Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs – Krím-félsziget – Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából, 1944. december – 1948. július
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs - Krím-félsziget - Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából Végül Konstanca (Constanta) kikötőjében több hét telt el várakozással, tétlenséggel. A semmittevés után behajózták a csoportot, és csak szovjet földön, Szevasztopol kikötőjében hagyhatták el a hajót. Egy hetes újabb kikötői „csendélet" után vette kezdetét a kálvária, az orosz hadifogolytáborok sorba látogatása. Az első a gyengén felszerelt, rossz állapotú, nem fűthető, de valaha gyönyörű kastélyépület, mint láger Rekatorián volt. Alkalmatlannak bizonyult, hogy a közelgő telet az épületben lehessen tölteni. A hideg beálltáig romeltakarítás és újjáépítés volt a hadifoglyok elfoglaltsága. A hideg miatt a közeli, még a cárok idejében épült, de a háború alatt súlyos károkat ért épületbe lettek elhelyezve, amit természetesen használható állapotba kellett hozni. A lágerélet során mindenhol építkezéseken dolgoztak, de az előírt napi normát szinte lehetetlen volt teljesíteni. Feszített ütemben kellett a rommá vált épületeket lebontani, illetve újjáépíteni. A németajkú magyar hadifoglyokat összeterelték, és a kietlen, szétbombázott vidék közepén álló Krasznij Perikaba-\ lepusztult lágerbe kísérték. Az öszszedőlt, romos épületek mészkőből kirakott alapjait kellett szétszedniük, hogy egy másik hadifogoly csoport újabb építkezésekhez szükséges meszét égessék ki a kövekből. A munkát épphogy befejezték, máris újabb tábor következett: Likita. Itt is romeltakarítás, házbontás, anyaghordás volt a feladatuk. Likita volt az eddigi táborok közül a legkomfortosabb. Szívesen maradtak volna a lágerben, ameddig szükséges, de további sorakozók, gyalogmenetek, utazások következtek. Az újabb lágerben, Balaklaván is találkozott szulokiakkal: Trixler Józsefiéi és Szikinger Györggyel. Az építkezéseknél, ahol dolgoztatták a foglyokat, nagyon rosszak voltak a munkakörülmények. A gyenge és elégtelen étkezés - a rendszeresített állandó csalán- és korpaleves - és a hosszúra nyúlt, napi 10-12 órás munkaidő miatt sokan legyengültek, megbetegedtek, többen meg is haltak. Magenheim Péter azonban mindent elfogyasztott, amit enni adtak, mert nagyon erős élni akarás fűtötte, és mindenképpen haza akart jutni. A csoportot innen is tovább vitték, és Ukrajna újabb lágerei következtek. Azt közölték a magyar foglyokkal, hogy az útirány, amerre mennek, hazafelé mutat. Mindannyian örültek a hírnek, de a Zaporozsje-i táborban sínylődő magyar hadifoglyoktól értesültek a lehangoló, kellemetlen hírről, hogy egyelőre nem vezet út hazafelé. Továbbra is romeltakarítás, bontás és építkezés jellemezte munkájukat. Hosszabb idő után elrendelt sorakozó, majd az összapakolást követően a Kijev melletti Darnica lágerének lakói lettek. E táborban már engedélyezték, hogy családjaik részére havonta egy 25 szavas levelet írjanak. 1948-tól fokozatosan javultak a fogolytáborok étkezési, egészségügyi feltételei. Ezzel arányosan csökkent a foglyok elhalálozási aránya is. 246
