Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)
38 NATURA SOMOGYIENSIS Az eddigi, hazai elterjedésre vonatkozó felmérések (TANKÓ és TASSI 1978, KEMENES 1993, SZEMETHY és HELTAI 1996, GERA 2001, HELTAI 2002), továbbá élőhelyi vizsgálatok (KEMENES és DEMETER 1994, 1995), valamint a korábbi (KEMENES és NECHAY 1990, KEMENES 1993, NAGY 1999) és jelen tanulmányban szereplő táplálkozás-ökológiai kutatások alapján körvonalazódik a vidra jelentősége és szerepe halastavainkon és más vizes élőhelyeken. Mindezek egy esetleges vidravédelmi stratégia és a kármérséklő gyakorlat kialakításakor adhatnak segítséget. A vidra tápláléka és halpreferenciája halastavakon A vidra táplálék-összetétele Saját vizsgálataim szerint a vidra táplálékában területtől, évszaktól és évtől függetlenül általában a hal dominált, aránya a Fonói halastó körzetében (FHTk) 41 és 81%, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben (BmTK) 67 és 91 % között alakult (19. ábra, 3. melléklet). Azokban az időszakokban, mikor haltermelés folyt a tavakon, viszonylag alacsony arányban fogyasztott a másodlagosan fontos táplálék-forrásokból, például a kétéltűekből. A FHTk-ben, a II. mintavételi időszakban (3.+4. év) a vidra számára kedvezőtlen élőhelyi feltételek mellett az egyébként másodlagosan fontos kétéltűek (főként békák) váltak elsődlegesen fontos táplálékká. Ez elsősorban a vidra tavaszi fő szaporodási időszakában volt jellemző, de kiemelkedően magas volt a kétéltűek fogyasztása nyáron is. A vizsgált területeken a kétéltű táplálék-forrásban a barna varangy mellett, a FHTk-ben a tavi béka, a BmTK-ben az erdei béka válhatott nagyobb számban prédaállattá. Ezeken kívül mindkét területen jelentős számban zsákmányolhatott kecskebékát, kisebb számban mocsári békát, zöld levelibékát, vöröshasú unkát, tarajos gőtét és a pettyes gőtét is. A BmTK-ben a fenti fajokon kívül megtaláltuk a zöld varangyot és kis egyedszámban a barna ásóbékát, valamint a kis tavibékát is az ürülékmaradványok között. A FHTk-ben a II. időszakban a kétéltűeken kívül a vidra számottevő mértékben fogyasztott gerincteleneket is. A legjelentősebb faj a sárgaszegélyű csíkbogár volt (19. ábra, 3. melléklet). A gerinctelenekből álló táplálékában nemcsak vízhez kötődő fajok, pl. szitakötők, tízlábú rákok, bolharákok, karimás tányércsiga, hanem a tavakat körülvevő erdőkben élő szárazföldi fajok is szerepeltek, pl. kékfutrinka, májusi cserebogár. Az öszszes többi táplálékcsoport kis jelentőségű volt (19. ábra, 3. melléklet) a három fő kategória (halak, kétéltűek+hüllők és gerinctelenek) mellett. A kisemlősök közül a FHTk-ben rovarevőket, mezei nyulat, vándorpatkányt, pézsmapockot, vízipockot, mezei pockot, erdei pockot, valamint a BmTK-ben erdei egereket és erdei pockot evett. Őz fogyasztása csak egy esetben fordult elő (FHTk m ), amikor valószínűleg elhullott állatból táplálkozott a vidra. A vidra nyáron (különösen a FHTkf esetében) fogyasztotta a legtöbb madarat. A madártáplálékot zömében kistestű énekesmadarak alkották, de ezek mellett a FHTk-ben fácánt és szárcsát, a BmTK-ben a szárcsa mellett récefélét is evett. A növényi táplálékot zömében vízhez kötődő fajok alkották, pl. gyékényfélék, sásfélék és békalencse. Előfordulási arányuk különösen a FHTk-ben, az I. időszakban volt magas, a BmTK-ben viszont alacsony szinten mozgott. A felmérések alapján megállapítható, hogy a halastavakon élő vidra elsődlegesen fontos (domináns) táplálékát más vizsgálatokhoz hasonlóan halak képezték. Az élőhelyi változások a vidra táplálékforrását jelentős mértékben érintették. A halgazdálkodás elmaradásának, a halsűrűség drasztikus csökkenésének és a növényzetben bekövetkezett
