Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
4. A VIDRA POST MORTEM VIZSGÁLATA - 4.1. Problémafelvetés, célkitűzések
példányokon már nem lehet segíteni, ugyanakkor ezek a szerencsétlenül járt vidrák más módon nem pótolható, lényeges alapismereteket szolgáltatnak, ezáltal sokat „tehetnek" vadon élő társaikért, a faj és élőhelyének megőrzéséért. Milyen kérdésekre is adhat választ az elpusztultán talált vidrák post mortem vizsgálata? A vidrapusztulást a leggyakrabban közölt autós gázolások mellett okozhatja: másik vidra vagy kutyatámadás, betegség, de a mortalitás közvetlen emberi tényezőre (orvvadászatra) is visszavezethető, továbbá összetett ok is előfordulhat (KRUUK és CONROY 1991, KRUUK 1995, HAUER et al. 2002). A hazai statisztika hiányos volt a vidra elhullási okok tekintetében, ezért azt részletesebben is vizsgáltuk. A külső jegyek, így a fej, a mancs állapotának, valamint a testen található külső sérüléseknek a vizsgálata további fontos ismereteket hozhat. A sérülések előfordulásai összefügghetnek a kondícióval, közvetve a táplálékellátottságra is utalhatnak. Az autós gázolások gyakran hidak közelében történnek. A mai napig nyitott kérdés (REUTHER et al. 2000, GROGAN et al. 2001), hogy a vidrák miért mennek fel az országútra, mikor a hidak alatt is átjuthatnának. Erre csak feltételezések, és részleges magyarázatok léteznek, melyek: 1) a táplálékhiányos időszakban (pl. télen), az autók által elütött állatokat fogyasztják, 2) az utak tradicionális vidra útvonalakat vágnak keresztül, a vidrák pedig ragaszkodnak a megszokott útvonalakhoz, vagy utat rövidítenek, 3) területjelzés miatt, 4) áradáskor nem szívesen úsznak át a hidak alatt zúgó, örvénylő vízben, és ha a híd alatti padkát is elönti a víz, akkor inkább átgyalogolnak az út fölött, 5) kíváncsiak. Vizsgálhatjuk a gyomortartalom súlya (és tartalma), valamint a kondíció, az évszak, a kor és más lehetséges összefüggésben álló tényezők kapcsolatát, mely közelebb vezethet az elhullási okok hátterének megértéséhez. A tapasztalatok alapján az utak tervezéséhez az átjárókra vonatkozó, szakmailag indokolt javaslatokat tudunk adni. Természetmegőrzési szempontból fontos a vidra kevéssé ismert szaporodásbiológiai sajátosságairól részletes adatokat gyűjteni. Erre a hiányosan ismert területre korábban már több vidrakutató is felhívta a figyelmet; köztük aki a vidrás berkekben az egyik legelismertebb szakember, Hans Kruuk professzor. Európa számos területén nyitott kérdés például, hogy a vidra hogyan alkalmazkodik szaporodásbiológiailag a környezeti feltételekhez, milyen az alomszáma, stb. (pl. KRUUK 1995). Ahol a táplálékforrások nagysága, vagy azok elérhetősége szezonálisan hullámzik, például a szélsőséges időjárási hatásoknak kitett északi területeken, ott a vidra szaporodása szezonális lehet (ERLINGE 1967, KRUUK et al. 1991), míg a faj elterjedési területének legnagyobb részén, ahol préda egész évben rendelkezésre áll, folyamatos ivari ciklus jellemzi (CHANIN 1985, MASON és MACDONALD 1986, SIDOROVICH és TUMANOV 1994, KRUUK 1995, GROGAN et al. 2001). A hímivar szaporodásbiológiai jellemzői még kevésbé ismertek (ELMEROS és MADSEN 1999). A post mortem vizsgálat lehetőséget ad az alomnagyság és a szaporodás szezonalitásának részletes tanulmányozására (pl. ELMEROS és MADSEN 1999, HAUER et al. 2002a, 2002b). A hazai vadon élő vidraállomány reprodukciós állapotáról korábbról nagyon kevés és hiányos információ, leginkább eseti megfigyelések álltak csak rendelkezésre. Alapkutatásból származó, részletes ismeretek hiányában pedig a fajmegőrzés bizonytalan alapokon áll. A mediterráneum kiszáradáshoz közeli folyómedreiben eredményes nyomfelméréssel (RUIZ-OLMO et al. 2002) szemben a hazai környezeti adottságok mellett a vidra alomnagyságáról nyomfelméréssel (téli nyomszámlálás és méret-felvételezés) csak alacsony hatékonysággal, és jelentős hibával terhelt adatokat lehetne gyűjteni. A post mortem vizsgálatban, a méhszarvakban található placentahegek száma alapján viszont meghatározható a vidra alomszáma. Bár az embrionális mortalitás módosító tényező lehet (HAUER et al. 2002), de a placentahegek számából jól lehet következtetni a világra hozott
