Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)

2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága

Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 13 jelen. Lamprecht (1978) Serengetiben végzett megfigyelései szerint az aranysakál a nagyvadat, így a zebrát (Equus burchelli), a csíkos gnút (Comochaetes taurinus) és a Grant-gazellát (Gazella granti, korábban: Nanger granti), valamint a kisebb testtömegű csülkös vad közül a kifejlett Thomson-gazellát (Gazella thomsonii) csak dögként fogyasztja. Zsákmányul ejti viszont a Thomson-gazella és a Grant-gazella borját, a közönséges varacskos disznó (Phacocoerus africanus) süldőt. Egy Indiai vizsgálat (Aiyadurai és Jhala 2006) szerint az indiai farkas (Canis lupus pallipes) által elejtett 40-50 kg-os kifejlett kori tömegű indiai antilop (Antilope cervicapra rajputane) borjának a prédamaradványai jelentik a sakál legfontosabb táplálékát. Hasonlóképp, prédamarad­ványból fogyasztja a 120-240 kg-os indiai marávi (Boselaphus tragocamelus) 14-15 kg-os születési tömegű borját is. Különösen télen fogyaszthatnak sok dögöt. Bulgáriai megfigyelések (Stenin et al. 1983) szerint a nagyvadállományban elsősorban az őzgidát és a dám borjút veszélyezteti. Néhány eset ismert (Spiridonov, Wassilev szóbeli közlés cit. Demeter és Spassov 1993), amikor a sakálok magas hóban, vagyis a préda számára nehéz terepen eredményesen ejtettek el őzet és dámszarvast. Ezt, nyári időszakban (vagyis nem kritikus, borjazási időszakon kívül alacsony sakálsűrüségű bulgáriai terüle­ten gyűjtött hullaték elemzéssel nem tudtuk alátámasztani (Markov és Lanszki 2012). A szavannán végzett közvetlen megfigyelések szerint (Lawick és Lawick-Goodall 1970) a párok nem osztoznak a szomszédos sakálokkal a territóriumuk belsejében elpusztult, vagy a nagyragadozók által ott elejtett nagy testű állatok maradványain, viszont a mozgáskörzetük (vadászterületük) széléhez közel ezt a táplálékforrást meg­osztják egymás között. A sakál elkerüli a számára veszélyes állatokat. A kifejlett vad­disznó a sakál számára veszélyes, azt a kutyafélék, köztük még a farkas is ritkán zsák­mányolják (JtjDRZEJEWSKA és J^drzejewski 1998). Nem gyakran, de vaddisznófogyasz­tást mutattak ki pl. Algéria hegyvidéki (Khidas 1990) és mezőgazdasági területein is (Amroun et al. 2006). Izraelben, késő őszi gyűjtésű mintákban a vaddisznó igen ritka táplálékelemnek bizonyult (saját vizsgálatok). Görögországban, Számosz szigetén és Momos területén - ahol alacsony a nagyvadfajok sűrűsége - egyáltalán nem találtak nagyvad maradványokat a hullaték mintákban (Giannatos et al. 2009). A Nestos folyó mocsaras torkolatvidékén késő tavaszi, kora nyári időszakban a kölyköktől származó hullaték mintákban viszonylag gyakran szerepeltek szarvasfélék és vaddisznó maradvá­nyai, az ugyanitt gyűjtött késő őszi minták alapján pedig mennyiségi arányait tekintve is számottevő volt a vaddisznó fogyasztása (saját vizsgálatok). Horvátországban nagyará­nyú csülkös vad és vadzsiger, vagy dög fogyasztását mutatták ki (BoSkovic et al. 2010). Hazai vizsgálatban a fogyasztott nagyvad főként vaddisznó, részben malac, vagy süldő volt, és csak kisebb részben állt a táplálék szarvasfélékből, amelyek egy része itt is dög­fogyasztásból adódott. A vadon élő madarak között énekesmadarak és nagyobb testméretű madarak egyaránt találhatók. A sakál elsősorban a földön fészkelő és a talaj szint közelében megtalálható egyedek, valamint a fiókák közül képes zsákmányt ejteni, ezen kívül madártetemeket fogyaszt. A vadon élő madarak tojásainak fogyasztását legtöbbször a madárfogyasztással együtt kezelik. A tojásfogyasztás hullaték mintákból nehezen kimutatható, ezért előfor­dulását csak néhány tanulmányban említik (Lamprecht 1978, Macdonald 1979). Indiában (trópusi élőhelyen) a madarak fontos szerepet töltenek be a sakál táplálkozásá­ban (Mukherjee et al. 2004). Bangladesben (Jaeger et al. 2007) főként a monszun idején, az eső elől megbújó madarakból fogyaszt jelentős arányban. A madarak itt másodlagos táplálékot jelentenek számára. Más bangladesi vizsgálatban viszont a mada­rak alkalomszerű előfordulását említik csak (Poché et al. 1987). Fácán, vízimadarak és tojásaik fogyasztásáról korábbi ázsiai vizsgálatokban is beszámoltak (áttekintette: Demeter és Spassov 1993), de nagyarányú fogyasztást egyedül Azerbajdzsánból emlí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom