélhető fel, ami az állomány értékét nagymértékben növeli. Természetes lton is jól felújítható. Először az alsó koronaszint ritkitását kell elvégezni, lehetőleg már néhány éves tölgyújulat felett. Az ápolások során a tölgy érdekében az árnyéktűrő fajok; a gyertyán és ezüsthárs túlzott mértékű újulata visszaszorítandó. A felújítások során keletkezett hiányokat erdeifenyő csemetével pótoljuk,melynek 20 !#-ig való csoportos elegyítése az állományokban hasznos és minden szempontból kívánatos. Szálanként elegyíthető vörösfenyo is. Ebben a típusban - különösen à régi közbirtokossági erdőkben és sarjgyertyánosokban - nem ritka az elegyetlen rontott gyertyános. Ezek véghasználat előtt ill. után a gyepszőnyeg feltörését és mesterséges felújítást igényelnek. Az optimális elegyarány kialakítására a ktï 4o $>, Б 2ü /», Ef 15 #, G-y 10 #, oH 10 % összetételű állomány látszik alkalmasnak. Szálanként cser és madárcseresmye is elegyedhetik. A vágásérett állományban előbb az ezüsthárs, gyertyán és a kocsánytalan tölgy véghasználatára kerüljön sor és a megmaradó bükk-erdeií'enyő-tölgy elegy védelme alatt a természetes felújítás kedvezően végrehajtható. c/ Üde szagosmügés gyertyános-tölgyes - asperuletosum -. Az üde talajú fennsíkokon, lapos dombhátakon, enyhén homorú formákon, lejtek alsó harmadában és a széles völgyfőkben kialakuló típus, melynek állományai rendesen nem nagy kiterjedésűek és gyakoriság szempontjából is a Carex pilosa és Aogopodium típus után következnek.Tálaja üde vízgazdálkodású, mély, agyagbemosódasos barna erdei talaj, mely iszapfrakcióban gazdagabb, mint az előző két típusé. A termőréteg vastagsága általában meghaladja az 1 m-t, sőt elérheti az 1,80 m-t is. Az A szint fekete, viszonylag vastag /5-8 cm/, humusztartalma azonban alatta marad a többi típusénak, mindössze 3-4 %>. Ezzel szemben még 70 cm mélyen is meghaladja az 1 %-ot. A kilúgzódás nem nagymérvű, az A-szint vastagsága alig éri el a 20 cm-t, pH-ja 6,0 körül van. Az A és Б szint határán gyakran találunk 40-60 cm vastag erősebben savanyú /pH:4,5-5,0/pseudoglejes szintet, mely 70-80 cm között megy át a bázisokban gazdag, jó víztartóképességű, középkötött, magasabb pH-jú Б szintbe. Növényzet: A lombkoronaszint erősen zárt, a kimagasló szintben főleg kocsánytalan tölgy, ezüsthárs, ritkábban cser található, alatta a gyertyán alkot összefüggő szintet bükkel elegyedve. Ebben a típusban leggyakoribb a csereiznye előfordulása. Cserjeszintje a szokásostól eltérően fejlett, a gyertyán., ezüst78
