Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007
Dr. Kéri Nagy Béla: A cigányok évezredes vándorútja a távoli keletről a Kárpát-medencébe
Dr. Kéri Nagy Béla: A cigányok évezredes vándorút]a a távoli keletről a Kárpát-medencébe amíg olyan falura nem akadtak, ahol szükség volt a munkájukra és termékeikre. Az eddigiekből is megállapítható, hogy Magyarország feudális viszonyai között az ország keleti részén a lakosság és a cigányok közötti feszültségek sokkal kisebbek voltak, mint a középső és a nyugati országrészben. Erdélyben valamint Szabolcs és Zemplén vármegyékben a letelepedett cigányok többségének sikerült beilleszkednie a lakóközösségekbe, annak ellenére, hogy több cigány családnak esetenként távoznia kellett lakóhelyéről. Ez ugyanis minden esetben csak a fölössé vált munkaerőre és nem a diszkriminációra vezethető vissza. A feudális Magyarország és a cigány kérdés Къ első fejezetben már említettük, hogy a cigányság még a 16. és a 17. században sem jelentett számottevő tömeget a Kárpát-medencében. Életvitelüket tekintve a társadalom szegény, legalsó rétegébe illeszkedő, laza közösségeknek tekinthetők. Hagyományaik és szokásaik gyökeres megváltoztatása sem az országos, sem a megyei vezetésnek nem állt szándékában. Az egyes cigány csoportok is megszokták, tudomásul vették, hogy a magyar társadalom megtűri, elfogadja életmódjukat, szokásaikat. így a cigány életforma a kibontakozó hazai feudális viszonyok között ennek megfelelően konzerválódott. Ezek után felmerül a kérdés: Mit kell értenünk a magyar feudalizmusban cigány kérdésen? Először is két szokásjogot, a betelepült cigány közösségek és a helyi lakosság együttélését, viszonyát. Másrészt két életfelfogást, amely az adózó, felvilágosult állam és az autonóm közösségekben élő kompániák közötti ellentéteket, összeütközéseket jellemezte. Valójában azonban a két problémafelvetés csupán felszíne a cigányügyek megoldásának. Hazánkban az okok és a problémák vizsgálata, elemzése hosszú ideig - több évszázadon át - váratott (s nyugodtan kimondhatjuk: várat ma is) magára. Az államhatalom a cigány kérdést gyors, adminisztratív intézkedésekkel és előírásokkal igyekezett megoldani. A kormányok kedvező jogszabályokkal, rendeletekkel védték a cigányság „autonómiáját". A korábban már említett Luxemburgi Zsigmond szabadalomlevélben engedélyezte nekik a saját „önrendelkezési" normáik szerinti ítélkezési kiváltságaikat. Az önrendelkezés, illetve az önbíráskodás azt jelentette, hogy a cigány közösségek maguk körében hozhattak ítéletet a „Romani Kris" (ejtsd: Rományi Krisz, magyarul Cigány Törvény) hagyományai szerint. A jogvitát itt nem írott szabályok, hanem a többiek által tisztelt, idős cigány emberek szava alapján döntötték el. Maguk választottak vezetőt is, akit néhol vajdaként, máskor bíróként említenek. Ez az 15
