Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Mészáros Ádám: A beás cigányok korai története és megtelepedésük Barcson

Mészáros Ádám: A beás cigányok korai története és megtelepedésük Barcson A közel sem homogén magyarországi cigányság lélekszáma az 1993-94-es adatok alapján 450-500.000 főre tehető. Ez az adat azonban nem azoknak a számát mutatja, akik magukat ténylegesen cigánynak mondják, hanem azokét, akiket a környezetük cigányként tart számon. A 2000. évi népszámlálás idején a cigányság becsült számát mintegy félmillió főre tették, ám ezzel szemben alig kétszázezer magyar állampolgár vallotta magát cigánynak illetve romának. 1 1980-ban a magyarországi cigányok 71%-a magyar, 21%-a cigány (romani) és 8%-a román (beás) anyanyelvű volt. 200l-es adatok szerint a magyar anyanyel­vűek aránya eléri a 90%-ot, míg a cigány (romani) és a beás anyanyelvűek 5­5%-ot tesznek ki. A hazai cigányságot a következő csoportokra oszthatjuk: I. Cigány (romani) nyelven beszélők 1. Kárpáti cigányok (magyar cigányok) Ez a régi magyarországi cigány dialektus. Ma már kevesen beszélik. A középkor óta itt élő kárpáti cigányok nagyobb részének ma már magyar az anyanyelve. 2. Szintók (vend vagy német cigányok) Szlovén és német hatás alatt fejlődött cigány nyelvjárás. Kevés hazai beszélője van, főleg a nyugati határ mentén. Köszörűs cigányoknak is hívják őket. 3. Oláh cigányok A hazai cigány anyanyelvű lakosság 90%-a, a hazai összcigányság mint­egy 21%-a ide sorolható. Az „oláh" elnevezés arra utal, hogy a román fejedelemségekből érkeztek hazánkba a 18. és - főleg - a 19. században. Legelterjedtebb nyelvjárásuk a lovári, amelyen erős román nyelvi hatás mutatható ki. Anyanyelvükön гот-пак, (t.sz.roma) mondják magukat. Az oláh cigányokat számos foglalkozási alcsoportra oszthatjuk: • lovari (lókupecek, kereskedők - a lóvé/pénz szóból) • kolompárt (fémművesek, kolompkészítők) • csurári (rostakészítők, késesek) • kelderási (üstfoltozók) • colari (szőnyegesek) • dirzári (rongyeszedők) • gurvari (ökrös cigányok) • cerhari (sátoros cigányok) • masári (halász cigányok) • kherari (házaló cigányok) Békési 2005. 233. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom