Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

LANSZKI J.: RAGADOZÓ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁS-ÖKOLÓGIÁJA 107 let). Szarvasfélék (gímszarvas, dámvad és őz) a vaddisznónál nagyobb gyakorisággal fordultak elő, mégis ez utóbbi biomasszája volt a meghatározó a táplálékban. Háziállatot és halat nem fogyasztott a sakál, a madarak (kistestű énekesmadarak), a hüllők (gyíkok) és kétéltűek szerepe jelentéktelen volt (73. ábra, 16. melléklet). ízeltlábúak közül futóbogarakat és lótücsköt viszonylag gyakran (16%), de kis biomassza számítás szerinti részesedéssel (0,4%) fogyasztott. Növények közül kukorica és fűfélék fordultak elő a táplálékában, de szintén jelentéktelen mennyiségben (73. ábra, 16. melléklet). A Mike-Csököly körzetében vizsgált aranysakál és a vörösróka táplálék-összetétele nem különbözött szignifikánsan (P= 0,117). Vagyis a területen élő sakál, majd az azt felváltó róka a rendelkezésre álló táplálékforrásokat hasonló arányban hasznosította. Az aranysakál hazai elterjedésének központjában Az aranysakál hazai elterjedésének központjában, Kétújfalu körzetében az elsődlegesen fontos táplálékot minden évszakban a kisemlősök jelentették (73. ábra, 16. melléklet). A kisemlősök fogyasztott biomasszájának aránya - bármely más vizsgált ragadozó emlőshöz viszonyítva - évszaktól függetlenül szűk tartományban mozgott és kiemelkedően (!) magas volt (83-97%). A kisemlősökhöz képest bármelyik más táplálék csoport szerepe elenyésző volt. A sakál a legkevesebb rágcsálót nyáron, a legtöbbet télen fogyasztotta. A télen fogyasztott kisemlősök aránya közel kétszerese volt, mint az aranysakál hazai elterjedésének peremén élőknek (73. ábra, 16. melléklet). A kisemlősökön belül a mezei pocok jelentette a fő táplálékot (biomasszája 56-83%)), de emellett nagy gyakorisággal fordultak elő táplálékként különböző erdei egerek és erdei pocok is. Ritkán cickányféléket és mogyorós pelét is zsákmányolt. Mezei nyúl fogyasztás a kritikus téli és tavaszi időszakban egyáltalán nem fordult elő. Nyáron átlagosan 0,1 % és ősszel is 2% alatt maradt a nyúl fogyasztott biomasszájának aránya. A csülkös vadak fogyasztott biomasszájának aránya évszakonként 2,5 és 5,5% között mozgott (73. ábra, 16. melléklet). Télen és ősszel a vaddisznó, az év többi részében a szarvasfélék jelentettek fontosabbak táplálékot. A csülkös vad fogyasztása valójában tavasz végén és nyáron emelkedett meg; ez a szarvasfélék ellesi és utódnevelési időszaka. Ekkor a sakálok az újszülött, illetve a néhány napos és néhány hetes elfektetett, vagy elpusztult borjakból és gidákból is fogyaszthattak. A fiatal egyedeket a róka is képes lefojtani, csak ez ritkábban fordul elő (14. melléklet). A sakál a tavasz végi és nyár elejei időszakban a beteg, legyengült gidákat és borjakat csalhatatlanul képes kiszemelni és azokat zsákmányul is ejti. Viszont az év többi részében feltételezhető, hogy többségében elpusztult vadból táplálkozhattak. A területen végzett terepi megfigyelés szerint az őzsuta a sakált elkergeti (!) gidája közeléből. A legelő vad pedig még a fejét sem emeli fel, amikor közelében haladnak el sakálok, vagy felhangzik az üvöltésük (GELLAI T., KOLOZSI G.). Téli időszakban a nagyvadak részaránya elenyészően alacsony volt a hazai elterjedési peremterületen élő sakálhoz (vagy általában bármely terület rókaállományához) viszonyítva. Mindezek az adatok világosan jelzik, hogy a sebzett vad keresése a vadászok részéről itt valóban hatékonyan zajlott. A háziállatok nyáron szerepeltek számottevő arányban, ekkor fogyasztott biomasszájuk megközelítette a 10%-ot. A táplálékként előfordult macska dögből (lőtt, vagy autó által elgázolt), de akár zsákmányolásból is származhatott. A szarvasmarhát és sertést kizárólagosan dögkút közelében fogyaszthatták (73. ábra, 16. melléklet), a vizsgált területen legeltetés nem folyt. Egyetlen esetben sem lehetett kimutatni juhfogyasztást, pedig az első vizsgálati évben a mintagyűjtési területen keresztül gyakran hajtottak át birkanyájat. Éppen itt "vádolták" a tulajdonosok a sakálokat a nyáj tizedelésével. A madártáplálékon belül a fácán bizonyult a legjelentősebbnek (73. ábra, 16. melléklet). Fogyasztott biomasszájának aránya a tavaszi költési időszakban számottevő (4%),