Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

2. A VIDRA ELŐFORDULÁSÁNAK FELMÉRÉSE ÉS ÉLŐHELYÉNEK MINŐSÍTÉSE - 2.1. Problémafelvetés, előzmények - 2.2. A vidra elterjedése

2. A VIDRA ELŐFORDULÁSÁNAK FELMERÉSE ÉS ÉLŐHELYÉNEK MINŐSÍTÉSE 2.1. Problémafelvetés, előzmények A vidra országos elterjedésű ragadozó (pl. KEMENES 1991, Heltai 2002, KEMENES et al. 2005, BIHARI et al. 2007, KvVM-TVH 2008), szinte minden olyan víztest környékén előfordul, amely általa elérhető halakkal benépesült, illetve ahol megtalálja búvó- és szaporodó helyét. A hazai állományt stabilitás jellemzi (KRANZ 2000, HELTAI 2002, KEMENES et al. 2005). Ennek oka, hogy Magyarország a korábbi vízszabályozások ellenére is gazdag maradt felszíni vizekben, melyek jellemzően kevésbé szennyezettek, továbbá a nagy kiterjedésű halastórendszerek kedvezőek a vidra számára. A faj magyarországi állományhelyzetének megítélése szempontjából problémát jelent, hogy a különböző hazai felmérések (összegezte: KEMENES et al. 2005) eredményei nehezen illeszthetők egymáshoz (részletesebben: LANSZKI és HELTAI 2005). Továbbá az 1995től folyó évenkénti országos felmérések más európai felmérésekhez sem illeszkednek, ezért szakmailag nem elfogadottak (REUTHER és KREKEMEYER 2003). Standard felmérő módszer, és megfelelő értékelés hiányában bizonytalan az állományváltozási tendenciák megállapításának háttere is. Szakmailag elfogadott felmérés annál is inkább fontos lenne, mert a vidra, mint közösségi szempontból jelentős faj (pl. számos Natura 2000 terület jelölő faja) állományának helyzetértékelése kötelezettségünk, továbbá pontos ismeretek birtokában van lehetőség a faj- és élőhelyének megőrzése érdekében tenni (pl. Európai Uniós forrásokat mozgósítani). Vidra felmérésre és monitorozásra 2000 óta áll rendelkezésre az IUCN vidra szakértői csoportja által javasolt protokoll (REUTHER et al. 2000). 2.2. A vidra elterjedése Az eurázsiai vidra palearktikus faj, areája a 13 vidrafaj (CORBET és HILL 1991) közül a legnagyobb. Kelet-nyugati elterjedése Írországtól Japánig húzódik, északi elterjedési határa körülbelül a Sarkkör, délen Észak-Afrika, a Közel-Kelet, India északi része, illetve Délkelet-Ázsia szigetvilága (1. ábra). Ezen a nagy elterjedési területen belül legalább tíz alfaja ismert (MITCHELL-JONES et al. 1999). Jelenlétéhez különösen fontos a jó vízminőség, a táplálékellátottság és a partvonal megfelelő takartsága. A magas hegyvidékek kivételével vizek mentén bárhol előfordulhat (CHANIN 1985, MASON és MACDONALD 1986, KRUUK 1995, MITCHELL-JONES et al. 1999). A vidra Európában is széles elterjedésű faj (MITCHELL-JONES et al. 1999), kontinensünk egyik karakterisztikus ragadozója. Európai elterjedését az 1970-es évek közepétől, állomány hanyatlásának észlelését követően kezdték vizsgálni (pl. WEST 1975, MACDONALD és MASON 1976). A hatvanas, hetvenes években Európa-szerte jelentős állománycsökkenés történt, valószínűleg a mérgező kemikáliák (PCB-k, DDT), a vada-