Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 23 A róka nagyfokú ökológia plaszticitását jól alátámasztja az is, hogy a legkülönbözőbb településeken képes megélni. Érdekes, hogy gyakorisága és közegészségügyi jelentősége ellenére, lakott területeken (akár a nyesttel összehasonlítva) kevés táplálékvizsgálat folyt. London központi és külvárosi övezetében végzett vizsgálat szerint övezettől függően eltért a rókák táplálék-összetétele (Harris 1981, 1986). A külső övezetben élő rókák gyakrabban fogyasztottak földigilisztát, háziállatokat és vadon élő emlősöket (Harris 1981). Doncaster et al. (1990) Oxford város területén végzett róka hullaték elemzés alapján azt tapasztalták, hogy a kisrágcsálók fogyasztási aránya tél végén, a házak között élő üregi nyálaké áprilisban, a madaraké júniusban, a növényeké ősszel volt a legmagasabb, de előfordult a róka táplálékában földigiliszta is. Leggyakrabban a háztartási hulladékot fogyasztottak. A Zürichben élő rókák étrendjének döntő részét a nagy bőségben rendelkezésre álló ételmaradékok és a házi kedvencek számára kihelyezett táp jelentette (Contesse et al. 2004). Ezek mellett a növények és időszakosan a gerinctelenek és madarak fogyasztása bizonyult számottevőnek. A vörös róka táplálkozási szokásainak pontosabb megismerése érdekében hazánkban korábban Erdei (1977) és Farkas (1983) közölt nagyobb mintaszámú gyomortartalom vizsgálatra alapozott eredményeket. Erdei (1977) a Tisza-Maros szögében, ártéri erdei, mezőgazdasági és emberi zavaró hatásoknak kitett területen élő rókákat vizsgált. Tapasztalatai szerint, a róka fő táplálékát kisemlősök (46%, főként mezei pocok), részben rovarok (24%) alkották. A táplálékban, a mezei nyúl területtől függően 3,5% és 5,5%, a számyasvad 8% alatti arányban szerepelt. A vadászható madarak jelentősebb arányban főként az őszi-téli vadászati szezonban fordultak elő, nagyrészük feltételezhetően sebzésből. Lényeges területtől függő táplálék-összetételbeli eltérést tapasztalt, nevezetesen a Szeged közelében élő rókák gyakran fogyasztottak madarakat, hulladékot és elhullott állatokból. A jelentős mértékben erdősült, füves, és vizes élőhelyeket is magába foglaló, valamint a mezőgazdasági művelés alatt álló területen az emlősök és gerinctelenek fogyasztási gyakorisága hasonlóan volt magas. Tolna megye több területén gyűjtött gyomrok elemzése szerint (Farkas 1983), a róka legfontosabb táplálékai között tavasszal kisrágcsálók (44%) és háziállat vágási hulladékok (21%), valamint mezei nyúl (19%) és fácán (12%) szerepelt. A mezei nyúl táplálékmaradványok zömmel néhány napos és pár hetes korú egyedekből származtak. Nyáron a táplálékot kisrágcsálók (50%), fácán (23%) és növények (16 %), ősszel szintén kisrágcsálók (32%), háziállat vágási hulladék (21%) és növények (31%), télen pedig kisrágcsálók (42%), állatvágási hulladék (31%) és fácán (12%) alkották. Farkas (1983) kotorék közelében gyűjtött prédamaradványokat is vizsgált. Vásárhelyi (1958) az egyik vizsgált róka gyomorban kevés szeder mellett 2 güzüegeret és 36 pockot talált, utóbbiak közül 22 vemhes nőstényben a magzatok összesített száma 101 -et tett ki. Annak ellenére, hogy a róka a leggyakoribb, egész évben vadászható ragadozónk, a kutató munkám kezdetén viszonylag kevés és megközelítően tízévenkénti időszakokból egy-egy hazai vizsgálati eredmény állt rendelkezésre. Ebben közrejátszhat a rókával kapcsolatos kutatás fokozott egészségügyi veszélye is. A róka táplálkozásának kiterjedtebb vizsgálatát indokolta a növekvő állománya és így apróvadban és védett fajokban feltételezett növekvő kártétele. Emiatt a róka megítélése rossz, gyakorlatilag mindenhol az állományának csökkentésére törekednek (Heltai et al. 2010). A növekvő sűrűség ugyanakkor veszélybe sodorhatja a veszettség elleni immunizáció eddigi vitathatatlan eredményeit, vagy hozzájárulhat új zoonózisok például az alveoláris echinokokkózis (hólyagférgesség) terjedéséhez, vagy más betegségek - például a rühösség - rókapopuláción belüli erőteljesebb megjelenéséhez (Bicsérdy et al. 2000, Heltai et al. 2000, Stréter et al. 2003a, 2003b, 2003c). Látható, hogy a vörös róka több szempontból is nagyon fontos ragadozónak számít, és nemcsak nálunk, hanem Európa más országaiban is.
