Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
I. Vác A Szent László mondában
24 VÁC AZ IRODALOMBAN László herceg megképedve, mereven Állt, miként a kőszobor, szó- s nesztelen Majd bátyjához fordul, arca halovány, »Mit láttál ?« e pár szó tör ki ajakán. »A csodás fény élvévé szemfényemet, — Mond a herceg — nem tudom mi lehetett ?« De magasztos hevülettel öccse szól, S láng sugárzik szemeiből, arciról. »Bátya, én a fényben az Úr angyalát Láttam állni; egy kezében koronát Tarta, másban zöld olajfaág vala! Hírt hozott nekünk az Úrnak angyala. Győzni fogsz, oh bátyja, győzni e csatán, Béke s áldás elterülni a hazán; Neked Isten, Géjza bátyám, és hazád Hős fejedre teendi a koronát.« Szólt: bámulva néz reá a nagyvezér, S fogadást tesz: »Ha harcunk jó véget ér, Főegyházat emelek e szent helyen, S azt a boldogságos szűznek szentelem.« A csaták lezajlása után Géza király László kíséretében szemlét tart, hogy a felépítendő templom helyét kijelölje. Ekkor ugyanott, ahol az erdőben az angyali jelenésben volt részük, lángoló agancsú szarvast látnak. Két lovag jár délceg ménen könnyedén, Pest felől fel a Rákosnak mezején: Jobbra hagyják Mogyoródnak, halmait, Balra látják a Dunának árjait. Harcba nem megy, látható, a két lovag, Könnyű dolmány van rajtok s könnyű sisak, Vállaikról gazdag bársony kacagány, A szellőben játékos hullámot hány. Lobogó toll fehérük a sisakon. Szép acélból könnyű kard az oldalon ; A kiséret, mely utánok elhalad, Pár legényből megválasztott kis csapat.
