Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

LANSZKI J.: RAGADOZÓ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁS-ÖKOLÓGIÁJA 37 A Kárpát-medencei állomány jelenleg még stabil, megóvása a faj fennmaradásának egyik nagyon fontos feltétele lehet. Magyarországon a vidra 1974 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Feltételezhetően a védelemnek és a nagy kiterjedésű mesterséges halastórendszerek kialakításának köszönhetően nőtt a vidrapopuláció. Az utóbbi években, a mezőgazdasági területek privatizációjával a halastavak döntő része is magánkézbe került. A fokozottan védett vidrával együtt jelentkezik annak kártétele és felmerül a vélt, vagy valós kár megtérítésének igénye is (TANKÓ és TASSI 1978, GERA 2001). A tényleges kár viszont nehezen állapítható meg. Kártérítési pénzalap, illetve kompenzációs közgazdasági kedvezmények pedig máig sincsenek annak ellenére, hogy a Természetvédelmi Törvény erre lehetőséget ad. Egy közép-európai (osztrák, kelet-német tartományi, cseh és magyar) összehasonlítás szerint (KRANZ 2000) a magyar halastó tulajdonosoknak legnagyobb kárt (65%-ban) a kormorán okozza, majd második helyen szerepel a vidra (20%)), de ezzel szinte megegyező az illegális horgászat (15%). Ez utóbbi tényező nálunk a legmagasabb arányú. A többi, a vizsgálatban szereplő országban a vidra károkozását a hazainál nagyobbra becsülték (40-88%). Már a védetté nyilvánítást követően felmerült a vidra táplálkozási szokásainak és az élőhely kapcsolatának kutatása iránti igény (TANKÓ és TASSI 1978). Miért van erre szükség? Mert a vidra táplálék-összetételének, és ezen keresztül szokásainak ismerete segítséget jelenthet kártételének mérséklésében. Magyarországon a vidra táplálkozás-ökológiai vizsgálata azért kezdődött meg, mert a külföldi eredmények egy részének a hazai ökológiai feltételek melletti adaptálása nehézkesnek tűnt. Például számos vizsgált halfaj nálunk nem él, vagy ritkaságnak számít, pl. lazac, pisztrángok, ugyanakkor több fontos hazai faj szerepét egyáltalán nem vizsgálták a táplálék-összetételben. További lényeges szempont, hogy a hazai vidraállomány nemzetközi viszonylatban is számottevő. Magyarországon elsőként KEMENES (1988) publikált adatokat a vidra táplálék-összetételéről. A szerző a vidra táplálékában összesen kb. 20%-ban talált puhatestűeket, ízeltlábúakat, kistestű madarakat, kisemlősöket, növényeket, és 80%-ban halakat. Vizsgálata szerint a gazdaságilag jelentős halak aránya még tógazdasági területen sem haladta meg a 40%-ot. További vizsgálatokban (KEMENES és NECHAY 1990) öt, egymástól lényegesen eltérő magyarországi területen: a Balatonon, a Kis-Balatonon, az ócsai védett tőzeglápon, a veresegyházi horgásztavon és a somogyfajszi horgásztavon tanulmányozták a vidra téli és tavaszi táplálék-összetételét. Vizsgálatuk szerint élőhelytől függetlenül a hal volt a vidra domináns tápláléka (67-91%), legalacsonyabb értéket Somogyfajszon, a legmagasabbat Veresegyházán tapasztalták. Másodlagosan fontos táplálékot képeztek a rovarok (4,0-28,1%) a Balatonon, a Kis-Balatonon, Ócsán és Somogyfajszon, valamint a puhatestűek (5,6%) Veresegyházán. A kétéltűek (3,3%) csak a Balatonon, az emlősök (5,5%) és a madarak (4,1%) a Kis-Balatonon voltak jelentősek a táplálékban. A szerzők a haltáplálékot gazdasági szempont alapján (káros, közömbös és haszonhal) csoportosították és értékelték. A vizsgált területek sokféleségéből adódóan azt tapasztalták, hogy egyes területeken a vidra táplálékában a gazdaságilag közömbös és káros halak domináltak, míg máshol a gazdaságilag jelentős fajok fordultak elő nagyobb részesedésben. Megállapításuk szerint a vidra generalista a haltáplálékkal szemben, nem részesít előnyben egyes halfajokat. Ez alapján a szerzők a halgazdaságok számára azt javasolták, hogy célszerű a természetes halállományt is fenntartani, mert a járulékos halak a vidra haltáplálékát képezik. NAGY (1999) a Balatonon és a Kis-Balatonon élő vidra későbbi tanulmányozása során a KEMENES és NECHAY (1993) vizsgálatához hasonló eredményt kapott. A vidra elterjedési okainak felderítése szempontjából fontos KEMENES (1993), valamint KEMENES és DEMETER (1994) kutatása. Vizsgálatuk szerint a vidra meglepően toleráns az emberi tevékenységből adódó zavarással szemben (városok közelsége, földművelés). Ezzel ellentétben kimondottan érzékeny a part menti vegetáció eltávolítására és a vízmélység csökkenésére, valamint nem kedveli a meredek partoldalt.