Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2006
Mészáros Ádám: Horvátok és magyarok a 18. századi Barcson
Mészáros Ádám: Horvátok és magyarok a 18. századi Barcson A jobbágyoknak évente 52 nap marhás robotot, azaz szántást, vagy pedig 104 nap kézi szolgálatot illetve gyalog robotot kell teljesíteniük. A föld minden terméséből valamint a bárányokból és a méhészkedés javaiból is kilencedet adnak, és minden egész telek után további 6 forintot, a negyedtelkek után 25 dénárt fizetnek. A községben elhagyott jobbágytelek nincsen, az itt lakók valamennyien röghöz kötött, örökös jobbágyok, szabad költözési joguk nincsen. Ezek, vagyis a barcsi jobbágyság elöljáróinak a fenti 9 kérdőpontra adott válaszai szolgáltak az 1767. októberében életbe lépő urbárium alapjául. Ezután a barcsiak kérésének engedve a helyi lakosság a boráruitatást Szent Mihálytól Szent György napjáig szabadon végezhette, és a legelőterületet is biztosították a barcsiak állatai számára. A heti egy nap (évi 52 nap) marhás robotot azonban szigorúan megkövetelték. A robot napkeltétől napnyugtáig tartott. Szántáskor négy, más időben két marhával kellett dolgozniuk az uraság földjén. Szüretkor akár kétszeres robotot is kérhetett a földesúr, ám ezeket a napokat beleszámították az évi 52-be. Kötelező szolgáltatás volt még a hosszú fuvar, amit pénzzel megváltani nem lehetett. A faizás jogának visszaszerzéséről nem esik szó. Az úrbéri rendezéskor feltett 9 kérdőpontra Darányi János falusbíró és a 7 esküdt; Dezső Mihály, Szokol Iván, Szabó Mátyás, Koskán György, Csula Márton, Henyészi Márkó és Simotics Mátyás válaszoltak, s végül az iratot a barcsi jobbágyság nevében kézjegyükkel is ellátták. 23 A kérdésekre adott válaszokat a hivatalos ügyekben használatos latin nyelven jegyezték fel, de Barcs 1767-es urbáriuma és a lakosok neveit tartalmazó úrbéri tabella horvát nyelven íródott, ami a faluban lakók túlnyomó többségének a nyelve volt. Ekkor, vagyis az 1760-as évek végén Barcs lassú, de folyamatos fejlődése, gyarapodása figyelhető meg, ami egyrészt a lakosság számának növekedésében, másrészt a jobbágyság erősödő termelőerejében érhető utol. A barcsi gazdák túlnyomó többsége telkes jobbágy, mindössze 5 zsellért találunk a faluban. A gazdák közt negyed- vagy nyolcadtelkes nincsen: nagyon sok а Ъ А telkes, de van öt egész telkes (Otárcsics Márton, Persies Mihály, másik Persies Mihály, Szokol Iván, Simotics Iván) sőt négy másfél telkes (!) gazda is (Darányi János, Henyézi Márkó, Koskán András és Koskán Péter). Barcs kedvező földrajzi fekvése erősen pozitív hatással volt a település fejlődésére. Miután pedig gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) közbenjárására a falu 1797-ben elnyerte a mezővárosi címet, az élet szinte minden területén lendületes fejlődés vette kezdetét. „Possessionis Barcs Incola ad Novem Puncta responderunt sequentia" MOL P. 623. 243. es. IV. kötet 30. D. és SML IV. A 1. g. „Urbárium za szelő Barcsa" - Részletesen erről: Keszthelyi 1964. 39-44. 56
