Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései édesapja. Időközben nyugdíjba ment az alhadnagy és elköltöztek Szekszárdra. Egy szombati napon megbeszéltem a barátommal, hogy meglátogatjuk őket Szekszárdon, kerékpárral. Szombaton este 11 óra felé elindultunk, és vasárnap reggelre megérkeztünk Szekszárdra, este pedig hazaindultunk. A barátommal együtt összesen kétszer tettem látogatást Szekszárdra, de egyedül többször sikerült megjárni kerékpárral a Barcs-Szekszárd útvonalat. Egy alkalommal Barcsra jövet Szekszárdtól 10 km-re, Kakasdnál az erős szembeszél miatt már anynyira elfáradtunk, hogy tolni kellett a kerékpárt. Az idő multával azonban kiábrándultam a lányból. A lány családja és maga a lány is felvágtak arra, hogy az édesapja alhadnagy volt, noha akkoriban ez a fokozat nem számított tiszti rangnak. Az alhadnagy a legmagasabb fokozatú altiszti rang volt, de az öreg-пек még így is havi 400 pengő volt a havi nyudíja. Egy alkalommal a leány elszólta magát, hogy úgysem lehetünk egymásé a köztünk meglévő rangkülönbségek miatt. Ennek ellenére, amikor 1937-ben bevonultam katonának, még írogatott nekem. A katonaság ideje alatt egyszer sem látogattam meg. Ugyanakkor lelki-ismeret furdalást éreztem a lány miatt. Gondoltam, hogy hátha megint beleszeretek, és újra összejövünk. Pénzügyőri kinevezésem után (1939) ezért kértem magamat Tolna megyébe. Ugyanakkor Somogyba nem kérhettem magamat, mert onnan származom, ez pedig kizáró ok volt a pénzügyőrségnél. így kerül-tem Nagydorogra, ahol felkeresett engem a Borika. Ekkor jöttem rá végérvényesen, hogy nincs értelme tovább erőltetni ezt a kapcsolatot, és elváltak útjaink. Sok-sok évvel később, már a hadifogság után, a sógorral mentünk a szőlő-be Szekszárdon, és a sógor észrevette, hogy jön utánunk a Borika. Ekkor bementünk egy házhoz, nehogy találkozzunk vele, de ekkor már férj voltam. Menekültem előle. Sokszor az ember csak utólag jön rá, hogy nevetséges dolgot tett. Egyszer még találkoztam vele egy vendélőben, ahol egy öreg postással, levélhordóval beszélgetett. Az ifjú kor nem múlhatott el csíntevések nélkül sem. Volt, amikor - utólag megítélve az eseményeket - felelőtlen módon viselkedtem, ugyanakkor előfordult olyan eset is, amikor figyelmetlenségből követtem el esztelenséget. 1934ben történhetett, hogy ezen év márciusában két barátommal csónakázni indultunk a Dráván. Én ültem a csónak végén, így én voltam a kormányos. A víz besodort minket egy, a kikötőben horgonyzó komp elülső része alá. A víz sodrása olyan erős volt, hogy a csónakot teljesen besodorta a komp alá. Mi úgy menekültünk meg, hogy a két barátom egy horgászzsinórban tudtak megka paszkodni, ami a kompról lógott le. Az egyikőjük a zsinórba kapaszkodott, aki a másikat a kezénél fogva tartotta. En a horgony láncába tudtam megkapaszkodni. A hajón lévők mentettek ki minket ebből a helyzetből. Az eset után nem mertünk hazamenni. Este teljesen ázottan még elmentünk moziba. Egy másik 190