Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
I. Vác A Szent László mondában
I. VÁC A SZENT LÁSZLÓ MONDÁBAN 25 Géjza herceg fogadást tett mint király, Mostan a hős, mint illik, szavának áll; Megy keresni s kijelölni a helyet, Hol letenné egyházának a követ. László herceg kedves öccse van vele, S im előttök már a rengeteg helye, Hol az égi tüneményt látták vala, Megjelenvén nekik az Úr angyala. Mi az, ami az erdőnek sűrűjét Mint futó nyíl, mint sugár oszlatja szét? Könnyű szarvas, termetében szép s deli, Szarvaival az ágakat tördeli. Szarvainak valamennyi ágboga Mint megannyi fényes lángnyelv csilloga, Szemvakító volt reá tekinteni, Tündértűzben vélted őt tündökleni. Most megállt, a lángszarú fellobbana, Lábával a földre hármat toppana; És amint jött, mint a villám eltűnék, Csak nyomát sem látta többé a vidék. Géjza s László látták a szarvast, a fényt; »Hah! ki fejti meg nekünk e tüneményt? — Kérdi Géjza — mely tündér kisértet-e ?« És öccsére kérdező szemet vete . . . S im előlép a sűrűből egy öreg, Nagy korától meghajolva reszketeg; Fürtöt a szem tar fején alig talál, De övéig ér a nagy fehér szakáll. Szőrcsuhába van takarva termete, Mely köré derékon szőrkötélt vete; Vedd hozzá még támbotját s két bocskorát, S teljes e kép, melyet ez ősz ember ád. Látására a két testvér összenéz, Mintha kérdeznék: ember ez ? vagy síri rész ? De kezét az, im, áldásra emeli, S kérdés nélkül Géjzának ezt feleli:
