Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.4. Eredmények

táplálékban a vízi pocok fogyasztása volt számottevő az őszi és a téli időszakban (7, ill. 3%). Madarak alacsony arányban fordultak elő táplálékként. A halak részaránya egész évben alacsony szinten mozgott (17-27%), legalacsonyabb volt nyáron és legmagasabb tavasszal. A halfajok között a lassú folyású patakokra és halastavakra jellemző fajok egyaránt előfordultak. A vidrák domináns tápláléka nyári időszakban gerinctelenekből állt. Közülük a két tízlábú rákfaj, így a folyami rák (Astacus astacus) és a kecskerák {Astacus leptodactylus) fogyasztása volt jelentős. Nyáron a rákok jelentették a vidrák fő táplálékát (62%o) és még az őszi-téli időszakban is számottevő mennyiségben (8-9%) szerepeltek a vidrák étlapján (197. ábra). A Tetves patakon élő vidrák táplálkozási nicheszélessége relatív előfordulási gyakoriság (B=2,65-3,51 ) és biomassza számítás (B=l ,952,84) alapján is széles volt. Megvitatás. A Dráva-menti kisvízfolyásokon végzett vizsgálataink (LANSZKI et al. 2009) eredményei hasonlóak az Európa északabbi területein, szintén kisvízfolyásokon kapott eredményekhez (ERLINGE 1967, WEBER 1990, HARNA 1993, SIDOROVICH 1997), ahol a halak, esetenként a kétéltűek voltak a vidra fő táplálékai. A halfogyasztás jellegzetes évszakos mintázatot mutatott, tavasztól télig fokozatosan nőtt, bár területtől függően voltak eltérések. Az évszakos eltérést a halkészlet változása okozhatta, amelyet alapvetően a vízfolyások vízkészlete befolyásolt. Rövid ideig tartó kiszáradás, vagy a víz áramlásának megszűnése, a Babócsai Rinya kivételével, a vizsgált kisvízfolyások mindegyikén előfordult, különösen a késő nyári időszakban. Ez nagyban meghatározta a vízhez kötődő potenciális táplálékfajok állománysürűségét. A halfaunisztikai vizsgálatok szerint (SALLAI 2002a, 2002b) a Babócsai Rinyán a legjelentősebb halfaj a vörösszámyú keszeg (átlagos részarány: 45,5%) és a küsz (32,4%), mindkettő őshonos és euritop faj, de előfordult a halkészletben a szintén euritop ezüstkárász (6,5%>) és a stagnofil razbóra is (4,8%o). A másodlagos (a hal után a legfontosabb kiegészítő) táplálékok fogyasztási aránya legnagyobb tavasszal volt. A jelen vizsgálatban a másodlagos táplálékok között jellemzően a kétéltűek szerepeltek, de néhány területen más források (pl. kisemlősök, madarak, hüllők, gerinctelenek) hasznosítása is számottevő volt, amely nemcsak a tavaszi, hanem a nyári időszakban is fennállt. Európa legtöbb területén a vidra fő élőhelyein, így például a tavakon és a folyókon (pl. KRANZ 2000, JEDRZEJEWSKA et al. 2001, COPP és ROCHE 2003, REMONTI et al. 2008), a kiegészítő táplálékok fogyasztása a halkészlet ingadozásával összefüggésben legnagyobb mértékű télen és tavasszal. A tavaszi és különösen a nyári nagyobb mértékű kiegészítő táplálékok fogyasztása összefügghet a préda fajok egyedszámának változásával és elérhetőségével. Például tavasszal, a kétéltűek a nászidőszakban, vagy a madarak a tavaszi, nyári költési időszakban könnyebben hozzáférhetők a vidra számára. Egy helyszínen, a Dombó-csatorna Gyékényes melletti szakaszán, a kétéltűek a vidra elsődleges táplálékát jelentették. A kétéltűek időszakosan rendelkezésre állhattak a vízfolyások medrében is, de kétéltüeket a közeli, számukra alkalmas élőhelyeken például kis erdőfoltokban és mocsárréteken is megtalálhatták. A tőlünk északabbra és délebbre található európai régiókban, a kisvízfolyások mentén végzett vizsgálatokban is jelentős kiegészítő táplálékfogyasztást tapasztaltak. WEBER (1990) tél végén, tavasz elején, HARNA (1993) szintén tavasszal tapasztalt kiemelkedően magas kétéltűfogyasztást, míg Görögországban, GOURVELOU et al. (2000) magas madárfogyasztást ősszel, magas kisemlős és kétéltű fogyasztást télen tapasztalt. A mi vizsgálatunkban a gerinctelenek fogyasztása alacsonyabb volt, mint ERLFNGE (1967) Svédország déli területein, vagy a mediterrán régióban (BEJA 1996, GOURVELOU et al. 2000), ahol a kisvízfolyások mentén élö vidrák táplálékában a domináns hal mellett a tízlábú rákok fogyasztása volt igen magas arányú. A jelen vizsgálatunkban az őshonos folyami rák {Astacus astacus) fogyasztása egy területen, a leginkább bővizű és kiegyenlítettebb víz-