Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
12 Natura Somogyiensis (JijDRZEJEWSKA és J^drzejewski 1998). Egyes rágcsáló fajok nagy egyedsűrűség mellett mezőgazdasági kártevők (pl. Mukherjee et al. 2004), ezért ezek gyérítése a növénytermesztés számára fontos. A sakál jelentős mértékű patkány (Rattus sp.) és bandikut patkány (Bandicota sp.) fogyasztását említik Bangladesből (Jaeger et al. 2007). Bár a rágcsálók állomány sűrűsége területtől, évszaktól, évtől, stb. függően nagyban eltérhet, de kis méretükből, viszonylag könnyű zsákmányul ejthetőségükből és az időszakosan nagy populációsűrűségükből adódóan a sakál számára a legkönnyebben elérhető és hasznosítható táplálékforrást jelenthetik. A ritkán előforduló csoportok közül denevérfogyasztást említ algériai hegyvidéki területről Khidas (1990), pelefogyasztást Khidas (1990) és hazai területen mi is kimutattunk. A mérethatárok nem élesek a kis- és a közepes testméretű emlősök között. Amroun és munkatársai (2006) a közepes testméretű emlősök közé sorolják az afrikai sünt (Erinaceus algirus), a tarajos sült (Hystrix cristatá). Ebbe a csoportba tartoznak a különböző nyúlfajok (pl. Lepus eumpaeus, L. capensis, L. nigricollis, Oryctolagus cuniculus), és néhány további nálunk vadon nem élő állatcsoport, például a majmok. Bár számos vizsgálat említi a nyulat, mint sakáltáplálékot (pl. Ishunin 1980, Khidas 1990, Demeter és Spassov 1993, Yom-Tov et al. 1995, Mukherjee et al. 2004, Aiyadurai és Jhala 2006, Amroun et al. 2006, saját vizsgálatok), azonban a fogyasztási aránya rendszerint alacsony. Valamivel gyakoribb nyúlfogyasztást, megfigyelések alapján, Ázsiában (Geptner és Naumov 1967) és Afrikában (Lamprecht 1978) írtak le. Bár Lawick és Lawick-Goodall (1970) említik, hogy a sakálok a nyulak üldözésében eredménytelenek. A nyúl gyors menekülésre képes, a sakál pedig nem kitartó üldöző vadász, inkább a fiókák, a beteg, sérült, vagy sebzett és az elhullott nyulak válnak a táplálékává. Algériában a berber makákó (Macaca sylvanus) a sakál gyakori, az emlőstáplálék 27%- át kitevő tápláléka (Khidas 1990). Vadon élő ragadozó emlősöket viszonylag ritkán mutattak ki a sakál táplálékából. Görögországban, Számosz szigetén és Momos vidékén gyűjtött mintákban viszont meglehetősen gyakran (127 hullatékból 8 esetben) találtak nyest maradványokat (Glannatos et al. 2010), és a Nestos torkolatvidékén is kimutattuk a Martes taxon (nyest/nyuszt) jelenlétét (Lanszki et al. 2010). Hazai vizsgálatban nyest és vörös róka maradványát is megtaláltuk sakál hullatékában. Ez utóbbi megfigyelés valamelyest jelzi, de önmagában nem támasztja alá a róka és a sakál között fennálló versengést, a sakál dominanciáját. Bulgáriai vizsgálat (Atánassov 1953) szerint, a sakálok a fajtársuk tetemét is elfogyasztják. Ezt görögországi és izraeli vizsgálati tapasztalataink egyaránt alátámasztják. Görögországból és hazánkból menyét fogyasztást is kimutattunk. Nagyvad fajok közé tartoznak például a szarvasfélék, az antilopok, a gnúk, a disznófélék. A sakál előszeretettel fogyasztja el a dögöket és a nagyobb ragadozók prédamaradványait is (pl. Lawick és Lawick-Goodall 1970, Kruuk 1972, Lamprecht 1978, Aiyadurai és Jhala 2006), továbbá a sportvadászok által hátrahagyott vad maradványait (pl. zsigert, lábat, bőrt), és a sebzett vadat is (BoSkovic et al. 2010, saját vizsgálatok). Ezáltal fontos szerepe van a tetemek eltakarításában. Lawick és Lawick-Goodall (1970) megfigyelései szerint, a sakálok a gnúk ellési időszakában (táplálékbőség idején) inkább dögevőként viselkednek, míg az év többi részében apró emlősökre vadásznak. Elszántságukat jelzi, hogy ritkán, de akár az oroszlán közvetlen közeléből képesek annak prédájából falatot elragadni. A sakál dögevés mellett bizonyos körülmények között párban és csoportban csülkös vadat is elejt. Azonban hullatékban (és gyomorban) talált táplálékmaradványból, vagyis közvetett jelek alapján, nehezen, vagy gyakran nem állapítható meg a nagyvad fogyasztás módja, az, hogy egészséges, sérült, vagy sebzett vad zsákmányul ejtése, hurkolt állat, vagy friss tetemből dögfogyasztás történt-e. Ugyanis dögeltakarító rovarok, vagy azok lárvái a friss tetemeken legtöbbször még nincsenek
