Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. század fordulóján a barcsi járás statisztikai adatainak tükrében

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. századfordulóján kerékkötőjévé vált. Hiába volt a nagyarányú iparosodás miatti városokba áramlás és a kivándorlás, a munkaigényes mezőgazdasági kultúrák mellőzése ezeken a mamutbirtokokon erős feszültséget indukált a környező, szűk határok közé szorított falvakban. Ennek eredménye nemzetsorvasztó egy-gyermek rendszer, amerikás kitántorgás vagy heves - de csekély eredménnyel járó cseléd- és aratósztrájkok lettek. Amíg a szerencsésebb helyzetben lévő Nyugat-Európában az 1780-as évektől kiteljesedő ipari forradalom és az ezzel járó urbanizáció meggyorsította a nagybirtokok felbomlásának folyamatát és az ipari munkaalkalmak elszívó hatása miatt keletkezett mezőgazdasági munkabér növekedés rákényszerítette a nagyobb földesurakat birtokaik önfelszámolására, addig a magyar iparosodás üteme nem volt olyan gyors, hogy jelentősen meghaladja az agrárnépesség lélekszámának gyarapodását és ezért nálunk ugyanakkora földből kellett a növekvő létszámú paraszti társadalomnak eltartania önmagát. A nehézségek növekedéséhez az is hozzájárult, hogy az 1870-es évektől kezdve az olcsó, tengerentúli gabona lebírhatatlan versenytársként jelentkezett Európában és a törvényszerű technikai fejlődés, gépesítés - elsősorban a cséplés terén számottevő nagyságú munkaerőt szabadított fel. Ennek következtében alakulhatott ki az a szociográfiai irodalmunkból jól ismert helyzet, hogy az agrárnépességen belül oly széles társadalmi réteget képező napszámosok (1910-ben a paraszti népesség negyede) az év nagy részében, összességében kb. 180-190 napon át nem találtak maguknak munkát. Az a torz társadalmi szerkezet, hogy a magyar paraszti népesség több mint fele töredéktelkesekből vagy teljesen földtelenekből tevődött össze, valamint az ebből a helyzetből fakadó nyomor súlyos koloncként nehezedett a magyarországi modernizációra. Az a szomorú tény, hogy az ország akkori 18 milliós lakosságából legalább 6 millió lélek szegénysége miatt fogyasztóként tulajdonképpen alig jelent meg a piacon, erősen visszafogta az ipari termelést is és az egész folyamatot valamiféle ördögi körhöz tette hasonlatossá. A nagybirtokrendszer konzerválódása - ezen belül pedig a kötött forgalmú birtokok majd 60%-os aránya - és a paraszti társadalom széles rétegeinek földtelensége rányomta bélyegét a kiegyezést követő dualizmus évtizedeire és nagyban befolyásolta a magyar mezőgazdaság tőkés fejlődését is. 1850-ben sor került az Ausztria és Magyarország közötti belső vámhatár felszámolására és így az ország agráripari terményei biztos felvevőhelyre leltek a Monarchia egyre bővülő, Lajtán túli piacain. Ugyan a Monarchia védett piaca kedvezményezett helyzetet biztosított a magyar gabona számára, de mint mindennek, ennek is megvolt a maga hátulütője. A garantált, világpiacinál kedvezőbb árú felvevőpiac a belterjes gazdálkodásra való áttérés gátjává vált, mert 40