Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

Összefoglalás A tanulmányban 1991 és 2001 között vizsgált hét ragadozó emlős faj szerepel, ezek: a vidra {Lutra lutra), a hermelin {Mustela erminea), a nyest {Martes foiná), a nyuszt {Martes martes), a borz {Mêles mêles), a vörösróka {Vulpes vulpes) és az aranysakál {Canis aureus). A vizsgált területek dél-nyugat Magyarországon helyezkednek el, részben mezőgazdasági művelés alatt állnak (Fonói tó, Kétújfalu és Mike-Csököly körzete), részben erdők (Gyékényesen a Lankóci erdő), vagy erdőkkel övezett tavak (Boronkamelléki Tájvédelmi Körzet és Petesmalom). Ezeken kívül a Duna-Dráva Nemzeti Park vizes élőhelyein vizsgáltam a vidra táplálkozási szokásait, így a Dráván (ŐrtilosSzentmihályhegyen és Vízváron), holtágakon (Bélaváron, Babócsán és Barcson, a Kisbókon), tavakon (Somogyudvarhelyi kavicsbánya tavakon és Barcson, a Rigóc patak tavain), valamint csatornákon és patakokon (a Dombó csatornán, a Babócsai Rinyán, a Barcs-Komlósdi Rinyán és a Korcsinán). A ragadozó emlősök táplálék-összetételének vizsgálata hullaték analízissel történt, összességében több mint tízezer minta alapján. Eutróf halastavakon (a Fonói tavon és a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben) vizsgáltam a vidra táplálkozási szokásait és halpreferenciáját. A vidra haltápláléka és a rendelkezésre álló haltáplálék-készlet relatív gyakorisági adataiból számolt korrelációs együtthatók (r

P

) általában szorosak voltak, így a Fonói tavon 6 év alatt: 0,56 (P<0,05), 0,87 (P<0,001), 0,93 (P<0,001), 0,79 (P<0,05), 0,36 (NS) és 0,81 (P<0,001), a Boronkamelléki Tájvédelmi Körzetben két év alatt: 0,02 (NS), 0,33 (NS). Az esetenként tapasztalt alacsony korrelációs értékek azt jelezték, hogy a vidra haltáplálék választását nemcsak a halak faja határozta meg, hanem jelentős volt a halak méret szerinti preferenciája is (r

s

= 0,70, P<0,01). A halpreferencia-számítás Ivlev-féle preferencia index alkalmazásával történt (Ej, min.:-l, max.: +1). A vidra a nagy súlyú, 1000 g feletti halakat fajtól függetlenül, az előfordulási gyakoriságuknál kisebb arányban fogyasztotta (Ej= -0,51), az 500 és 1000 g közötti halakat preferálta (E~ 0,79). Nem volt jelentős és határozott preferencia az 500 g alatti mérettartományra (Ej= -0,02-0,38). A halak víztérben való jellemző előfordulási régiója szerinti preferencia is jelentős volt (P<0,01). A vidra, az előfordulási gyakoriságuknál kisebb arányban fogyasztotta az elsősorban nyíltvízi (E— -0,64) és a vízfenék közelben élő halakat (E~ -0,22). Előnyben részesítette a vízinövényekkel (hínár fajokkal) benőtt területen (Ej= 0,46) és kismértékben a sekély part menti régiókban élő halakat (E~ 0,14). A halgazdálkodás elmaradásával és a növényzetben bekövetkezett drasztikus változások hatására a vidra a rendelkezésre álló, vízhez kötődő, de egyébként másodlagos táplálék-készletét (kétéltűek és vízi rovarok) jelentős mértékben hasznosította, eközben évszaktól függően, esetenként akár másodlagos fontosságú táplálékká váltak a halak. Egyes Dráva-menti vizes élőhelyeken, így a Dráva folyón, a Barcsi Borókás Tájvédelmi Körzet tavain, a kavicsbánya tavakon, a Bélavári-, a Kisbóki- és a Babócsai holtágon a vidra fő táplálékát bőséges haltáplálék-készlet esetén halak alkották. A táplálékban a halak időszakonkénti alacsony (kb. 50-60% alatti) előfordulási gyakorisága azt jelezte, hogy a haltáplálék-forrás nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben, vagy az évszakok között nagymértékben ingadozott. Ezeken a területeken a másodlagos táplálék-