Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)

354 NATURA SOMOGYIENSIS Feje és tora sötétbarna, finom feketés rajzolattal, a torközép pamacsai okkerbarnák, a válltakarók éles fekete szegélyvonallal, potroha szürkésbarna. Az elülső szárny keskeny és hosszú, alapszíne sárgásbarna, igen erős vörösbarna és kékes fémfényű sötétbarna behintéssel, mely a tőtérben és a sejtben a legsötétebb. A belső keresztvonal kettős, éles, ferde lefutású, erősen zegzugos, világos kitöltésű, a külső elmosódottabb, finom ívekből áll, közte és a hullámvonal között sötét árnyéksávval. A körfolt sötét kitöltésű, a vesefolt kettős keretű, sárgás maggal, a sejtben a körfolt előtt és mögött fekete folttal. A hullámvonal apró fekete folttal (foltokkal) kezdődik, majd világos sárgásbarna vonalként fut le, a szárny szegély en sötét vonal húzódik, a rojt sötétbarna. A hátulsó szárny sárgásszürke, az erek sötét fedettségűek, a szegélytér sötétszürke, belső határa diffúz, a holdfolt csak ritkán kivehető. A fonák sárgásszürke, a külső keresztvonal jól látható, az elülső és a hátulsó szárny elülső szegélye barnásszürke, a külső szegély gyenge sötét árnyékkal. 35-43 mm (253. ábra). Eurázsiái faj, Nyugat-Európától a Közép-Kínai-hegyvidékig terjedt el, az európai populációk eléggé egyveretűek, míg az ázsiaiak külső megjelenésükben igen változatosak. Magyarországon elsősorban hegyvidéki területeken és a Nyugat-Dunántúl rétjein és erdei tisztásain található, aestiválás utáni példányai azonban bárhol felbukkanhatnak. A mesterséges fény vonzza. Egynemzedékes, június közepétől október végéig repül. Hernyóként telel, májusban bábozódik. A hernyó egyöntetű világoszöld, az első négy szelvényen egy fehér vonallal. Légzőnyílásai sárgák barna kerettel, ezek alatt a hernyó oldalán végigfutó fehérrel szegélyezett sötétzöld sáv található. Feje sárgászöld. Tápnövényei Rumex, Polygonum, Capsella, Ornithogalum és Cytisus fajok. (= nigrofulva ESPER, 1788; pyramis BORKHAUSEN, 1792). Típuslelőhely: Ausztria, Bécs környéke. Bronzos földibagoly polygona ([DENIS & SCHIFFERMÜLLER], 1775) 20. nem: Graphiphora OCHSENHEIMER, 1816 Nagytermetű, erős testfelépítésű lepkék. A fej kicsi, a homlok sima, az ajaktapogató felgörbülő. A hím csápja pillás, a nőstényé fonalas. A torszőrzet homogén, a lábszárak három tövissort viselnek. Az elülső szárny széles és magas, csúcsa kissé lekerekített, a hátulsó szárny nagy és széles. A hímivarszervben a válva keskeny és hosszú, erősen kihegyesedő és finoman visszahajló csúcsú. A sacculus rövid, a harpe vékony és hosszú, bazális része kissé hullámos, csúcsi harmada pásztorbotszerűen visszahajlik. Az aedoeagus hosszú, vékony cső, a carina két finoman tüskézett, kitüremíthető szalagot, a vesica egy pici, széles bázisú, kúpalakú cornutust visel. A nőstény tojócsöve igen rövid, az ostium bursae széles, kehelyalakú. A ductus bursae hosszú, lapított, szemcsezett; a cervix bursae nagy, bazális része gömbölyített, csúcsa kúposán kihegyesedő, felszíne erősen redőzött és bordázott. A corpus bursae tojásdad, finom redőkkel és viszonylag széles szignumcsíkokkal. A holarktikus nembe csak egyetlen faj tartozik, melyet Magyarországon is megtaláltak. A Nearktikumban önálló alfaj (ssp. haruspica GROTE) képviseli; számos ázsiai populációját írták le önálló alfajként, sőt fajként, ezek taxonómiai rangja nagyrészt tisztázatlan. Az Opigena nemmel áll legközelebbi rokonságban. Elsősorban nedves élőhelyekhez ragaszkodik, nincs nyári diapauzája. A hernyó telel át, apró növényeken és lombosfákon egyaránt megél. Feje és tora csaknem rajzolatlan, barna vagy barnásszürke, potroha világosabb szürkésbarna. Az elülső szárny alapszíne vöröses árnyalatú melegbarna, a hazai populációk rendszerint erősebb egérszürke behintésűek. A rajzolati elemek sötétbarnák, eléggé elmosódottak, rendszerint a kör és a vesefolt kerete feltűnően sötét, néha a csap folt is hasonlóképpen erőteljes. A hullámvo-