Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
4. Alkalmazott módszerek - 4.3. Táplálék-összetétel számítás
Lanszki J: Ragadozó emlősök, táplálkozási kapcsolatai 71 Farkas préda vizsgálat A farkas zsákmányállat maradványok adatainak gyűjtése a farkas nyomainak havas és sáros talajon való követésével, alkalomszerűen, de egész évben folyt. A farkas predációját a dögevéstől a farkas és a táplálék állat lábnyomainak követésével (amikor ez lehetséges volt) és a jellegzetes harapásnyomok, valamint a tetem fogyasztása (a hiányzó részek) alapján (pl. J^drzejewska és J^drzejewski 1998) különítettük el. 4.3. Táplálék-összetétel számítás Attól függően, hogy száraz, vagy nedves technikával történt a hullaték minták feldolgozása, a ragadozók hullatékaiban található táplálékmaradványok alapján számított táplálék-összetételt kétféle módon adtuk meg. Egyrészt az előforduló táplálékelemek százalékos relatív előfordulási gyakoriságával (rövidítése E%). Ennek számítása a következő: 100 x adott táplálék taxon példányainak (előfordulási eseteinek) száma osztva az összes táplálék taxon példányainak számával A másik táplálék-összetétel számítási módszerünk a táplálékmaradványok mért súlya alapján számított biomassza részesedés (rövidítése B%). Ennek során a nedves technikával előkészített, majd megszárított hullaték mintákból az elfogyasztott táplálék százalékos biomassza összetételét számítottuk ki. Az elfogyasztott táplálék összetételének (Reynolds és Aebischer 1991) kiszámítása érdekében az elkülönített, lemért és meghatározott táplálékelemek száraz súlyát JíjDRZEJEWSKA és J^drzejewski (1998) által összefoglalt faktorszámokkal szoroztuk (2. melléklet). Háziállat (kutya/macska) táp nem szerepel az összefoglaló munkában. Ebben a ritka esetben a madarakra megadott szorzófaktort alkalmaztuk a lakott területen élő nyestek táplálékvizsgálatában (Lanszki et al. 2009,2010). A vaddisznó és a szarvasfélék esetében J^drzejewski és Jf,drzejfavska (1992) javaslata alapján eltérő szorzókat alkalmaztunk. A vaddisznót a sakál és a róka teljes testből fogyaszthatta (aduit: sebzésből, vagy dögből; malac: zsákmányejtésből vagy elhullásból) ilyenkor a közepes testméretű ragadozók elsősorban a húst, és kevésbé a csontot, vagy a szőrzettel borított bőrt fogyasztják. Ezzel ellentétben, a szarvasfélék hullatékban talált maradványai a területen főként vadászok által hátrahagyott maradékokból (lábak, zsiger) származhattak, melyek hozzáférhetősége hasonló a farkas prédamaradványához; nevezetesen, a nagyragadozó a patást teljesen elfogyasztja, kivéve a lábakat és a bőrt. Tekintve, hogy a dögevők gyakran fogyasztanak alacsonyabb táplálóanyag tartalmú csontokat és bőrt, azok emésztési együtthatójának kisebbnek kell lennie (Jf;drzfjewski és J^drzejewska 1992). A mintákban talált emészthetetlen (táplálékkal együtt felvett, általában szervetlen anyagot), valamint a vizsgált ragadozótól származó néhány szőrszálat, amelyeket tisztálkodás során, tehát nem táplálékként nyelt le, nem vettük figyelembe a táplálék-összetétel számításokban. Az apró kavicsok számát - melyek a táplálék madarak zúzógyomrából származhattak - szintén nem vettük figyelembe a számítások során. A hulladékból felvett szervetlen (ill. eleve emészthetetlen) anyagokat csak listáztuk és külön értékeltük. Zsákmányállat csoportok besorolási szempontjai Testtömeg A ragadozók által elfogyasztott zsákmány fajokat, eredeti testtömegük (saját méréseink, J^drzejewska és J^drzejewski 1998) alapján, Clevenger (1993) nyuszt esetén használt tömegkategóriákba soroltuk, amelyek a következők: < 15 g, 15-50 g, 51-100 g, 101-300 g és > 300 g. Az összes hazai ragadozó fajt magába foglaló szintézisben a 300
