Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

LANSZKI J.: RAGADOZÓ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁS-ÖKOLÓGIÁJA 47 övező erdők, holtágak még gyakran az érintetlenség benyomását keltik. Szomorú aktualitás, hogy horvát területen Novo Virje térségében monumentális erőművet terveznek megépíteni. A Dráva folyó Somogy megyei szakaszán megkezdett természeti monitoring vizsgálatai alapján ez alapvetően befolyásolja majd a Dráva-mente vízgazdálkodását és ezen keresztül növény- és állattársulásait. A vidra táplálék-összetétele A vidra fő táplálékát bőséges haltáplálék-készlet esetén halak alkották a Dráva folyón, a tavakon és a holtágakon. A Dráva-menti haltáplálék igen változatos képet mutatott, az élőhelyek jellegétől függően alakult a fajösszetétel (7. és 8. melléklet). Például a sebes vízfolyást kedvelő fajok közül a márna is megtalálható a táplálékban. A Bélavár melletti holtágon gyűjtött vidra ürülékben talált tokfélét és márnát valószínűleg a közelben folyó Dráván ejtette zsákmányul a vidra. Az elmocsarasodó élőhelyeket jelző szivárványos ökle, compó, vagy csíkfélék inkább holtágakban, valamint a Barcsi Borókás Tájegység felhagyott halastavaiban fordultak elő gyakrabban zsákmányállatként. A fogassüllő főként a téli-tavaszi, a bőséges vízutánpótlásos időszakban, a csuka viszont egész évben szerepelt a vidra étlapján. Tanulságos a horgászattal hasznosított tavakon és holtágakon élő vidrák haltápláléka. A somogyudvarhelyi kavicsbánya tavakon a fajokban szegény táplálék döntő részben törpeharcsából és ezüstkárászból állt. Érdekes esetet sikerült itt megfigyelni: a part közelijégre kéttucatnyi törpeharcsa fejet "tett ki" a vidra. A Barcs melletti Kisbóki holtágon a vidra fajokban viszonylag gazdag tápláléka hasonló az eutróf halastavakon élő példányokéhoz. Leggyakoribb táplálékot a kisméretű (100 g alatti) törpeharcsa, naphal és ezüstkárász jelentett, de téli-tavaszi időszakban ritkán előfordult ponty (1,3%) fogyasztása is. A vizsgált Dráva-menti élőhelyeken a vidra táplálékában a halak alacsony, kb. 50-60% alatti előfordulási gyakorisága azt jelzi, hogy a halkészlet nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben. Ezen kívül az évszakok (időszakok) között nagymértékű volt a halkészlet ingadozása. Ilyen esetben a másodlagos táplálékforrások szerepe nő meg, melyek leggyakrabban kétéltűek, vagy ritkábban madarak lehetnek. A madarakból, kétéltűekből és hüllőkből álló táplálék, a Dráva mentén fajokban gazdagabb volt, mint a halastavakon. Különösen érvényes ez a bélavári holtágra a babócsai Ó-Drávára és a Barcsi Borókás középrigóci tavaira. A tipikus másodlagos források szerepe azonban bőséges halellátottság mellett nem több kb. 20%-nál. Amennyiben további táplálék taxonok, pl. emlősök és gerinctelenek szerepe (is) jelentőssé válik a vidra táplálékában, ez az általános táplálék ellátottság súlyos hiányára hívja fel a figyelmet. Ilyen problémák merültek fel az időszakosan kiszáradó élőhelyeken, pl. a Lankóci-erdőben, a Dombó-csatornán, és általában a csatornákon, patakokon. Kiugróan magas kisemlös és vízi rovar fogyasztás a Barcs-Komlósdi Rinyán fordult elő téli-tavaszi időszakban (7. melléklet), valamint a Babócsai Rinyán egész évben (25. ábra). A táplálékként szereplő kisemlös fajok között vizes élőhelyhez kötődő cickányok, vízi pocok és pézsmapocok, valamint erdeiegér és kistestű pocok fajok egyaránt előfordultak. A gerinctelenek aránya egész évben különösen magas volt a Barcs-Komlósdi Rinyán és a Korcsina patakon élő vidra táplálékában (25. ábra, 7. és 8. melléklet). Az ízeltlábúakból álló táplálék fajokban gazdag volt. A leggyakoribb sárgaszegélyű csíkbogár mellett vízhez kötődő és szárazföldi fajok, víztisztaságot indikáló tízlábú rákok (pl. Dráva folyón, babócsai Ó-Dráván, és a Rinyán) egyaránt előfordultak. A Lankóci-erdő vizes élőhelyein élő vidra táplálék-összetétele részletesebben későbbi alfejezetben található meg.