Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)
RONKAY G. & RONKAY L.: CSUKLYÁS-, SZEGFŰ-, ÉS FÖLDIBAGLYOK 17 18. alcsalád: CUCULLIINAE A trifid bagolylepkék igen jellegzetes, ám rendszertani szempontból kifejezetten problematikus alcsaládja. A korábbi, hosszú időn át követett felfogás (a Hampsonkatalógus felosztása, trifid alcsaládokra 1903-1908) alapján idesorolt tribusok egymástól gyakran igen jelentős bélyegekben különböztek, míg az alcsalád kulcsbélyege - a hosszú, szem elé lehajló szempillák megléte - filogenetikailag ugyancsak megkérdőjelezhető értékű, ráadásul számos más csoportban is megtalálható, ugyanakkor a hampsoni értelemben vett Cuculliinákra nézve sem volt általános. Az igen jelentős heterogenitás feloldására való törekvés eredményeképpen a legújabb időkben a Xylenini tribust a legtöbb szerző kiemelte a Cuculliinae alcsaládból és hol a korábbi "Amphipyrinae" (jelenleg Ipimorphinae vagy Dypterygiinae), hol a Hadeninae alcsalád bizonyos nemeivel hozta közelebbi kapcsolatba. Általánosan elfogadott volt, hogy a Cuculliinae alcsaládot a Cucullüni, Oncocnemidini, Feralüni és Psaphidini tribusok alkotják, ez a rendszer már messze jobban megfelel a homogenitás elvének, mint az alcsalád korábbi körülhatárolása. A legújabb kutatások, elsősorban molekuláris taxonómiai és a fejlődési alakok morfológiai vizsgálatának eredményei célszerűvé teszik az alcsalád további felbontását és a két utóbbi tribust egy különálló alcsalád (Psaphidinae) tribusaiként értelmezni. Vitatott kérdés továbbá az Episema Ochsenheimer genus rokonsági körének (Episemini), továbbá az Amphipyra és Pyrois nemek (továbbá több, Európában nem honos nem) alkotta tribus {Amphipyrini) megítélése. Míg az elsőként említett tribust többen a Cuculliinae alcsaládtól eléggé távolinak ítélik, addig az utóbbi csoportot, főként hernyómorfológiai és molekuláris taxonómiai érvek alapján, önálló alcsaládba sorolják, mely a. Psaphidinae alcsaláddal mutat közeli rokonságot (több szerző szerint egy alcsalád két tribusát képviselik). A fentebb vázolt problémák megoldása minden bizonnyal még hosszabb kutatást igényel és a trifine Noctuidae alcsaládok egységes felfogás szerinti értelmezése a közeli jövőben nemigen várható. Kompromisszumos megoldásként a korábban ebben az alcsaládban említett Episema, Cleoceris és Ulochlaena nemeket a Hadeninae alcsalád elején, araiak részeként tárgyaljuk, míg az Amphipyrini tribus egyébként bizonytalan átsorolásától eltekintettünk; a Xylenini tribus pedig a Hadeninae alcsaládban, az Orthosiini tribus közeli rokonaként kerül majd ismertetésre. Kis-, közepes, illetve nagytermetű lepkék egyaránt tartoznak az alcsaládba, a legnagyobb hazai fajok a 60 mm szárnyfesztávot is meghaladják. A fej szinte mindig nagy, a szemek jól fejlettek, gömbölyűek, a nyelv egyes csoportokban redukálódhat. A homlok általában sima, egyes nemek illetve fajok esetén jellegzetes kinövések, kráterszerű bemélyedések is megfigyelhetőek. A gallér a nemek többségében jellegzetes, esetenként igen hosszú csuklyát formál - ekkor a torszőrzet is erősen tagolt -, másutt az egységes torszőrzetbe olvad. A hím és a nőstény csápja egyaránt lehet fonalas, pillás, illetve változó mértékben fésűs. Apotroh rendszerint hosszú és hengeres, a potrohtövi illatpamacspár több nemben redukálódik vagy teljesen hiányzik. A lábszárakon nincsenek tövisek; a szárnyak nyújtottak, általában keskenyek és hegyes csúcsúak, a hátulsó szárny az elülsőnél rendszerint jelentősen rövidebb; erezete jellegzetesen trifid. A hím ivarkészülékében a tegument a vinculummal összekötő sclerit lapos, nem csavarodott, kifli- vagy piskótaalakú, a harpe a válva ventrális szegélyéhez igen közel ered, rendszerint ékalakú (esetenként csökevényes vagy hiányzik), a vesica a nemek döntő többségében nagyszámú, sokszor igen különböző alkotású cornutust visel, a vesica fegyverzete csak néhány nemnél {Cucullüni tribus) redukálódott külön álló diverticulumokon álló kisszámú (1-5), széles bázisú cornutusra. A pete gömbölyded vagy hordóalakú, általában kicsi és vastag falú. A hernyók csupaszok, sörtézetük ritka, bár egyes fajokon jól látható. Hasi állábaik hiánytalanok, a fej erőteljes, a tolóláb jól fejlett. Több genus (pl. Cucullia, Shargacucullia, Calophasia, etc.) esetében a hernyók erősen rajzoltak, virág(zat)okat illetve más növényi részeket mimetizálnak; gyakorta ehhez jellegzetes pihenő tartás is járul; számos faj hernyói nappal a talajban vagy a gyepszint alsó részében rejtőznek és csak éjszaka, illetve borús időben bújnak elő táplálkozni.
