Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
22 Natura Somogyiensis tetemekből származik. Szintén Lengyelországban, de farmkömyezetben a kisemlősök- kel gyakorlatilag megegyezően fontos táplálékforrást jelentettek a háziállatok (Panek és Bresinskj 2002), míg lápvidéken a kisemlősök mellett a madártáplálék bizonyult számottevőnek (Goldyn et al. 2003). A Bialowieza-i őserdőben élő rókák téli táplálékában a kisemlősök mellett jelentős volt a nyúl (dög) és a farkas prédamaradványokból (gímszarvas, vaddisznó) való fogyasztás is (JejDRZEJewski és J^drzejewska 1992), de nyáron viszonylag alacsony kisemlős fogyasztást tapasztaltak. J^drzejewski és J^drzejewska (1992) vizsgálata szerint a Microtus fajok sürűségcsökkenésekor, a róka több nyulat, elhullott állatot és erdei rágcsálót fogyasztott. A Nyugati-Kárpátok lengyelországi területein a róka mormotát, nyusztot és alpesi zergét (Rupicapra rupicapra) (tetemből) is fogyasztott (Borkowski 1994). Moravia déli részén, mezőgazdasági művelés alatt álló területen végzett hullaték analízisben leggyakoribb (a minták 62%-ában előforduló) táplálékot a kisrágcsálók, közülük is a mezei pocok jelentett. Ezek mellett a mezei nyúl (46%) is fontos szerepet töltött be a róka táplálkozásában (Kozena 1988). A fácán 20%- os gyakorisággal fordult elő, továbbá kistestű énekesmadarak, rovarok, valamint a minták 41%-ában növények is szerepeltek. Csehországban, a Szumava-hegység különböző tengerszint feletti zónáiban végzett vizsgálatban nyúlalakúak, halak, növények és hulladékok gyakrabban szerepeltek a hegy lábánál, mint a magasabban fekvő területeken (Hartová-Nentvichová et al. 2010). Svájc hegyvidéki területein a kisemlősök (különösen a vízipocok) mellett jelentős volt a gerinctelenek, a növények és a hulladékok fogyasztása (Ferrari és Weber 1995, Weber 1996). Hasonló tapasztalatokhoz jutottak az olaszországi Alpokban végzett vizsgálatok során is (Brangi 1995, Cagnacci et al. 2003, Prigioni et al. 2008, Balestrieri et al. 2010). Kelet-Ausztria hat különböző területéről származó róka gyomrok elemzése alapján (Suchentrunk 1984), a táplálékspektrum igen szélesnek bizonyult; 80 különböző táplálékalkotó előfordulását mutatták ki. A vizsgálat szerint az ivarok közötti táplálék-összetételben mutatkozó eltérés nem volt számottevő. A táplálékban őz és az alpesi zerge azokban az időszakokban szerepelt gyakran, mikor magas volt ezen patások mortalitása. Európa délebbi területein a kisemlősök a róka táplálkozásában, az északabbra eső területekhez képest, gyakran már csak másodlagosan fontos szerepet töltöttek be (5. melléklet). Tapasztalatok szerint, itt a ragadozók táplálékának évszakos eltéréseit a növények (főként a gyümölcsök) és a rovarok évszakonként rendelkezésre álló nagy mennyisége befolyásolja (Papageorgiou et al. 1988, Herrera 1989, Cavaluni és Lovari 1991, Serafini és Lovari 1993, Brangi 1995). A Camargue mocsárvidékén a leggyakoribb táplálékát például gerinctelenek és üregi nyúl alkották (Reynolds 1979). Olaszország mediterrán éghajlatú tengerparti vidékén a róka étrendjének nagy részét tavasszal és nyáron szintén rovarok tették ki, ezek fogyasztási gyakorisága a gyümölcsök mellett még a téli hónapokban is jelentős volt (Ciampalini és Lovari 1985). Az év nagy részében a rendelkezésre álló gyümölcsökből is jelentős mennyiséget fogyasztottak. Kisemlős és madárfogyasztás a vemhesség és a szoptatás időszakában volt jelentős. Serafini és Lovari (1993) szintén Olaszországban, de dombvidéki területen végzett vizsgálatában, a róka étrendjében az erdeiegér fajok szerepét találta meghatározónak. Görögországban végzett vizsgálatban összesen 70 különböző táplálék fajt mutattak ki (P apageorgiou et al. 1988), köztük borzot, nyestet, menyétet, közönséges görényt. Az egyes táplálék típusok fogyasztási gyakoriság sorrendje az alábbiak szerint alakult: növények, gerinctelenek, madártojások, kisemlősök, háziállatok, egyéb. Az apróvad fajok ebben a vizsgálatban nem játszottak jelentős szerepet a róka táplálkozásában. Portugáliában, a róka leggyakoribb táplálékát mediterrán erdős területen gerinctelenek (Santos-Reis et al. 2007), hegyvidéki legelőkkel tarkított erdős területen viszont kisemlősök jelentették (Carvalho és Gomes 2001, 2004).
