Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

46 NATURA SOMOGYIENSIS vidra számára legkedvezőbben és valószínűleg leggazdaságosabban zsákmányul ejthető az 500-1000 g mérettartomány, melyre határozott (pozitív) preferencia tapasztalható. Az 500 g-nál kisebb méretű halak esetében vagy nincs (100 g és 500 g között, valamint 50 g alatt), vagy kismértékű preferencia (50-100 g) tapasztalható. Például az általában nagy gyakorisággal előforduló, kis testméretű razbórát és naphalat előfordulásuk gyakoriságával közel megegyező mértékben fogyasztotta a vidra. A preferencia indexek értelmezésénél célszerű figyelembe venni többek között a halak ívásának időszakát, a fajösszetételt, az állománysűrűséget, az egészségi állapotot, a préda fajok mimikrijét, preferált előfordulását a víztérben. A faj összetétel ismeretének gyakorlati fontosságát a süllőpreferencia esete példázza. Ez a faj a legértékesebb hal, melyet eutróf halastavon elő lehet állítani. A vidra a kisméretű (átlagosan 150 g) süllőt általában nem kereste vadászútja során, azonban a Fonói tavon, a 6. évben mégis jelentős süllőpreferenciát lehetett tapasztalni. Ebben közrejátszott, hogy a haltáplálék-készletben a halak döntő többsége a vidra által kevéssé preferált 500 g alatti tartományba tartozott. Ezért a vidra a lehetőségekhez alkalmazkodva a kisebb méretű, számára könnyen zsákmányul ejthető halakat, köztük a kis méretű süllőt is fogyasztotta. A vízfenék közelében és a nyíltvízen tartózkodó halakat (pl. az 1000 g feletti pontyot és busát), valamint a környezetébe (vízfenék színébe) olvadó harcsát és compót a vidra általában nem vadászta. A sekélyebb, vízi növényzettel borított, viszonylag tiszta vizű part menti régiót előnyben részesítő 100-500 g-os csuka és ezüstkárász, valamint a vízinövényekkel benőtt területen élő sügér könnyebben észrevehető és elejthető zsákmányt jelent a vidra számára. Könnyebb észrevehetőségük miatt ezek az előfordulásuknál általában nagyobb gyakorisággal találhatók meg a vidra táplálékában. A haltermelési időszakon kívül (FHTkjj), a patakban viszonylag kevés faj élt. Ebben az időszakban a patakra jellemző halfajokat, így a vízfenéken élő, iszaplakó csíkféléket is preferálta a vidra, melyeket máskor mellőzött. A vizsgálatok összhangban állnak KRUUK (1995) megállapításával, miszerint az eutróf tavakban jellemző kis látótávolság (kb. 70 cm) akadályozza a mélyebb, nyílt vizekben előforduló, nagyobb méretű halak zsákmányolását. A preferencia adatok alapján megállapítható, hogy a vidra halastavi károkozása megelőzhető, vagy mérsékelhető járulékos halfajok, pl. ezüstkárász, kárász, keszegfélék telepítésével, vagy legalább kis egyedszámban való megtűrésével. Leginkább a területre jellemző, természetes halállomány egy részének fenntartása lenne célszerű (KEMENES és NECHAY 1990). Ezek a halak nem jelentős konkurensei a gazdaságilag fontos pontynak, emellett táplálékforrását képezhetik ragadozó halaknak, például a csukának is. A halastavi gazdálkodásban jelentős termeléskiesést okozó kínai razbóra és naphal általában fontos táplálékát képezik a vidrának. Azonban ezen adventiv gyomhalak elszaporodása és károkozása a jelentkező vidrakárnál sokkal jelentősebb is lehet. Speciális teleltető tavakon az elektromos kerítés alkalmazása hatékony a vidrakár megelőzésében; ám sajnos a villanypásztor is őrizetet igényel (de nem a vidra miatt). A védelem nélküli tároló tavakon a fentiektől lényeges eltérések tapasztalhatók. A vidra tápláléka a különböző Dráva-menti élőhelyeken A vizsgált Dráva-menti területek között, a szigorú határzóna őrizetnek köszönhetően természetes állapotban fennmaradt élőhelyek is szerepelnek. Ezen kívül megtalálhatók köztük horgászat vagy turizmus által befolyásolt, de még természeteshez közeli vizes élőhelyek. Valamilyen emberi behatás mindenhol tapasztalható, például a Dráva folyón Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban jelenleg is tucatnyi kisebb vízerőmű működik. A folyó ennek ellenére ma is Európa egyik legzabolátlanabb vadvize; a Drávát